Szörnyszülöttek (1932) 82% 43★

Döbbenetesen erős társadalomkritika és nagyon merész lépés egy rendezőtől 1932-ben, amikor az átlagember a Barnum cirkuszon és a vásári mutatványokon kívül nem igazán találkozott ezekkel az emberekkel. És borzasztóan elszomorító az a tény, hogy akkoriban nem csak a közönség, hanem a filmvilág sem volt még érett értékelni ezt az alkotást. Tod Browning karrierje tönkrement és ahogy olvastam, az amúgy lelkesen sutyi-forgatáslátogató MGM dolgozók ezt a forgatást messzire kerülték, sőt, a szereplők nagy része nem étkezhetett a vállalati ebédlőben csak egy elkülönített sátorban, hogy jelenlétükkel és látványukkal ne sértésék a „normális” (haragszom még leírni is) emberek étkezését. Olyanok, akik egyébként simán kiperkálták a cechet, ha a cirkuszban lehetett rajtuk nevetni és gúnyolódni….
Ez a film messze megelőzi korát az elfogadásról, ahogy trükkök nélkül, valódi emberekkel mutatja be mit is jelentett abban az időben testi és/vagy értelmi sérültnek lenni. Egyrészt ezeknek az embereknek (ha egyáltalán túlélték a saját gyerekkorukat) szinte csak a mutatványosok világa kínálta az egyetlen lehetőséget, hogy fedélhez és élelemhez jussanak (azon az áron, hogy nevvetségessé teszik magukat), másrészt tökéletesen bemutatja ezt a hátteret a színfalak mögött is. Hogy ezek az emberek nem csak a színpadon, de a színfalak mögött is ugyanúgy gúny és nevetség tárgyává válnak a társulat nem sérült tagjaitól, hogy a lelki fájdalom számukra semmivel sem kevesebb, mint másoknak, sőt….ugyanúgy éreznek: szeretnek, gyűlölnek, félnek, reménykednek….nem is beszélve a mindennapos cselekedetekről. Ami másnak a világ legtermészetesebb dolga, az számukra új és új megoldási technikák kidolgozása az életben maradástól a szórakozásig. Kéz nélkül inni, láb nélkül járni vagy egyáltalán végtagok nélkül cigarettára gyújtani.
Bár a filmtörténelem horrorként tartja számon (tekintve, hogy az akkori emberek horrorisztikusnak tekintették a látványt – és bár mondhatnám azt, hogy ez szerencsére ma már nem igaz, pedig sajnos….), de számomra ez csupán egy rendkívül erős dráma azoknak az embereknek a lelkéről, akik nem azért nem élhetnek teljes életet, mert úgy születtek ahogy, hanem mert a társadalom hozzáállása lehetetleníti el a mindennapjaikat.
Borzasztóan sajnálom, hogy az eredeti 90 perces változat mára már nem létezik, „köszönhetően” a stúdió nyomásának, hogy Browning vágja meg a filmet, mert a tesztközönség sokkolódott. Ahogy olvastam, az eredeti változat még több olyan dialógust tartalmazott, ahol rávilágítottak a sérültek azon mivoltára, hogy ugyanolyan ép emberek, mint bárki más illetve ahol az épek közegét durvának, agresszívnek és morálisan rossznak ábrázolták. Az már csak hab a tortán, hogy spoiler is sajnos az enyészeté lett.

Ez tömény 60 perc volt. Utánaolvastam, gyakorlatilag tönkretette Tod Browning rendező karrierjét. Nem csodálkozom rajta, hogy annak idején kiverte a biztosítékot a nézőknél és a kritikusoknál is. Képzeljük el, ahogy az elegáns hölgyek és urak beülnek a filmszínházba majd egy órán keresztül szakállas nőt, progériás táncost, törpéket, mikrocefáliás és hiányzó végtagú embereket látnak. Nem voltak még erre felkészülve. A történet nem különösebben bonyolult de azt hiszem ez nem is véletlen. Elég sok(k) a látvány maga. Különleges élmény, az biztos.

Jó volt látni, honnan merített az AHS :)
Ez nekem sem volt igazán horror, de meg vagyok már edzve, ez nem a film hibája. Végig lekötötte a figyelmem, egy szavam se lehet.
Amikor a kar és láb nélküli úriember meggyújtotta magának a cigit, kicsit elszégyelltem magam…

Tulajdonképpen annyira zavarba ejtően vegyes érzéseket vált ki az emberből a film, hogy mind a mai napig nagy a hatása. A végén lévő, katartikusnak szánt horrorkodás lett a leggyengébb, mert azóta már millió ilyen klisét láthattunk és nem is volt olyan sokkoló, mint amire számítani lehetett. Viszont a film nagy részében a képzeletünkre van bízva a bosszú és a következmény, így az sokkal erősebb, mint amikor már láthatjuk is. A dialógusok sok helyen töltve vannak feszültséggel, ami a kegyetlen voltukból adódik. Igazán különleges filmélmény.

Valóban több hatása van a filmnek még ma is, mint néhány hasonló 30-as évekbeli alkotásnak. Csak maga az, hogy a rendező valódi „torzszülötteket” kutatott fel. Számomra nem a legvége a hatásos, amikor látjuk, mi történt Kleopátrával, hanem az, ahogy a cirkusziak Herkules felé közelednek, szinte egy emberként. Teljes mértékben elhiszem, hogy ez a film saját idejében mennyire sokkolta a nézőket, akik többsége talán még nem is találkozott hasonló emberekkel, teljesen idegen lehetett a világuk számára…

Mai felfogással egészen hihetetlen, hogy létrejöhetett egy ilyen film, amiben valódi torzszülöttek szerepelnek, pedig egyáltalán nem degradáló a megjelenítésük, szóval én szorgalmaznám, hogy lehessen ilyen ma is – mindenkinek jár az a bizonyos 15 perc hírnév, és hitelesebb is a vásznon, mint a filmes trükkök. Imádtam, nem tudok nem odalenni érte, hatalmas húzás volt ez a rendezőtől.
A történet elég lapos, de a látvány – de furcsa ezt egy harmincas évekbeli filmre mondani! – vitt mindent. Az meg, hogy a torzszülöttek összefognak, hát… számomra ez a kvázi falkában való közös lincselés sosem volt elfogadott, de a cirkusz zárt világában talán még elfért; benyeltem. Hogy megérdemelte-e Kleopátra, amit kapott vagy sem, nem tudom. De az biztos, hogy se a „normálisak”, se a „szörnyek” nem fogják őt befogadni soha.

We accept her one of use, we accept her one of us…Skandálják a torzszülöttek, aztán az artistanő szörnyeknek nevezi és elzavarja őket. Nagyon megmaradt az a rész, ott mutatta meg a nő a valódi arcát (hát igen, az alkohol…)
Egy időben azzal szórakoztam, hogy betiltott filmeknek néztem utána (mai napig, és egy időre betiltottak), ez is egy volt közülük. Mai szemmel már annyira nem durva, mindenesetre érdekes látni ezeknek az embereknek a mindennapjait. Egyik kedvenc részem, amikor a kéz és láb nélküli ember meggyújt magának egy cigit. Volt egy olyan jelenet, ahol azt is látjuk, ahogy megsodorja, csak kivágták, aztán meg elveszett spoiler A vége, ha nem is ijesztő, de azért borzongató.
Amire még kitérnék, az rögtön a legeleje, ahol egy elég hosszú feliratban kifejtik, miért nem lesz többet ilyen film- mert az orvostudomány eljut egy olyan pontra, hogy nem lesznek többet torzszülöttek. Kicsit megmosolyogtató, de még inkább elszomorító, mert ugyan sok év telt el, de az orvosok ma se tehetnek többet ( egyedül a sziámi ikrek kivételek, és ők se mindig).

Több érzelem volt ebben a filmben, mint a legtöbb romantikus drámában.