Út a vadonba (2007) 80% 251★

Eléggé vegyes benyomások maradtak bennem a film kapcsán. Arra mindenképpen jó, hogy a fiatalkori lázadásokról, menekülésekről, kivonulásokról beszélgethessünk utána. Hogy végigvegyük a főszereplő életét, és meglássuk, hogy hol hibázott, hol lett volna lehetősége felnőnie.

Nekem úgy tűnt, hogy a film nyitva hagyja azt a lehetőséget, hogy a fiúban egyfajta hőst láthasson az arra vágyó néző. Ezt erősíti a sok látszatbölcs idézet és megmondás, illetve a fiúnak a falig elmenni akaró szándéka.
Ezt őszintén szólva veszélyesnek is érzem, remélem fölöslegesen.
Merthogy ő nem hős. Nem is áldozat. Egy ember, aki eltévesztette az utat.

A fiúval sehogyan sem tudok azonosulni, sajnálom, és pszichológushoz küldeném.
Tágabb rezonancia persze mindenki számára lehetséges, mindannyian úton vagyunk, s olykor mi is egy-egy dologban olyan messzire megyünk el, ahonnan már nem tudunk visszafordulni.

Ez egy szomorú (és kissé elnyújtott) történet, sok szép képpel és zenével, néhány derűsebb nappal és útitárssal.

Kicsit nehéz értékelnem ezt a filmet, még azt sem tudom igazán, hogy tetszett-e vagy sem.

Annak idején, amikor megjelent a film sokat lehetett olvasni róla és úgy gondoltam, hogy engem ez a történet nem igazán érdekel. Aztán most hála az IMDB listának mégis megnéztem, de ez valóban nem az én filmem… Kamaszként szerintem mindenki megéli, hogy ahogy nyílik ki a felnőtt világ, úgy látjuk meg a kétszínűségét és a hazugságait. Kamaszként én is megfogadtam,hogy ne válok ilyenné (sőt egy nagyon rövid ideig még azt is gondoltam gimnazista koromban, hogy a legjobb lenne egy hippi kolóniában élni- gondoltam mindezt a 80-as évek Magyarországán:) Azóta azonban sok minden történt velem, és ma már az ilyen társadalomból való kivonulásokat inkább a túl jólétnek és a fogyasztói társadalomnak tudom be. Mert kérdem én, ha valaki nélkülöz vagy szegénységben nő fel, akkor annak eszébe jutna pénzt égetni és az éhségbe menekülni? Szóval nem tudtam segíteni magamon, én ezt a filmbéli történetet egy hisztinek láttam. Aminek megvan a maga fiatalos bája, de mégiscsak hiszti.

A forgatókönyv abból a szempontból nagyon tetszett, hogy ezeket a pro és kontrákat maga is felveti. A hippik, akik ha nagyon lazán is kötődnek a társadalomhoz, használnak pénzt. Vagy azt, hogy a laza, hippi szülők ugyanúgy elvesztették a gyereküket, tehát az ő fiúknak meg ez az életforma nem tetszett. Vagy nagyon jó volt az a jelenet, amikor bemutatta, hogy ez az életforma, amit a srác él, az városban tulajdonképp a hajléktalanokénak felel meg. A film szereplői általában feltették azokat a kérdéseket, amiket én is feltettem volna Chrisnek. A film tulajdonképpen végigveszi, hogy a fiúnak milyen lehetőségei lettek volna egy (az ő szemszögéből) szabadabb életre, anélkül, hogy a teljes kivonulást válassza. Hippi közösség, vagy kalandtúrázó vándor, de élhetett volna alkalmi munkákból vagy az öregember mellett találhatott volna új apát. De ő ragaszkodott Alaszkához.

A rendezésen egyrészt lehet látni, hogy színész rendezte, meg a színész rendezők általában sokkal jobban bíznak a színészeikben, ezért a szereplők ki tudnak bontakozni. Szerintem minden szereplő hibátlan volt és alapvetően ezért volt jó nézni. Maga rendezés nem nyert meg magának. Egyrészt volt egy számomra kicsit művészieskedő stílusa (folyamatosan Antonionni jutott eszembe, elsősorban a Zabriskie point). Másrészt nekem túl sokféle elem volt benne a minimalista témához képest. Én ezt a kiírjuk a betűket a vászonra, hogy erősítsük az üzenetet azt nagyon nem szeretem. Én Chris húgának elbeszélését, magyarázását is feleslegesnek tartottam. És nehezen barátkoztam meg az állandóan szóló folk zenével is. Értettem én, hogy ez is egy plusz üzenet, de néha preferáltam volna, ha egyszerűen a természet hangjait halljuk. Szerintem egy nagyon puritán, zene és magyarázó szövegek nélküli verzió az én ízlésemnek jobban megfelelt volna.

Elég sokat hallottam már a filmről és az ilyeneknek mindig félve állok neki, hátha csalódok benne. Itt viszont szerencsére nem kellett. Kicsit ugyan hosszúnak éreztem, de egyébként sodort magával. Mondjuk Kristen Stewart nélkül meglettem volna xd

Ez a film zseniális. Van mondanivalója, hihetetlenül szép képei vannak, a filmzene meg mindig, mindenkor. Eddie Vedder nagyon jól eltalálta.
Néha annyira szeretnék én is kivonulni a társadalomból. Ha nem is ennyire drasztikusan, de a Rousseau-i „vissza a természetbe!”-filozófia mélyen bennem gyökerezik.
https://kulturleny.wordpress.com/2013/05/15/ut-a-vadonb…

Nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem, de azért nem bánom, hogy megnéztem, mert már kíváncsi voltam rá. A vége egy kicsit sokkolt, hogy így kellett véget érnie ennek a srácnak a történetének, és végig követni mindezt… bár nem tudom mennyi felel meg a valóságnak, még nem olvastam ezt a könyvet sem, de azt hiszem ezt is el kellene olvasnom egyszer. spoiler A helyszínek viszont tetszettek, a zenék is jók voltak, illetek a filmhez, a mondanivalója is azért érdekes volt. A szereplők sem rosszak, de azt nem értem mit keresett itt Stewart… Ő volt az egyetlen olyan szereplő, aki unszimpatikus volt, Chris apján kívül, és amilyen arcokat vágott néha… Valamiért szerintem nem illett ebbe a filmbe. spoiler

Szeretem Christopher McCandless történetét, nagyon erős, nagyon igazi. Szerintem sokan félreértelmezik a karaktert és vele együtt az egész történetet is: „Happiness is only real when shared”. Kristen Stewart rossz választás volt és egy sor egyéb hibája is van a filmnek, néhol túlmagyarázó és giccses, ennek ellenére mégis nagyon megfogott. Hiába, szívügyem a vándorlás lélektana. A zenék pedig egytől-egyig zseniálisak, bár kivétel nélkül ismertem már őket, remek választásnak bizonyultak. Egy szó, mint száz: Imádom ezt a hatásvadász giccsparádét!

Íme néhány érdekesség:

1. Emile Hirsch 71 kg-ról 52 kg-ra fogyott a film végére.
Christopher McCandless spoiler.

2. A férfi aki a furgonnal, elviszi Christopert Alaszkáig, saját magát alakítja. Tényleg ő spoiler Christopher McCandlesst.

3. Az alaszkai, buszos terület színhelyéül Cantwell városa szolgált, ami negyven mérföldre délkeletre található a filmben ábrázolt helyszíntől.

4. Mikor Sean Penn először kezdett érdeklődni a projekt iránt, Leonardo DiCapriót képzelte el Christopher McCandless, és Marlon Brandót Ron Franz szerepére.

Egyszer beutaztam Európát, és néhány héten belül legalább három olyan külön utazóval találkoztam, akiknél szóba került, hogy vagy olvasták a könyvet, vagy látták a filmet, és inspirálta őket arra, hogy menjenek, még ha nem is feltétlenül arra, hogy elinduljanak. Sok világutazóra hatással van, azt hiszem nem olyan sokra, mint régen, és azóta is Kerouac-tól az Úton, de tény, hogy meghatározó történet. Én is út közben vettem a kezembe a könyvet, majd a benne szereplő irodalmakat is, főleg Jack London műveit. A film jó adaptációja a könyvnek. Kronológiailag itt is és abban is meg van bontva a dolog, kicsit másképp persze. A vágások, a zene, az egész hangulata telitalálat lett, egy valóban kalandos és olykor drámai történet tanúja lehettem és még Vince V. sem idegesített annyira, mint szokott, igaz szerencsére csak keveset volt benne. Azt hiszem a legfontosabb, amit az ember megtehet, az az, ha el tudja helyezni ezt a filmet az életében. Vagy gyűjt annyi erőt hozzá utána, hogy maga is elindul és McCandless-hez hasonlóan, hosszú időt tölt az úton, gyakran pénz nélkül is, (tehát kitart addig, hogy az élményei sajátokká váljanak, és nem egyfajta kellemes kis utánzássá) vagy megnézi a filmet és elégedetten nyugtázza, hogy nincs nagy szüksége Chris nyomdokaiba lépni. Az ilyen filmek ugyanis hajlamosak rá, hogy feltüzeljék a nézőt, de nincs sok értelme, ha ez csak addig tart, amíg a hatásuk alatt vagyunk. Szóval mindenki döntse el magának: tanult-e valamit a filmből önmagáról, vagy hajlandó-e tanulni, esetleg sem.

Látom a többségnek tetszett, nekem egyáltalán nem, @Lunemorte és @Lali véleményével értek egyet.

Bölcsnek, művészinek, spirituálisnak akar tűnni, de helyette egyszerűen csak…erőltetett és irritáló.
A társadalomból való kivonulás egy érdekes téma, de a folyamatos idézgetés és narráció visszatetszést keltő, a srác pedig annyira Darwin-díjas, hogy képtelen voltam vele azonosulni, sajnálni meg pláne. Tudta, hogy ki akar menni a vadonba, tudta, hogy nehéz lesz. Az egyetemi évei alatt simán képezhette volna magát sutyiban, hogy hogyan kell túlélni, ahelyett, hogy csak szegényes felszereléssel fejest ugrik az ismeretlenbe… A Tracks (2013) és a Ne hagyj nyomot! (2018) mérföldekkel jobb filmek ebben a kategóriában (és kedvelhetőbbek a szereplők).

Csak és kizárólag a gyönyörű tájak miatt kap +1 csillagot.

Nem egy egyszerű film, az biztos, nehezen is tudom mit írhatnék róla. Voltak nagyon erős részei, nagyon fontos üzenetei, de az elején nehezen ment az azonosulás a főszereplővel. Aztán nyilván változnak a dolgok körülötte és benne is. Összességében azt mondanám, hogy megrázó volt, még jó pár napig tuti rágódni fogok rajta.

És igen! El ne felejtsem, a zene, a zenéje az csodálatos!

Nem találom a szavakat, annyira tetszett ez a film!