Juuni Kokki (2002–2003) 96% 9★

A történet szövés, valahol itt lesz zseniális.
A karakter fejlődés itt már messzemenően elképesztően sokszínű.
A világ építés itt már zengi az eredeti író elméjének nagyságát.

A maradék, bő meg nem animált alapanyag félretolása meg a stúdió ostobaságát, mára hírhedté vált mindent elcsesző hozzáállását, lehet okolni.

Követelek egy folytatást! /irgumburgum/

A Juuni Kokki az egyik legjobb anime, amit valaha láttam, és az abszolút favoritom mind közül.
Először valamikor 2006 környékén néztem végig, amikor körülbelül annyi idős lehettem, mint a főhősnő. Hasonló problémákkal küzdöttem, olyannal mint a másoknak való megfelelni vágyás, vagy hogy nem igazán illettem bele a körülöttem kialakult klikkekbe. A sorozat viszont nem akart letolni a torkomon előre megrágott gyermeteg tanulságokat, nem harsogta, hogy ha magányos vagy, szerezz barátokat, hogy majd ezek a barátok elfogadnak annak, amilyen vagyok. Nem, ez a sorozat rámutatott arra, hogy a tinédzserkori dráma orvoslását önvizsgálattal kell kezdeni. Ha helyre állt a belső békém, eldönthetem, hogy tényleg vágyok-e más elismerésére vagy barátságára.
De ennyit a személyeskedésről, miért is ajánlom én bárkinek ezt az animét?
A Juuni Kokki messze nem a romantizált „fiatal lány átkerül egy fantasy világba” történet. Itt kérem kemény politikai vonalak futnak a háttérben, így sokszor nagyon oda kell figyelni.
A három grácia eleinte rémségesen idegesítőnek tűnhet, de nagyon keményen megdolgoznak a karakterfejlődésükért. Persze, lehetne csattogtatni Coelho-szintű bölcsességeket, de mivel itt mindenki átesik a jellemfejlődés keserű és olykor igen csúnya fázisán, így az elhangzó közhelyek valódi mélységet, valódi értelmet kapnak.
Annak ellenére, hogy az anime főattrakciója a karakterekben van, a világ kidolgozottsága sem marad le nagyon mögötte, sőt! Sajnos az anime nem dolgozza fel teljesen a könyvsorozatot (annak csak kb a felét, kétharmadát), de így is kapunk egy kerek világot, teremtésmítosszal, királyságokkal, változatos életekkel.

A karakterdesign terén sajnos nem tudok párttalan maradni, de azért megpróbálom.
A design Yamada Akihirot dicséri, aki a könyvek (és a megannyi más kapcsolódó médium) illusztrációját készítette, az animáció viszont a Pierot-nál született, akik az olyan hulladékokért is felelősek, mint a Bleach. Vagyis ha a képi megjelenés nagyon akar teperni, akkor igazán gyönyörű, de tény, hogy kicsit jobban is megdolgoztathatták volna a kulcsanimátorokat.
A hátterek a megszokás témakörébe esnek, a színek viszont egész jól átadják az események hangulatát (feltéve ha az ember kezébe a feljavított Blu-Ray verzió kerül).

Ha viszont van valami, amiben a Juuni Kokki nagyon tud még tarolni, az a mindennemű hangszerelés.
A zenék egyszerűen lehengerlőek, Ryo Kunihiko (koreai nevén Yang Bang Ean) nagyszerű munkát végzett. Egyik fele tökéletesen hallgatható önmagában is, másik fele tökéletesen aláfesti az akciót. A kínai hangszerek használata zseniális húzásnak bizonyult, magam azóta is nagy fanja vagyok a kínai fuvolának (dizi), cimbalomnak (yangqin), citerának (guzheng), és elsősorban a hegedűnek, az erhunak.
A seiyuuk is remek munkát végeztek, a 2005 körüli évek nagy nevei közül sokan felsorakoznak, és kitűnő alakítást nyújtanak. Kuwashima Houko énekhangjáért pedig jár egy külön pirospont.

A Juuni Kokkit bárkinek sok szeretettel ajánlom, legyen az veterán animés, vagy olyan, aki csak belekóstolna a műfajba. Nem fog csalódást okozni, ezt garantálom!

Igazából egy kicsit mérges vagyok az utolsó hat rész miatt – mert az már nem kellett volna, vagyis inkább zárták volna le azt a másik szálat ehelyett. Még az sem bosszantana annyira, ha abbahagyták volna a 39. résszel, úgy nem hagyott volna ekkora hiányérzetet bennem. Emiatt majdnem le is vontam egy pontot.
Az elején nehezen tudtam eldönteni, hogy a két lány közül melyik az idegesítőbb, és emiatt kicsit döcögősen haladtam vele, de aztán azon kaptam magam, hogy beszippantott az anime fantasztikus világa, és utána már alig bírtam szünetet tartani. Mert a világ alaposan kidolgozott és érdekes, és lassacskán a karaktereket is megkedveltem. A legjobban a három lány sorsának összefonódása tetszett, valamint a karakterük fejlődése.
Remek anime, ajánlom mindenkinek. :)

Juuni Kokuki, avagy a (majdnem) tökéletes fantasy. Nem csak kedvencemmé vált, de az egyik legjobb anime, amit valaha láttam.
Elsőre talán megmagyarázatlannak tűnik az egész, de a Juuni Kokuki esetében az alapkoncepció nem hangsúlyos, csakis az, hogy mi fog kisülni ebből az „összevisszaságból” a történet előrehaladtával.

A sorozat legerősebb oldala a világépítés. Rendkívül összetett, remekül kidolgozott. Ahogy a címből is sejthető, 12 királyságból áll, amelyekből szinte mindegyiket részletesen bemutatják: Az uralkodót, milyen szabályok vannak ott, a gazdasági helyzetét, hogyan működik az ország, előnyök/hátrányok az ottani élettel kapcsolatban, egyes esetekben még a múltját is megjelenítik az adott királyságnak. És ez még nem minden, ebben a világban más, érdekes hagyományok vannak, illetve rengeteg a számunkra ismeretlen szó: például a tisztségeknek külön elnevezésük van, de ugyanez a helyzet a bevándorlókkal, vagy a természetfeletti lényekkel is. Úgy érezheti magát a néző kicsit, mintha egy idegennyelvet tanulna. A készítők pedig nagyszerűen megoldották ezt, ugyanis annyit használják ezeket a szavakat, hogy nem okoz gondot a megjegyzésük. Nem is keverjük össze őket.

A mű másik legerősebb oldala a karakterek. A történet sok szereplőt vonultat fel, és mindenkinek megvan a maga jelentősége. Kivétel nélkül jól megírt, kidolgozott karakterekről beszélünk, akiknek a nagy része elképesztően kivitelezett karakterfejlődésen is keresztülmegy. Emellett az animében nagy szerepet játszik a lélektan, melyben annyira jó, hogy az állam leesett. Tehát elmondhatom, hogy a Juuni Kokukiban a karakterek nem csak jellemileg kidolgozottak, érdekesek, hanem a lelki világuk, legmélyebb érzéseik is teljesen kitárulnak a néző elé, így teljesen megértjük, és megkedveljük őket.

Főként a lélektani vonalnak köszönhetően, a sorozat több (akár számunkra is aktuális), komoly témával is foglalkozik:
– képmutatás
– társadalmi elvárások -> megfelelési kényszer
– társadalmi különbségek
– bosszú
– honvágy
– a kitartás fontossága
– helyünk keresése az életben
– az önsajnáltatás zsákutcája
– mi számít bűnnek, és ki határozza meg?
Az utolsó kérdés csak halványan jelenik meg, nem akart átmenni tömény filozófiába, amit jól is tett. Ezeket a témákat az anime tökéletesen beépíti a cselekménybe, tehát annak sem kell megijedni, aki nem szereti a vontatott, elmélkedős műveket. Ezekből a témákból nagyon jó tanulságokat, erőteljes mondanivalót vonhatunk le.

A történetvezetésnél is kiválóan teljesít. Fejezetekre van bontva, tetszett ez a felépítés. A cselekményt kiemelkedően kezelték, és irányították: A néző fokozatosan kapja meg a történettel kapcsolatos kérdéseire a válaszokat, minden tisztázott lesz, nem maradnak értetlenkedések. Sajnos ez a 45 rész iszonyatosan kevés volt ennek a történetnek. Annyira összetett az egész, hogy lazán készülhetne belőle még 200 epizód legalább. Hogy miként kapcsolódik ez a történetvezetéshez? Vannak olyan alkotások, amiknél a készítők úgy döntöttek, hogy egy hosszú eseménysort zanzásítanak, összetömörítenek, majd belegyömöszölik annyi részbe, ami nem elég a történet átadásához. Szerencsére itt nem ez a helyzet. Minden részletnek ad kellő időt, sosem siet, de nem is húzza az időt. Végig konzisztensen, kiegyensúlyozottan halad, ami a nézőnek a legkedvezőbb.

Na de akkor hogy is van ez? Az imént említettem, hogy lazán készülhetne belőle 200 rész, és mégsem tömörített semmit. A sorozat egy másik útra tért, itt jön szembe az egyetlen komolyabb hibája: Nincs folytatás. Azokat a szálakat, amikbe belekezdett, lezárta, de ezt még nagyon is kell folytatni (a regény, ha jól tudom, jelenleg is fut). Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert nagyon a szívemhez nőtt.

Összességében a Juuni Kokuki egy zseniális alkotás, amelyet sokszínűsége miatt bátran ajánlok akár fantasy-, akció-, dráma-, vagy lélektan kedvelőknek is.