Violetta (Violetta) (2012–2015) 71% 52★

Nah, hát azt hiszem, hogy ez az egy rész elég is volt disney és a latin amerikai sorozatok szerelemgyerekéből. A Violetta-láz a gyógypedagógiai sulikba is begyűrűzött, így az én osztályomban is beszédtéma, hát még az udvari szünetekben… Gondoltam belekukkantok, hogy mégis tudjam, miről van szó.
Az tuti, hogy én ehhez rettentő öreg vagyok, bár tény, hogy egy némely koreai sorozatom is van, hogy hasonló szinten operál, ám azokban mégis megtalálom a számomra szórakoztató elemeket. Itt sajnos ilyesmi nekem nincs, mondhatni, hogy ez nem Pixar, hogy a felnőtt is élvezze…
De semmi gond, nézzék csak a kamasz lányok, előbb-utóbb kinőnek belőle szerencsére.

Amikor kijött a sorozat, pont abban az életszakaszban voltam, amikor teljesen magával ragadott, rajongtam érte. Ki nem hagytam volna egyetlen epizódot sem, bár sokan nemtetszésüket nyilvánították ki rá a környezetemben, nem törődtem vele, mert energiát kaptam tőle. Jó volt rá gondolni, mikor unatkoztam, és várni az estét, az új részt. Mai fejjel teljesen megértek, és elfogadok mindenkit, akinek nem tetszik, mert ennek a sorozatnak valóban igen kevés köze van a valódi élet szituációjaihoz, de nem ítélem el a múltbéli önmagam, és a hozzám hasonlókat, akik szerették, mert visszagondolva (ha most nem is tudnám komolyan venni), de annyira ól tudott esni az embernek, a szürke hétköznapokból ebbe az álomvilágba menekülni, és az ebben élő karakterek problémájával foglalkozni! Ezt szemelőtt tartva pontozom, mint egy eléggé gyenge sablonsorozatot, de az én kiskoromnak egy meghatárózó momentumát.

Meg kell mondanom, már messze túl vagyok azon az életkoron, amit a sorozat célközönségként lőtt be, ennek ellenére rettenetesen élvezem az egészet. Habár a történet egyszerre végtelenül nyakatekert és irritálóan egyszerű, a karakterek nagyon eltúlzottak – és a felnőttek úgy viselkednek, mint az óvodások –, a kapcsolataik pedig néha nevetségesen egysíkúak, mégis működni tud. Sőt még mondanivaló és megfogadható tanácsok is kikacsintgatnak.
Rengeteg hibája van a sorozatnak, ez vitathatatlan, de egyáltalán nem ártalmas. (A gyerekek sokkal okosabbak, mint amilyennek hisszük őket; épp annyira le tudják szűrni az epizódokból, mi reális és mi nem, mint a felnőttek egy-egy romkomból.) Egyértelműen a zene és az élénk, színes látványvilág vonzza be és tartja is meg a nézőket. Jól esik a szemnek és jól esik a fülnek.
Biztosan nem a világ legrétegeltebb története, de kikapcsolódásnak tökéletes: 45 percnyi nyugalom, zenei aláfestéssel, és ez időre a legnagyobb problémánk is kisebb, mint a valóságban a legjelentéktelenebb.

Hűha, nem biztos, hogy le akarom írni a véleményem. Néhány epizód értékelés többet mond minden szónál. Kezdeném egy nagy pozitívummal: Imádom ezeket a dalokat!! Dallamosak és néhánynak még a szöevege is jó. Vannak karakterfejlődések, de sajnos néhány eléggé – már-már idegesítően – lassú, sok benne a felesleges kör, hiszti, nagyon sok hiszti, értelmetlen húzások, értelmetlen vonaglások, szakítások… stb. De a maga módján aranyos volt és már csak a dalok miatt is megérte újra nézni.

Úgy döntöttem írok egy hosszú véleményt, hogy én mégis miért szenvedtem végig ezt a 240 részt és miért ajánlom illetve nem ajánlom a sorozatot.
Először kezdjük egy általános véleménnyel: A sorozat önmagában jó lenne, viszont nem használja ki elég jól a történetet, amit kreáltak neki. Gondolok itt arra, hogy sok helyen fájóan elnyújtották(pl Violetta egy fél évadon keresztül az apja képébe hazudott a Stúdióról) másra pedig nem szántak elég időt(León hirtelen jellemfejlődése alig néhány rész alatt lezajlott, gyakorlatilag amint szakítottak Ludmillával, máris jófej lett). Abba nem megyek bele, hogy a legtöbb konfliktus elkerülhető lett volna azzal ha megbeszélik a dolgokat és nem kezdenek el összeesküvés elméleteket gyártani(itt főleg Violettára és az apjára gondolok)
Na de akkor mégis mi az ami miatt kitartottam?
1. A zene: A Violetta egyik ha nem legnagyobb erőssége az a zene. Bár a szövegek sokszor nagyon klisések és jóformán a szerelemről meg az összetartásról szólnak mélyebb jelentés nélkül, mégis nagyon fülbemászóak tudnak lenni.
2. A humor: A másik nagy erőssége az kétség kívül a humora. Az első évadban főleg(de a második és harmadik évadban is akadtak azért) nagyon sok elejtett poén, vagy félremondás van(ebben Francesca és Braco az élen járnak), Jade pedig minden évadban szolgáltat pár olyan gondolatot, amiken kifejezetten jókat lehet derülni.
3. A mellékszereplők: Ez a hármas pont akár a negatívumokhoz is bekerülhetne, hisz bár rengeteg nagyon jó mellékkarakter van, a legtöbbre fájóan kevés idő jutott. Viszont ennek ellenére tele van jól megírt mellékszereplőkkel, mint a Ramallo-Olga-Beto hármas, Gregorió vagy a fiatalok közül főleg Naty ilyen.
És most akkor jöhetnek a negatívumok:
1. Violetta maga: Ez a legfájóbb pontja, hisz ő a címszereplő és a legfőbb karakter. Violetta teljesen alkalmatlan arra, hogy példakép legyen bárkinek is. Mert az teljesen oké hogy azt szajkózza, hogy érjük el az álmainkat, na de milyen áron? Hisz amit mi láttunk, az hogy majdnem egy teljes évadot azzal tölt, hogy titkolja apja elől a Stúdiót. Ebben mégis mi a tanulság? Hogy ha követni akarod az álmaidat, akkor bizony kénytelen leszel hazudni azoknak akiket szeretsz? Persze nem ez Violetta egyetlen bűne. Olyan dolgokat enged meg magának, amiért másokat simán kioktat. Erre egy remek példa, mikor rájön Francesca és Diego kapcsolatára: Mit tesz Violetta? Elküldi barátnőjét a búsba azzal, hogy hazudott neki, miközben egy fél évaddal korábban ő ugyanúgy hazudott Leónnak, akkor hogy jön ő ahhoz hogy kioktasson másokat?
2. A felnőtt szereplők: Egy két kivételt leszámítva a felnőttek sokkal gyerekesebben viselkednek mint a fiatalok. Germán szörnyű apa, aki inkább folytaná meg a lányát mint hogy végre felnőttként kezdje el kezelni, Angie arra bíztatja Violettát, hogy hazudjon az apjának, Pablo pedig úgy tesz, mint aki nem lát és nem hall, hogy védje Violetta és ezzel Angie hátsóját. Az egyetlen igazán normális ember a felnőttek közt az Antonio, de ő fájóan keveset szerepel benne
3. A főszereplő piedesztálra emelése: Lássuk be, a sorozat szó szerint Violetta körül forog. Ő a legjobb énekes, legjobb táncos, legjobb barát és legjobb ember, akinek mindig mindent meg kell bocsátani, mert egyszerűen ő Violetta. Ez pedig alapjáraton teszi tönkre az egészet. Az egy dolog, hogy szegény Tini(Violetta alakítója) sokszor úgy táncol, mintha rángó görcsei lennének, de az is kizárt, hogy neki lenne a legkülönlegesebb hangja a csapatban. És mivel Violetta körül forog minden, akihez aztán Ludmila és León is csatlakozik, az olyan karakterekre mint Naty, Camila vagy Brodway nem jut elég műsoridő.
4. Az életkorok: Ha be kellene saccolni, akkor a legtöbben 16-17 évesek lehetne. Na de akkor mégis miféle iskola is a stúdió? Csak mert a táncon, éneken és zenén kívül semmit sem tanítanak ott nekik. Ha pedig ez nem egy rendes iskola, akkor Violettán kívül mindenkinek le kellett már érettségiznie, vagyis minimum 18 évesnek kellene lenniük már az első évadban, ami pedig szintén nem stimmelne.
Ha valamit esetleg kihagytam volna sorry, hirtelen ezek a dolgok jutottak eszembe

Emlékszem, még 10 éves sem voltam, amikor kijött az első évad, de amikor anyukámmal megnéztük, nagyon bejött. Most is megnéztem, bár kicsit félve, hogy most már 10 évvel később lehet nem lesz ugyanolyan, de most talán még jobban élveztem. Szóval nekem 10/10.