Nehéz erről a filmről írni, mert rengeteg impulzus éri közben a nézőt; ezek a hétköznapiság rutinjával másznak a bőrünk alá, és szétkúsznak az empátia, megértés, és talán egy kicsit a sajnálat és szorongás irányába is. Igazából, hogy őszinte legyek, kifogytam a szavakból; az ilyen emberek, mint Raymond, hihetetlen nagy kincsek, és nem azért, mert zseni módjára bírnak számolni (vagy valami mást csinálni), vagy mert a filmnél maradva, 3 millió dollárt örökölnek; nem. Azért, mert tükröt tartanak elénk és megtanítanak embernek lenni, emberséget átadni ebbe az emberbőrbe bújt, már-már rettentően elidegenedett entitásba, ami te is vagy, meg én is, meg mindenki.
Ecce homo – mindenféle bibliai felhang nélkül, és nem feltétlenül Raymondra értem, hanem az egészséges Charlie-ra. Érdemes elgondolkozni.
És a színészek, majdnem elfelejtettem őket! Gigászi alakítás, főleg Dustin Hoffmantól. Tom Cruise is meglepően jó volt, nagyon hitelesen hozta a rászabott karaktert.