A Szellemirtók csapata változatlan felállásban lép pályára a természetfölötti lények elleni többfordulós vígjáték második menetében. A szellemek ezúttal elsöprő fölényben vannak, de a „lelkes” csapat halált megvető bátorsággal küzd a rózsaszín lélektrutymó ellen, amely már-már elárasztja New… [tovább]
Szellemirtók 2. (Szellemirtók 2.) (1989) 221★
Képek 25
Szereposztás
Kedvencelte 28
Várólistára tette 51
Kiemelt értékelések
Nem rossz ez a része sem, vicces és szórakoztató, olyan amin nem kell túl sokat gondolkodni, lazításra pedig pont jó. Simán nézhető többször is, a szereplők is eléggé jók, bár ez a része sem lesz a kedvencem, de a kis Oszkár tök cuki volt, meg Slimer is. :-D Anno láttam a sorit, még gyerekkoromban, azóta nagyon csípem Slimert. XD Kár, hogy ebben néha néha bukkan csak fel.
Kicsivel jobban tetszett, mint az első rész, bár sok dologban hasonlít a két film.
Valahogy az egész jobban működött, tempósabb volt.
Ismét kicsit kifogok lógni a sorból, de személy szerint nekem ez jobban tetszett, mint az első!
Az elején persze húztam a számat a hirtelen váltástól ami nem igazán illett az előző végéhez, de miután újra összeállt a csapat már kifejezetten élveztem. Többet nevettem rajta, jobban szerettem a karaktereket (jó..Dana és a szerelmi szál még mindig semmilyen sajnos..) és a gonoszt is jobbnak éreztem és azért mindenképp jobban is nézett ki az egész.
Nekem egy picit elmaradt az első résztől, de tényleg csak picit. Ettől még nagyon szeretem:)
A fő gonosz nagyon jó lett, a nyálkafolyó nagyon bejött.
Hát nekem ez messze alulmúlja az első részt. Kissé untam is. Azt kell, hogy mondjam, hogy a kedvenc Szellemirtós filmem mindig is a 2016-os lesz :D Még ha nem is az eredeti.
Amúgy érdekességként az elején a nő azt mondja, hogy egy idegen azt mondta neki, hogy 2016-ban jön el a világvége. És 2016-ban jött ki a 3. film is :D
Nem sikerült olyan jóra, mint az előzménye, de azért nem rossz. Kicsit ötlettelen, és persze a Murray – Weaver szerelmi szál is elég béna, de azért vannak jó poénjai.
Ugyanolyan laza és sutyerák volt, mint az előző bár én egy hangyányival kiforrottabbnak éreztem.
Moranis-t megcsaptam volna, hogy levarrta Potts-ot, mert hát azt mégis hogy, de az mindegy is. :D
Simán hozza az első rész színvonalát, a történet pedig még izgalmasabb is egy kicsit. A stílus a régi, a megvalósítás pedig továbbra is első osztályú.
Népszerű idézetek
– This is not just some money-making scheme, all right? I have a strong psychic belief… that the world will end on New Year's Eve.
– For your sake, I hope you're right. Thank you. Okay, but I think my other guest may disagree with you. Elaine. Now, you had another date in mind.
– According to my source, the end of the world will be on February 14th in the year 2016.
– Valentine's Day. Bummer.
– He had some sort of clear liquid coming out of his mouth.
– Yeah, well, that happens. Well, what do you think?
– Well, he's ugly. I mean, he's not Elephant Man ugly, but he's not attractive. Was his father ugly?
– Don't listen.
– And he stinks. You're ripe, señor. Did his father stink? Yeah. Daddy was a smelly, huh?
– Yeah, right. What am I supposed to do? Go on television and tell 10 million people they have to be nice to each other? Being miserable and treating other people like dirt is every New Yorker's God-given right.
Vigo: Jól figyelj rám! Én vagyok az Vigo a Kárpátok ostora, Moldávia bánata, urad és parancsolód!
– Look, no respected psychic will come on the show. They think you're a fraud.
– I am a fraud.
– Hi, Egon. How's school? I bet those science chicks really dig that large cranium of yours, huh?
– I think they're more interested in my epididymis.
Folytatása
Összehasonlítás |