Kedvencelte 10

Várólistára tette 49


Kiemelt értékelések

Laren_Dorr

Olyan nagy nevek merültek fel bennem, mint Lovecraft, Carpenter, Clive Barker, és a régi idők trükkmesteres horrorjai. Ez film tulajdonképpen egy homázs ezeknek a mestereknek a műveire. És ez a legnagyobb hibája is. Láthatólag itt a homázs maga a cél, nem pedig az eszköz egy eredeti történet elmeséléséhez. És így ugyan azt kapjuk, amit gyerekkorunkban szerettünk A dologban például, vagy a Hellraiser filmekben, de semmi többet, nem viszi tovább a vonalat, nem kerül újabb nagy név a fentebb felsoroltak közé.
Talán túl kritikusan hangzik, amit írtam, de ennek ellenére nagyon élveztem, a rendezők értik és szeretik a műfajt, és több szív van ebben a filmben, mint a stúdióhorrorok ömlesztett jumpscare unalmában.

3 hozzászólás
TribeBubu 

A története kicsit gyenge szerintem, viszont a hangulat és a látvány perfekt. Minden horrorfilmet ilyen kellékekkel kellene forgatni és persze ugyanilyen jumpscare-mentesen. Remélem, Jeremy Gillespie-ről és Steven Kostanskiról (akik a film alapján nagy Howard Phillips Lovecraft rajongók lehetnek) hallunk még a közeljövőben. Az én szememben sokkal nagyobbat durrantottak ezzel az alacsony költségvetésű alkotással, mint a Démonok között, az Insidious és a Sinister (akár együttvéve is.)

4 hozzászólás
Kiskakukk 

Ez gyönyörű volt. :D

Hangulatos, igzalmas, misztikus, brutális.

Aki szereti az okkultista sztorikat, annak ez igazi csemege. :) Vérbeli horror, retró speciális effektekkel (értsd: cgi helyett bábok, sok-sok nyálka). Az elején se sokat tökölnek, rögtön belecsapnak a lecsóba. Na mondom ez igen! Nagyon tetszett úgy, ahogy van, a legnagyobb ász a spoiler. :D

2 hozzászólás
BeL1eVe 

Elég tömény élmény lett a végére, de meg kell hagyni a hangulata az egy helyszínes settinggel, a misztikummal, a trancsírral eléggé adta. Sokkolni ugyan nem igazán tudott és alig fogtam fel a történteket, de baromi jól elszórakoztatott.

julcseee 

Igazi beteg, gusztustalan horror. Semmi cicoma, semmi szerelmi szál (na jó egy igazán elhanyagolható icipici szál) de a lényeg nem ezen van. Hanem az igazi, trancsírozós horroron. De abból is aztán az igazán „jó” fajtából. A műfaj kedvelőinek ajánlom, de senki másnak :D azt hiszem most nézek egy vígjátékot

UViki 

Értelmetlen, undorító hülyeség.

LoneWolf 

Gondoltam, hogy a rengeteg „mainstream” sorozat és film után, ideje valami kevésbé felkapott alkotásnak is esélyt adni. Végül a Lovecraft ihletés és pár kiemelkedően pozitív ajánló (A százalékok mondjuk ezt sehol sem tükrözik.) miatt esett erre a választásom, azonban a csillagozásomból is látható, hogy nem voltam vele elégedett. A sztori nem egy nagy eresztés ugyan, de a horror műfajnak ez sosem volt erőssége, szóval ahhoz képest nem éreztem rossznak és akadnak benne maradandóbb momentumok, melyek gyönyörűen undorító praktikai effektekkel lettek megoldva, illetve Richard kis monológjait is hatásosan adták elő. Minden kis pozitívuma ellenére, a szöveg / forgatókönyv már kevésbé állta meg a helyét, míg a karakterek és az őket játszó színészek alakítása (Egyszerre jó és rossz pont, hogy teljesen átlagos külsejű egyéneket válogattak be. Ez kicsit átélhetőbbé tette az eseményeket, ugyanakkor valamiért „homevideó” jelleget is adott neki.) a borzalmas és a tűrhető szint között mozgott valahol. Sokkal több rejlett ebben, ezáltal pedig nagyon sajnálom a végeredményt, ahogyan a kissé semmilyennek érződő befejezést is. Egyszer bőven nézhető, de többször biztosan nem fogom elővenni, szóval reménykedem benne, hogy léteznek ennél jobb művek is a témában.
ui.: spoiler

6 hozzászólás
eNNBeus 

Te jó ég! Végre ! Igen!
Tökéletes! Anélkül hogy utánaolvastam volna azonnal Lovecraft munkái ugrottak be film közben, pedig eskü nem sokat gondolkodtam.
A trailer alapján tottáááááálisan másra számítottam erre nesze neked.
Egy horror amiben nem a kaszabolás volt a lényeg hanem olyan hangulatot teremtett amitől majd összecsinálom magam de nem is a félelemtől hanem attól hogy végre valaki megteremtette azt amit elképzeltem Lovecraft olvasás közben.
Ha valaki tud hasonló filmről ami így nyúl a témához légysziiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Pedig úgy raktam be a lejátszóba hogy valójában nem gondoltam hogy egy unalmas szar filmmel eltöltött esténél többet kapok, 3-4 másik film előbb volt a sorban de sehol nem tudtam őket letölteni :D
Pont annyi volt a háttérsztori hogy ne vegye el a figyelmet a lényegtől, nem a szereplőkön volt a hangsúly hogy drukkoljak bárki túléléséért, pont nem érdekelt, a főgonosz is úgy volt jó ahogy, nem is rémlik láttam volna valaha szektás okkult filmet ami kicsit is tetszett volna de eeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeez…….. ahhh
Jesszus. Tuti többször megnézős lesz.
Bocsi, kicsit elszálltam, de ez nagyon nagyon, kész vagyok….

2 hozzászólás
Imoran 

Hát apám! Ezt nevezem! Ez egyszerre volt undorító és atomkirály. Carpenter A dolog utánérzésem volt végig, utánajárva a film valóban tisztelgés Lovecraft, Carpenter, Clive Barker munkái előtt. Rémisztő, erőszakos és sötét, néha öncélúan unalmas és sablonos, mégis bekerült a kedvencek közé. Biztosan újra fogom nézni, mert a látványvilág elképesztő!


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján