Anora (2024) 72% 112★

Aki ért a filmművészethez és a színézethez, nyugodtan elmagyarázhatja nekem, miért kapott ez a film szobrocskákat, mert nem értem. Az alkotás tartalmaz rengeteg mellet és feneket, illetve szexjelenetet, meg egy halom kretén szereplőt. Nem tudtam eldönteni, hogy a főszereplő lány naiv vagy ostoba, mindenesetre semmit nem tett azért, hogy én, mint néző megértsem, akár kedveljem őt. Ivan meg egy genetikai hulladék, erre nem tudok szebbet mondani, és végig érződik is rajta. Romantikus? Nem tudom, nem hiszem. Attól, hogy valakik 0-24 szexelnek és üres ígéretek és frázisok repkednek a levegőben, nem lesz belőle szerelmes történet. Vígjáték? Néha nevettem rajta, de inkább szánalmamban. Bár az a rész, amikor Anit vegzálják a papa fogdmegjei, szerintem vicces volt. Kiszámítható? Igen. Nem okoz meglepetést a vége, nem ér váratlanul, mert egyértelmű. Megmutatja a kilátástalanságot, amit ez az élethelyzet szül? Szerintem nem. Társadalomkritika? Az, de nem ér célt, nem hat meg, nem gondolkodtat el. Van Sean Bakernek egy másik rendezése, a Floridai álom, annál a filmnél is azt éreztem, mint itt. Van mondanivalója, de nem teljesedik ki, nem foglalkoztat, csak amíg tart a játékidő, nem ütős. Olyan kis langyos, ráadásul ellaposodik. Nem nézhetetlen, félreértés ne essék, nem mondanám rossznak sem, csak szimplán nem értem a díjesőt, pedig nagyon szeretném az én kis agyammal felfogni, hogy miért.

Katasztrófa… Én mindig kiállok az Oscar-díjas filmek mellett, mert hiszem, hogy legalább mondanivalójuk van ha másuk nincs is, de ennek még az se volt.
A karaktereket péklapáttal tudtam volna ütni, az orosz smasszerek meg inkább könyörögnek egy lánynak, hogy ne sikítson, mintsem úgy szájonvágják, hogy berepüljön a szoba másik felébe. Ugyan már! Valami nagyon félrement. A plakát alapján azt hihetném, hogy a készítők azt akarták, hogy elhiggyem, hogy ez egy szerelmi történet lesz, aminek majd lesz olyan vége, amilyen lesz, de könyörgöm, ugye ezt senki nem gondolta egy percig sem romantikusnak?! Irritáló volt a egész történet, és szerencsétlen szexmunkásokat pedig sikerült totál idiótának beállítani, holott meggyőződésem, hogy bármelyiküknek több esze van, mint ennek a lánynak valaha is volt, és nehogy azzal jöjjön nekem valaki, hogy mert szerelmes volt. Úristen, ez borzalmas, nem térek magamhoz, egy díjat nem érdemelt, nem, hogy 18-at.

Ó, te jó ég, mi volt ez – ilyen díjesővel? Mert önmagában véve nem egy vállalhatatlan alkotás: egyszer meg lehet nézni, megrágni, és az élet utána mehet is tovább. De így? Harmatgyenge.
Legjobb film? Legjobb rendező? Legjobb forgatókönyv? Legjobb női főszereplő? Legjobb VÁGÁS? Nem tartom magam egy szakértőnek, de semmi kiemelkedőt nem találtam benne, túl azon, hogy nem kedvelem a belső vágásokat (ez mondjuk egyéni). Finoman fogalmazok, ha azt mondom, túlzás.
Kezdjük ott, hogy a film jó első egy órájában szinte semmi nem történik: hőseink találkoznak, nonstop buliznak, kekszelnek, aztán hopp, esküvő! Utána szintén meglehetősen hosszasan figyelhetjük, ahogy a hú, de kemény, egyben kabaréba illő orosz fogdmegek és Anora futkosnak a hülye gyerek után. spoiler. Mindeközben folyamatosan ordítanak is, ami nem segít az élvezetben, ellenben egy idő után baromira idegesítő.
Egyszerű, mint a bot, és tulajdonképpen nem dolgoz ki semmit és senkit. A két főszereplőről abszolút nem tudunk meg semmit, túl azon, hogy szeretnek bulizni meg d*gni. Anora, a film hőse – hiába akadt ki mélységesen ezen a jelzőn –, tényleg nem több, mint egy közönséges, szakadt prosti, akit nehéz sajnálni, szimpatizálni vele meg aztán végképp nem lehet (nekem legalábbis nem sikerült, márpedig az érzéketlenség igen távol áll tőlem).
Ami pedig a legjobban bánt, az az, hogy ez sokkal, de sokkal jobb is lehetett volna: ha a végtelen partizás (ami engem alapból untatott) és lepedőakrobatika helyett, mondjuk, azt mutatják meg, hogy kényszerült bele a főszereplő ebbe a helyzetbe, miként kísérelt meg korábban sikertelenül kitörni belőle, és spoiler… Akkor azt mondanám, ez igen! Akkor odacseszett volna a film, de kegyetlenül. Sőt, mondok még valamit: készült már olyan alkotás, ami nagyon hasonló témát dolgozott fel: ez volt a Cabiria éjszakái (1957): ott sem tökéletes a főhősnő, mégis, minden hibája ellenére, szerethető, lehet drukkolni neki, ennek hála spoiler. Igaz, ott még arra mentek rá, hogy jól kidolgozott karakterek és cselekmény legyen, pofás külcsín, cicik és szex helyett.
Mindezek hiányában ismét elkészült egy olyan film, ami megkísérelt sokat mondani, de csak nyögés lett a vége.

Nanemm nem, ez nem egy darab film, hanem három ! különböző!! film, tehát tulajdonképpen egy trilógia, aminek az első része jó, aztán a második is egészen jó és ezért nem érted, minek kellett elkészíteni a harmadik részt ??

Biztos beledöglök majd, de akkor is továbbnézem egyszer, hogy egy becsületeset tudjak anyázni.
Addig elég volt (és sok is) 20 perc, és akkor talán 7 részletben megnézem. Talán majd az egyik 20 perc egész jó lesz…

Bár az Oscaresőt én is „enyhe” túlzásnak érzem, viszont ez egyáltalán nem egy rossz film!… Inkább társadalmi görbe tükörnek mondanám. Nem csak a szexmunka miatt, hanem úgy alapvetően az átlag [éretlen] fiatalok és átlagemberek szerelmi életének tekintetében is. (Attól pl., hogy valaki nagykorúvá válik, még marhára nem jelenti azt, hogy érett és felnőtt is. Ez ugyanis nem évszámfüggő. Nem a megélt évek, hanem a megélt tapasztalatok tesznek felnőtté. Ezért lehetnek egyes emberek koravének, míg mások „vénként” is gyermetegek és komolytalanok. Ami viszont tény: a mai fiatalok alapvetően egyre később érik el azt a bizonyos „felnőttes” érettségi szintet… És persze a szülő-gyermek kapcsolatok, diszfunkciós családok is kapnak eme filmben némi kritikát.)

Hány olyan emberke van, aki pár hét, hónap, netán mindössze 1-2 évecske után házasodik? És közben f*ngj* sincs arról, hogy valójában kihez megy hozzá. Mert marhára nem is ismeri a másikat, csak hiszi, hogy de. Vagy valamiféle típusú érdekkapcsolatok ezek, vagy hormontúltengések, netán szimpla elkeseredettségek / kétségbeesések (félelem az egyedülléttől, kapcsolatfüggőség, stb.).
Az emberek szeretik, illetve szeretnék – és preferálják is – a könnyebbik utat a boldogsághoz / a gondjaik megoldásához, ugyanakkor a könnyebbik út az esetek 99%-ában előbb-utóbb pofáraesés.

Egyszer, évekkel ezelőtt hosszabban és nagyon őszintén beszélgettem egy ismerősömmel, aki másokhoz / kortársainkhoz képest sokkal több nehézségen, sz*rságon ment keresztül. Ő mondta, hogy az emberek egyszerűen képtelenek megbecsülni azt, ami túl könnyen / hamar, komolyabb energiabefektetés nélkül az ölükbe hullik. Mert nincs mögötte kemény munka, szenvedés és kellő tapasztalat. Ezekhez pedig idő és energia kell.

A legtöbb ember viszont mindenen időt és energiát akar spórolni. Azokon a dolgokon is, amiken nagyon nem kellene.

Szóval ne sírjon senki szája, ha nem úgy alakulnak a dolgai, ahogyan ő azt a rózsaszín szemüvegen keresztül előre látni vélte, amennyiben kihagyja ezeket a meredek lépcsőfokokat. És ehhez még csak szexmunkásnak sem kell lenni.

És, mielőtt elfeledném: addig könnyű az embernek jól éreznie magát, amíg van pénz (ill. "ingyenélési lehetőség"), amit költeni, szórni lehet. Ám amint két ember „összeszorul” tartósan egy térbe, és el kéne viselniük egymást (közel) „0-24-ben”, na, az már a legtöbb esetben nem megy!… Pontosan azért, mert nem is ismerik egymást…

Azt egyébként nem vágom, hogy hol látnak bele ebbe az emberek Hamupipőke sztorit?… Csak mert szerintem semmi ilyen nincsen benne. Ahogyan romantika sem. Csupán csak felelőtlen, ostoba – és kanos – fiatalokról szól, ennyi. (Akiknek a látványa, viselkedése engem is rettenetesen idegesített, csak az a baj, hogy eléggé tipikus és mindenhol ez van. De mit várunk, amikor már a kis pisis is úgy játszik az udvaron / játszótéren, mintha nyúznák? Az a játék, hogy üvölt, mint a fába szorult féreg. Meg úgy is kommunikálnak, hogy túlüvöltözik egymást. Szóval, szerintem a sokak által felrótt hangoskodás rendkívül autentikus volt, ahogyan időnként a kommunikációban kötőszóként, vesszőként és pontként használt trágárság is.)

Sean Baker legújabb filmje, az Anora biztosan nem okoz majd csalódást. Bővelkedik színészi teljesítményben, akcióban, humorban; emellett a hangulata, képi világa is meglepően magával ragadó. Az orosz maffiafő fia hirtelen ötlettől vezérelve elvesz egy prostituáltat Las Vegasban, ezzel is szembeszegülve szüleivel; majd megszökik az oroszok fogdmegjei elől. Ezután a fiatal lány és a három férfi elindul, hogy megkeressék a lány férjét. Az pedig, hogy közben mi sül ki ebből; szerelem, vagy valami más: az maradjon a film meglepetése.
Őszintén sajnálom, hogy kicsivel a közepe után ellaposodott a film, érezhető volt, hogy a bulis adrenalinbomba jellegű részek után visszaesett a sztori. Ami érthető, ha a cselekményeket is figyelembevesszük. 1-2 elnyújtott részletet leszámítva egy igencsak kellemes meglepetés.

Néha nem árt, ha az ember hisz a saját megérzéseinek.
Leírás alapján nem különösebben érdekelt ez a Z generációsok Micsoda nőjének tűnő film, de aztán annyi jó kritikát olvastam róla, hogy ez volt az év filmje, meg még Oscar-jelölést is kapott, hogy akkor már kíváncsi lettem rá. Gondoltam magamban, lehet, hogy ez is olyan lesz, mint a Szegény párák, hogy félve ülök le elé, aztán a végén meglep.
Hát, nem lepett meg. Vagyis, meglepett, hogy ezt így komolyan gondolták, hogy ez egy film. spoiler
Bocsi, nekem senki nem volt szimpatikus ebben a filmben. Se a csaj, se a hülye kis nyikhaj gyerek, se a verőlegények, bár az ő szerencsétlenkedésük legalább szórakoztató volt. De ennek a filmnek sztorija, az alig van, humora, az egyáltalán nincsen, és nagyjából 70 percen keresztül üvöltözik mindenki egymás szavába vágva, amitől lezsibbadt az agyam. A végét meg talán csak én nem akartam már megérteni, de az ott úgy mi volt, és miért volt így elhúzva?
Én aláírom, hogy én vagyok kevés ehhez, de hogy ez a film, meg ezek a színészek hogy jutottak az Oscar-díj közelébe, azt fel nem fogom. A főszereplő lány alakítása kimerült az üvöltve káromkodásban, de úgy látszik, elég a jelöléshez, ha az ember lánya bevállal 30 szexjelenetet egy filmben. Emma Stone-nak is voltak hasonló jelenetei a Szegény párák-ban, de ott legalább volt funkciójuk, és az alakítása sem csak ebből állt, uralta a filmet. De Mikey Madisontól én nem estem hanyatt, bocsánat. Az utolsó előtti jelenetben, amikor tévézés közben beszélgetnek, mindenre ugyanazzal a flegma visszakérdezéssel reagált, már nézőként volt kellemetlen, hogy nincs más reakciója. Ha ez improvizáció volt, akkor az elég szomorú.

Úgy volt, hogy azzal kezdem a mai mozis élménybeszámolómat, hogy talán valóban nem véletlen létezik az a mondás, hogy „kurvából lesz a legjobb feleség”. Persze aztán ezt elvetettem. Azonban nem is én lennék, ha nem gondoltam volna meg magam. Szóval mégis itt van. Nem állítom, csak hát ez is beugrott a film alatt – milliónyi más gondolat mellett természetesen. Én meg csak mosolygok most. Ezen sorok írásakor már hazafelé tartok a HÉV-vel, miközben kicsit még szipogok is…

Sean Baker alkotása egészen fantasztikus volt. Egy kifejezetten pezsgő, lüktető, színekben és heves érzelmekben pompázó kis szerelmi történet. Túlzás nélkül mondom, hogy a valaha volt legnagyszerűbb mozis élményem a The Worst Person in the World mellett.

Nem egy szokványos történettel, és nem éppen hétköznapi karakterekkel van itt dolgunk. Vagy talán pont hogy leginkább azokkal… Sean Baker munkájában az a leginkább lenyűgöző, hogy úgy mesél – meglehetősen karcosan – korunk egyik legégetőbb, de mégis a szőnyeg alá söpört (!) problémájáról, hogy az igazából sokaknak lehet fel sem tűnne.

Veszett szórakoztató, vicces, nyers, szexi és érzelmes két óra volt ez.

És tényleg, annyira fontos és hasznos kis mozgókép ez. És még csak kicsit sem szájbarágós. Sokkal inkább példaértékű! Társadalmi hasznosság terén is megsüvegelendő, amit itt láthatunk. És közben még a popcorn is könnyedén lecsúszik a torkunkon. Egyszerre képes volt engem nem csupáncsak megerősíteni, hanem össze is törni. Úgy emel fel, hogy közben még fáj és éget, de ez már talán magát a teljes gyógyulás meglétét is feltételezi.

Ani karaktere köré épülő történet egyszerre hozza ki belőlem a “$@!#% beleverem már az egészbe” féle őszinte bunkósbotot, meg a veszettül romantikus és szenvedélyes álmodozót. Hol kacarászok az élet abszurditásán, hol meg őrülten hangosan sikoltozom legbelül, hogy legyen már elég ebből!

És hogy keretbe helyezzem azoknak, akik véletlen nem olvastak utána, illetve hozzám hasonlóan nem szeretnék a rövid leírásának láttamozásával sem rontani az élményükön: ez bizony egy esetleges hercegnővé válás meséje.

Szerintem ne 30-40 vagy 50 másik filmet nézzetek meg 2024-ben, hanem ezt az egyet.

Ha Baker képes nemet mondani a nagyobb felkérésekre, és ragaszkodik ahhoz a fajta munkamódszerhez és kompromisszummentes szerzői attitűdhöz, amely ilyen kincsek megszületését eredményezik, akkor könnyen a legnagyobb kedvenceim egyike lehet majd a jövőben. Már ha nem az már most is, pláne az Anora után…

Teljes ajánló: https://www.hidegnyomon.hu/2024/11/21/anora-2024/

Hormontúltengés, felelőtlenség, kijózanodás, kilátástalanság… nyomokban Louis de Funès stílust tartalmaz.
Nem volt rossz.