Általános iskolás koromban egyik nap valaki behozta a nyári napközibe videokazettán. A tanárnő megengedte, hogy megnézzük. Már akkor is nagyon szerettem az állatokat, így aznap kisírt szemekkel mentem haza, és egész este erről meséltem. Jó pár évvel később néztem meg újra, akkor is kisírtam a szemeimet. Azóta képtelen vagyok megnézni, mert tudom, hogy az évek tapasztalatai, és saját veszteségeim után még szomorúbbnak élném meg. Csodálatos film és igaz történet, aki még nem látta, nézze meg! Életre szóló emlék lesz!