VOX: Top 25 – Bábeli sztorik lista 26

TribeBubu 

Legyen az egy kiadós cunami, repülőgép-szerencsétlenség, globális zombitámadás, vagy maga az elkerülhetetlen világvége, valljuk be, hogy szívesen nézzük, amint reped a beton és New York víz alá kerül. Persze nemcsak a lenyűgöző, manapság ijesztően életszerű és monumentális látványvilág viszi el a hátán a legjobb katasztrófafilmeket – a hitelesség – ami a műfaj esetében alapkritérium – legalább ennyire köszönhető a szuper rendezésnek és az okos szkripteknek.

Vörös Adél

(forrás: VOX mozimagazin, 2015. júniusi szám)

(Amennyiben úgy kívánod elolvasni a listát, ahogyan a magazinban szerepel, az utolsóval kezdd, és haladj az első felé. Van ugyanis olyan leírás köztük, ami az azt megelőzőkre utal vagy reagál.)

  • perc
A United 93-as (2006)

1

Greengrass ezzel az első pillanattól az utolsóig feszült filmmel állított emlékét annak a bizonyos negyedik gépnek, mellyel 9/11-es hős utasai zuhantak a halálba. Kézikamera, ismeretlen színészek, civil földi irányítók és hű rekonstrukció: sokadszorra nézve is hátborzongató mozi, s érdekessége a mi nézői attitűdünk: végig drukkolunk, pedig minek.

Gravitáció (2013)

2

Sandra Bullock érthetően fordult be a forgatás hatására: a filmidő kilencven százalékát ugyanis egyedül töltötte, ráadásul nagyrészt egy űrhajótestbe zárva. Az űrszemétviharban meghibásodott szerkezet Földre vezérlése nem kis feladat a számára, a feminista értelmezők pedig boldogan sóhajthatnak fel a vizuálisan is tízpontos film végefőcíme alatt.

A testrablók támadása (1978)

3

San Franciscóban járunk, ahol egyre furcsább és nehezen kézzelfogható dolgok történnek. Egy csapat azonban felfedezi, hogy emberiség elleni támadásról van szó: szépen lassan mindenkit helyettesítenek a saját, érzelemmentes, katatón klónjával. Libabőr.

Titanic (1997)

4

Méltán lett minden idők legnagyobb kasszasikere bemutatásakor, ugyanis minden megvan benne, ami kell: ármány, szerelem, látványos gigakatasztrófa, ami megtörtént eseményeken alapul, tragédia, tökéletes casting. A giccshatáron mozgó Titanic forgatókönyve furmányosan manipulatív, színészei zseniálisak, s bár a jéghegy ma már ciki, a hatásos hajósüllyedésen meglátszik Cameron alapos kutatói melója.

A lehetetlen (2012)

5

A film eleji cunamijelenetet eddig nem sikerült senkinek überelni, de az igaz történeten alapuló mozi egésze is ugyanilyen hatásosan tálalja a 2004-es karácsonyi thaiföldi katasztrófát. Teszi ezt egy család szemszögén keresztül, akik hihetetlenül és lehetetlenül bár, de mégis egymásra találnak a tragédiát követően.

Fertőzés (2011)

6

Soderbergh ezt a filmjét is gyorsan rántotta össze, akár csak akkoriban mindet, ennek ellenére igazi paramozi kerekedett belőle egy világméretű járványról és annak gyanús gyógyszeripari körülményeiről. Aki látta, tuti aznap többször mosott kezet utána, és egy darabig nehezen felejtette Gwyneth Paltrow epilepsziás rángását a konyhapadlón.

Pi élete (2012)

7

Ang Lee csodás filmet készített a hit erejéről, meg egy tigrisről és egy fiúról. Először azonban egy térbe kellett őket zárni. Pi Patel egyetlen éjszaka alatt árvul el, amikor egy őrült vihar magával rántja a családját és az apja állatkertjét szállító hajót. Ennyi a katasztrófa, innentől meg egy csónakban eveznek: ő meg a cicus.

Z világháború (2013)

8

A részben nálunk forgott moziban Brad Pitt és családja menekül a mindent felzabáló zombihordák elől, megoldást keresve a világméretű borzadályra. A leghatásosabb az egyik első, dramaturgiailag nagyon pontosan építkező zombis utcai jelenet – na meg a repülős: összezárva az élőholtakkal, plusz ott a kérdés, hogy ki marad meg a kilyukadt testű gépben. Hát persze, hogy Brad.

A Poszeidon katasztrófa (1972)

9

A régi vágású, de végig feszült klasszikus főhőse Gene Hackman, aki egy felborult óceánjáró maradék túlélőcsoportját próbálja megmenteni. Leslie Nielsen itt is megfigyelhető egyik első mozis szerepében – ő a kapitány –, sajnos filmbeli karaktere már kevésbé járt jól, nagyjából az első árhullámig töltött időt a vásznon.

A függetlenség napja (1996)

10

Aki 1996 előtt még nem jegyezte meg Roland Emmerich nevét, az ezután biztosan, a világvárosok felett gigatányérként lebegő, hatalmas földönkívüli űrhajók képe ugyanis nem kicsit volt hatásos. Persze ennél több erénye van a filmnek, ami egy klasszikus zsánerdarab, tele humorral és élettel megtöltött, működő sablonokkal. Jövőre elvileg jön a folytatás!

Minden odavan (2013)

11

Tényleg minden, mert amikor Robert Redford elsüllyedt hajóját maga mögött hagyva, viharverten, egy gumicsónakról hiába küldi a rakétajelzést – még mi jöhet? Hát például a múlandósággal való szembesülés, az is jó program tök egyedül, az Indiai-óceánon. Redford megrendítő one man show-jáért sajnos csak egy Golden Globe-jelölést kapott.

Pokoli torony (1974)

12

A ma már kicsit néha kilóg-a-lóláb típusú látványvilággal bíró, de amúgy izgalmas mozit már csak brutális szereplőgárdája miatt is érdemes újranézni, ők viszik el ugyanis a hátukon a történetet. Paul Newman és Steve McQueen mellett feltűnik benne Faye Dunaway, Fred Astaire, Richard Chamberlain, William Holden és – hopp – O.J. Simpson is. A lángok meg úgyis terjednek, a lépcsők szakadnak, és úgyis tudjuk, mi lesz a vége.

Holnapután (2004)

13

Jake Gyllenhaal első blockbusterével jó karrier döntést hozott: mindenki megismerte a nevét, plusz Emmerich apokaliptikus víziója is rendesen megállta a helyét a műfajon belül. Amúgy pedig még jó kis üzenete is van: az üvegházhatás veszélyeire egy villámgyors jégkorszak beköszöntével hívja fel a figyelmet.

Melankólia (2011)

14

Ez azon szerencsés esetek egyike, amikor Lars von Triernek saját depresszióját épp egy remek film által sikerült önterápiásan formába öntenie. A csodálatosan fényképezett, lírai Melankólia két nővér kapcsolatát boncolgatja, miközben egy titokzatos új bolygó nagy erőkkel csörtet a Föld felé.

Kényszerleszállás (2012)

15

Robert Zemeckis mindig a megbízható minőséget jelenti, azonban ezt az emberi és tárgyalótermi drámát egy olyan katasztrófajelenettel indítja, amitől mindenki az oxigénpalackért és a biztonsági övért nyúlt a nézőtéren. Erre nem lehet nem emlékezni: Denzel Washington bepiálva, fejjel lefelé tesz le egy sérült gépet, így mentve meg az utasai nagy részét.

Napfény (2007)

16

A sztori elég meredek – egy nemzetközi űrhajóscsoport feladata az, hogy 2057-ben egy veszélyes misszió keretében nukleáris eszközzel keltsék életre a haldokló Napot –, Danny Boyle azonban nagyon egyedien mesélte el. Annyira, hogy sikerült egy egészen költői kaland-sci-fit kreálnia.

Apollo 13 (1995)

17

Tom Hanks egy interjúban azt mesélte, hogy ez volt élete legviccesebb forgatása, a szűk térben egybezárt hármas (Bill Paxtonnal és Kevin Baconnel) ugyanis végig azon volt, hogyan licitálják túl egymást disznóbbnál disznóbb pasiviccek elmesélésével. Szerencsére a drámán ebből semmi sem látszik, s Ron Howardnak sikerült hatásosan visszaadnia az űrhajózás történetének legszerencsésebben végződő szerencsétlenségét.

Airport (1970)

18

Apáink generációját máig a képernyő elé szegezi, ha feltűnik a képen – illetve a gépen – Burt Lancaster, Dean Martin és George Kennedy figurája. A bestsellerből készült akciófilm harmadik főszereplője az a hóvihar, ami alaposan megnehezíti a repülőtéri személyzet és a helyszín vezetőjének dolgát. Oké, egy meghibásodott repülő eltorlaszolja a kifutót, de hol itt a konfliktus? Hát a római járaton.

Azután (2010)

19

Clint Eastwood csinált már jobb filmet, azonban ilyen katasztrófajelenetet még nem. Három ember sorsa keresztezi egymást a drámában: egy gyászoló kisfiúé, egy látó képességekkel megáldott férfié (Matt Damon) és egy nőé (Cécile De France), aki kis híján egy távol-keleti cunamiban lelte halálát. A szökőár nemcsak lenyűgöző képei miatt izgalmas, hanem mert egy halálközeli élmény aspektusából is látjuk.

Airplane! (1980)

20

A repülőgép-katasztrófafilm paródiák alfája és ómegája ugyan harmincöt éve készült, de ma is ugyanolyan szórakoztató és friss, mint gyerekkorunkban. Még jó, hogy egy kritikus helyzetben a repülésfóbiás expilóta lesz az, aki kénytelen átvenni a gép irányítását. Sokan itt találkoztunk először Leslie Nielsen zseniálisan kretén fejével, mint ahogy szállóigévé vált mondatával is: Don't call me Shirley!