Sousou no Frieren (2023–2024) 92% 31★

Ez az anime egy csodálatos, keserédes mese. Nincs benne semmi nagy csoda, nincs benne semmi igazán újszerű, de annyi egyszerű dologban kiváló, hogy mégis merem állítani, hogy az egyik legjobb sorozat, amit láttam – és megérdemli a hype-ot.
Elég egyértelműen a TTRPG-kre illetve JRPG-kre épít, határozottan DnD jellegű a világa, úgyhogy ha az ember szereti az olyan történeteket, mint amilyen a Betyárbecsület, vagy a DragonLance, akkor már csak azért is érdemes adni neki egy esélyt. Én a történeten kívül kifejezetten jól szórakoztam egyszerűen az olyan gondolatokon, hogy hogyan raknám össze a főszereplőgárda karakterlapjait, mert volt jónéhány kifejezetten játékos kikacsintás. Amiben viszont eltér az említett két történettől, az az emberközelisége. A DragonLance-nek is voltak nagyon érdekes szálai, és érzékeny pillanatai, és a Betyárbecsület se mindig a humorról és a vagány megoldásokról szólt, de a Frieren tényleg, végig kicsit keserédes. Miközben lehet rajta nevetni, szórakozni, tényleg leköti az embert, azért szorongatja a szívét is.
A történet középpontjában Frieren, egy tünde mágus áll, aki három társával legyőzi a Démonkirályt, és a kalandos utazás végén eltávolodik a csapattól. Mivel közel halhatatlan, ezért számára az emberi élet egészen rövidnek tűnik – mikor visszatér a csapatához, a társai lényegében leélték az övéket. Frieren mélyen megbánja, hogy nem tudta megismerni őket, és elpazarolta az időt, ezért nekiindul a világnak, hogy megértse, mit is jelent embernek lenni, és mi járhat a halandók fejében.
A sorozat hatalmas erősségét jelentik a karakterei. Frieren végtelenül szerethető főhős, akinek a kalandjait jó követni. Érzelmekkel esetlen, introvertált, néha nagyon elveszett lány, aki sokkal könnyebben megérti a mágiát, mint az embereket, de pont ezért jó látni a fejlődését – akkor is, ha néha nagyon fájnak a felismerései. A régi csapat, Himmel, Heiter és Eisen az egyik legjobb példa arra, hogy hogyan építhetsz karaktereket szinte kizárólag flashbackekben, mert mind a szívemhez nőttek. Himmel pedig igazi komfortkarakter – egyszerű, végtelenül tiszta és morális hős, de megbocsátod neki. Neki nem az a feladata, hogy morálisan szürke és problémás legyen, hanem az, hogy egy kicsit visszaadja mindenki hitét az egyszerű jóságban és bátorságban. A jelenlegi csapat, Stark és Fern is rendkívül szerethetőek, és jó látni, ahogy alakul a barátságuk egymással és Frierennel. Végül pedig érdemelnek egy említést a mellékszereplők, mert a Frierenben nincs olyan, hogy valaki csak egy papírmasé háttérkarakter – Granat gróf három epizód alatt egy hatalmas kedvencemmé nőtte ki magát, de említést érdemel Wirbel, Denken, Flamme… mindegyiküknek megvan a motivációja, az élettörténete, a kis szokásai és tehetsége, érződik, hogy mindegyikük több annál, amennyit Frierenéknek van lehetősége megismerni belőlük. Minden ember mögött ott egy élet, de ahogy a főhősnő csak egy villanásra ismeri meg őket, úgy nekünk is ennyi jut.
Az animáció ha nem is a legszebb, amit valaha láttam, de nagyon sok pozitív eleme van – például a karakterdizájnokat imádom. Nem igazán találkozunk igazi, túlzó animefigurákkal, mindegyik karakternek reális, a személyiségéhez passzoló az alkata és a ruházata is. Imádtam a tényt, hogy nem bishi-k alkotják az egész castot – azért szereted meg a karaktereket, amilyenek, nem azért, mert jóképű animesrácnak vannak rajzolva. Denken igenis egy pici, idős ember, Granat láthatóan negyvenes már, és Himmel vagy Heiter esetén is végignézzük ahogy megöregszenek. Annyira nem tipikus, hogy egy anime meri ennyire egyértelműen érzékeltetni az idő múlását, és szintén nagyon értékeltem.
Tényleg bárkinek merem ajánlani. Az ötödik részig még kicsit lassú – bár már akkor is megvan a varázsa – de onnantól kezdve egy csodálatos, sokszor sírós utazás, amire megéri elkísérni a hőseit. Nagyon várom a második évadot.

Ez egy csodálatos 28 részes utazás volt.
Az elején még nem gondoltam volna, hogy így 28 rész elteltével ennyire nehéz lesz a búcsú az animétől és a sok megismert karaktertől. Mondhatni végig Frieren , Fern és Stark társaságában utaztunk. Találkoztunk sok más szereplővel. Részt vehettünk egy mágusvizsgán is! Harcok, mágia tanulás és rengeteg hülyeség. :)
A karakterek nekem újak voltak. Mármint nem volt meg az az érzés, hogy „Ezt már láttam valahol…” Minden karakter egyedi volt a saját módján. Szépen fel voltak építve a személyiségeik. Egyértelmű kedvencem lett Frieren, emellett sok más karakter is belopta magát a szívembe, de ha most elkezdem sorolni, nem érünk a végére. :D
A rajzolás egyedi és eszméletlenül szép. A betétdalok valami ritka zseniális módon illenek az anime hangulatához. Minden jelenetnek megvolt a maga hatása az aláfestő zenékkel.
Az openingek nem fogtak meg, de a második ending tetszett.
Szerintem az elmúlt szezonok egyik legjobbja. Persze, lassan épül fel. De egy ilyen animénél ez szerintem nem meglepő.
Várom a folytatást. :)

Frieren és társai szétválnak dolguk végeztével. A csapat külön utakra indul a Démonkirály legyőzése után. Neki mint elf nem hosszú az a 40 vagy 80 év. Telik az idő, és mint hosszú életű faj új embereket, csapattársakat gyűjt majd. Az anime is akkor áll össze kezdeti fázisának fontos pontjához amikor már Fern és Stark is csatlakozik hozzá. Ez az ötödik rész környékén történik. Velük együtt indulhatunk az igazi kaland kezdetére. Egy újabb nevetséges, és szép utazás. Mert hát inkább legyen egy utazás fura és nevetséges, mint depressziós, ugye Himmel?
Fern a mágus, egy komoly, dolgos lány. Stark egy gyávának tűnő fiú, aki nagyon szerethető. Kedvelem a szereplőket, jó hangulattal kíséri őket a szemem. Az előző hősök lábnyomában haladnak előre, egy bizonyos cél felé. Közben a már bejárt út az idő elteltével marad változatlan és lesz nagyon is változó. Az ő dinamikájuk nagyon jól eltalált, és fejlődik mint a karakterek maguk. Minden rigolyájukkal együtt.

A nyitó zenék közül számomra csak a második ami érdemleges, de az kellemes és remek lett. Illik a sorozathoz. Egy darab endingje van, képileg kettő, és az mindent visz. Csodálatosan van megalkotva. Milet nagy kedvenc, mint előadó. Jó választás volt.

Az elmúlt évek egyik legjobb élménye kerekedett belőle. A hangsúly nem a harcokon van, de amikor van azt megéri látni. Nem a humoron, de ha van az pont jó arányban. Van benne olyan háttér amely méltó egy fantasy eposzhoz. Nem úgy mesél, nem az elejétől ahogy megszokhattuk. Bár mi is a kezdet, kinek, hol és mikor? Én nem szeretem azt a szót használni hogy újító, meg forradalmi. Mert azt majd eldönti az utókor. Kellemesnek találom, szívemhez szól, és minden más csak mellékes.
Én szeretem a maga igazságaiért. A tempójáért, és elidőző atmoszférájáért. És azért hogy van szíve. Egy jó nagy, gyönyörű és kedves szíve.

Lassan épül fel az első néhány epizód, viszont ez szükséges a történet és a karakterek megalapozásához. Miután a harmadik tag is csatlakozik a kis csapathoz hamar beindulnak az események és szerintem a videó játékok kedvelői különösen élvezik/nék. A zene (ezen mondjuk meg se lepődök tekintve hogy Evan Call zenéjéről beszélünk), animáció és karakterdizájnok mind gyönyörűek, Frieren-ék útja pedig tele van kalandokkal, izgalommal, akcióval és humoros jelenetekkel miközben szakaszosan hoz be komoly és egyben érdekes témákat egyedien feldolgozva. Kétségkívül az egyik legjobb anime 2023/24-ben ;)

Első 5 perc az 1. részből: 3 ember és egy elf 10 évig kalandoztak együtt, legyőzték a démonkirályt meg mindent. Az utolsó közös ünnepen nosztalgiáznak kicsit; az elf egyszer csak közbeszól „Hát csupán 10 év volt”, mire az emberek megütköznek. Még nincs vége: Megnéznek közösen vmi különleges hullócsillagot, az elf azt mondja, 50 év múlva mutathatna egy helyet, ahonnan jobban látszik. Az egyik ember elneveti magát „Semmi, semmi. Legyen úgy…” – látszik az erőfeszítés ebben a dialógusban, csak éppen nagyon süsü. Szóval ezek 10 évet együtt töltöttek, de egyikük sem jött rá, hogy az ember és az elf az eltérő élettartam miatt teljesen máshogy érzékelik az időt. Egy koli szobában egyetlen nap alatt megütközöl mások szokásain. Vagy a karakterek értelmi fogyatékosak, vagy az írás pocsék – van egy tippem.

Megnéztem a második részt is, mert iyashikeinek nem vészes (csak baromi unalmas), de nem jöttem rá, miben olyan kiemelkedő, innovatív, hogy a leghíresebb animés oldalon első helyezett.

Minden pillanata tökéletes. Igazi nagyszabású fantasy, amit mindig látni akartam, de sosem sikerült sehol.
Az is érdekes, hogy minden főszereplő introvertált. Nem láttam még ilyet, de mégis nagyon jól működött. Tetszett a lassú tempó is az elején, amikor sok részen keresztül semmi nem történt, de akármeddig elnéztem volna azt az időszakot is. Olyan volt, mint egy gyógyszer a léleknek. Aztán beindult a történet és az is imádnivaló volt. Gazdag világ, kidolgozott karakterek. A végén sok tanulság is. Csodálatos.