Fuh… Olvasás mellé tettem be, hogy legyen valami háttérzaj, ehhez képest a könyvhöz hozzá sem nyúltam, végig lekötött. Előítéletes voltam a film korával, nem hittem volna, hogy a ’40-es években ilyen remekmű is születhetett.
A hangulat teljesen beszívott, az a fajta atmoszféra uralkodott, ami még színesben is rám ütötte volna a nyomasztó érzetet, hát még így, fekete-fehérben. Igen, ez volt az, amit film-noir-nak neveznek, ez az igaz, zsigeri műfaja, amivel azt hiszem, sikerült egyből szerelembe esnem.
A történet csavarossága meg külön hab a tortán, nyilván lehetett sejteni, hogy kb kinek mi az indítéka, és, hogy ki az igazi bűnös, de azért a végén csak adott egy pofont a befejezés.
Cairo és Spade párosát pedig imádtam, rettenetesen jó karakterek, nem tudok mást mondani, csak azt, hogy imádtam, tényleg.