Kedvencelte 556

Várólistára tette 246


Kiemelt értékelések

AniTiger 

Azt hiszem, akárkik is játsszák a szereplőket, sosem fogom őket annyira szeretni, mint ezt a BBC felállást.
Nagyon állat a casting, haláliak ezek a modernizált magánnyomozó sztorik. Moriartyba picit bele is szerettem, annyira fantasztikus a pacák mimikája, mozdulatai, minden. I miss him. :P

Igazából mindegy, hogy néztem – mind magyarul, mind angolul tetszett. Kivételesen nagyon klappoltak a magyar hangok. Igen, igen, főleg Moriarty… :D

Addig húztam-halasztottam a 3x3-at, amíg bírtam: eddig. Ide nekem a következő évadot.

2 hozzászólás
woolfe

Annyira intelligens egy sorozat, hogy az már szinte zavarba ejtő.

pvik13 

Zseniális sorozat! Annyira szuper voolt hogy a Sherlock storyt mai köntösbe öltöztették és még így is nagyon jól helyt állt a sori :D Benedict amaziiing volt mint mindig Martin meg szintúgy ^^

Nihilchan 

Valamilyen szinten zseniálisnak tartom ezt a sorozatot. Izgalmas, érdekes, elképesztően hangulatos, a színészek pedig ragyogtak benne. Benedict Cumberbatch és Martin Freeman dinamikus párosa egyszerűen tündökölt és lehetetlen volt nem imádni őket. De a többi színész esetében is telitalálatnak gondolom a castingot. Tetszettek az ügyek, szuper volt a nyomozás. Ebből a szempontból sajnálom, hogy vége, mert néztem volna még.
Viszont. A harmadik és a negyedik évad során úgy éreztem, mintha egy jobb minőségű szappanoperát néztem volna. Néha már túl sok volt nekem a dráma és a fordulat. Olyan volt, mintha a készítők folyamatosan próbáltak volna túlszárnyalni saját magukon. De mindent összevetve ez egy nagyon minőségi sorozat volt.

1 hozzászólás
Tiko 

Ez a sorozat olyan szinten minőségi, hogy 15 pontot adok rá a 10-ből :)
Intelligens, szép, érdekes és közben mégsem mesterkélt, mégsem túlzó. Az első évad kiemelkedik a többi közül, de azért a folytatásokkal sincs bajom. A harmadik évad már elment kicsit a giccs irányába, de az évadzáró olyan szintű élmény volt, amit nem is nagyon tudnék máshoz hasonítani.

Nem bánom, hogy ilyen kevés rész készül belőle ilyen sok idő alatt, mert inkább legyen mindegyik epizód 100%-os és kelljen rá várni 1 évet. A színészek, a forgatókönyvírók, a zeneszerző és mindenki előtt le a kalappal.

MLauri

Szerintem a legeslegjobb Sherlock-feldolgozás. A színészek, a karakterek, mindent tökéletesen kiviteleztek. Egy rész sem unalmas, és megéri/megérte várni akár éveket is a következő évadra. Egyik kedvenc sorozatomnak mondhatom. Mindig is szerettem a nyomozással kapcsolatos dolgokat, de ez után még jobban érdekel. Zseniális ez a sorozat.

MrsCumberbatch 

Érdekes. Életem értelme ez a sorozat, mégsem tudok egy épkézláb értékelést összehozni rá. Talán, pont azért, mert annyira imádom, hogy az szavakba nem önthető. Emlékszem, hogy egyszer még a TV-ben valami nagyon esti időpontban kaptam el és már fáradt voltam, nem is igazán tudtam befogadni. Aztán jött a nagy hájp körülötte, én meg sose szerettem azt, ami éppen most menő. Mindig volt bennem egy ilyen dacc, hogy harcoljak az ellen. Mindig úgy voltam vele, hogy minél nagyobb valaminek a visszhangja, annál rosszabb – és (sajnos) ez legtöbbször be is bizonyosodott. Néha, azok a filmek amiket kevesen ismernek, azok a legjobb alkotások.

De ez a sorozat! Mindennel szembe ment. Nagy(nak mondható) volt a hájp körülötte, hiszen rettenetesen híres személy(ek)ről szól, ezer meg ezer feldolgozással. Mégis, annyira zseniális! Persze sokan őrjöngtek, hogy hogy merték modernizálni Sherlock Holmes-t?

De tudjátok mit? Merték. És milyen jó, hogy megtették! Lett egy újabb tökéletes alkotás. Persze. mindig lesz akinek nem tetszik és ezt el kell fogadni. De sokaknak csak azért nem tetszik, mert nem is akarják szeretni, meg sem akarják érteni és esélyt sem akarnak neki adni.

Szerintem remek szereplőgárda jött össze. Szinte mindenkit csak imádtam. Lara például tökéletes volt Irene szerepére. Mycroft, Watson, Mrs Hudson… végtelenségig lehetne sorolni. Csodálatos fő(bb) szereplők, remek epizódszereplők és TÖKÉLETES Sherlock Holmes. ♥

Zohanna 

Szavakba önteni aligha kivitelezhető. Remek szereposztás, remek színészi játék, remek forgatókönyv, remek történet. Tele fordulatokkal, izgalmas, és az agyadat sem hagyhatod ki a filmnézésből. Minden ami kell egy helyen.

Kedves_Könyvek

Csak szerintem borzasztóan helyes Benedict Cumberbatch ebben a sorozatban?

4 hozzászólás
hepi1122

Annyira jó ez a sorozat. Hihetetlenül okos és remekül elkészített, a színészi játéktól kezdve az operatőri munkán és a történetvezetésen át a zenéjéig minden nagyon szuper.


Népszerű idézetek

AniTiger 

Sherlock: Mit akar még? Sokkot kaptam! Még takaróm is van!

1. évad 1. rész – Rózsaszín tanulmány
1 hozzászólás
MrsCumberbatch 

Mycroft Holmes: We are in Buckingham Palace, at the very heart of the British nation. Sherlock Holmes, put your trousers on!

2. évad 1. rész – Botrány Belgraviában
Leah 

Sherlock: Fogja be!
Lestrade: De hát meg sem szólaltam.
Sherlock: Gondolkodott. Idegesítő.

1. évad 1. rész – Rózsaszín tanulmány
woolfe

Anderson, ne szólaljon meg. Az egész utca IQ szintjét lehúzza.

Ashtray_Heart

– Punch me in the face!
– Punch you?
– Yes, punch me. In the face. Didn't you hear me?
– I always hear „Punch me in the face” when you're speaking, but it's usually subtext.

2. évad 1. rész – Botrány Belgraviában
AniTiger 

Sherlock: Minek ez a takaró? Folyton rám rakják.
Lestrade: A sokk miatt.
Sherlock: Kit ért sokk?

1. évad 1. rész – Rózsaszín tanulmány
AniTiger 

Sherlock: Végre egy sorozatgyilkos. Nem fogok unatkozni!

Jadeline

Sherlock: Én ön vagyok. Kész megtenni bármit. Kész kiégni. Kész megtenni, amit egy átlagos ember nem tenne. Kezet akar rázni velem a Pokolban? Hát nem okozok csalódást.
Moriarty : Ugyan. Csak a szád jár… Nem, te átlagos vagy. Átlagos vagy és az angyalok oldalán játszol.
Sherlock: Talán az angyalok oldalán játszom, de azért ne gondolja egy percre sem, hogy közülük való vagyok.

1 hozzászólás
Jadeline

Lestrade ( Sherlocknak ) : Ne vegye zokon, de ha meglátom én is a legszívesebben sikítanék. Mint a legtöbb ember.

Marcsi 

Mindig is sejtettem, hogy szeretni veszélyes gyengeség.


Népszerű triviák

MrsCumberbatch 

A sorozatban Wanda Ventham és Timothy Carlton játsszák Sherlock és Mycroft szüleit. Érdekesség, hogy ők valóban Benedict Cumberbatch színész szülei.

Kapcsolódó filmek: Sherlock (2010–2017)

Sherlock (2010–2017)

Kapcsolódó művészek: Benedict Cumberbatch · Wanda Ventham · Timothy Carlton

MrsCumberbatch 

Benedict nem vette félvállról a felkészülést. A meghallgatás előtt ugyanis Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes könyvet elolvasta.

Kapcsolódó filmek: Sherlock (2010–2017)

Sherlock (2010–2017)

Kapcsolódó művészek: Benedict Cumberbatch

MrsCumberbatch 

Az elmepalota, amit Sherlock használ, egy létező dolog, amit még az ókori Rómában találtak fel. Többek között egy olasz jezsuita misszionárius, a kínai jezsuita misszió egyik megalapítója Matteo Ricci is használta.

[hu.qaz.wiki]

Kapcsolódó filmek: Sherlock (2010–2017)

Sherlock (2010–2017)

6 hozzászólás
MrsCumberbatch 

Benedict elárulta, hogy jobban örült volna annak, ha Sherlock csak kitöri Magnussen nyakát. Steven Moffat viszont viccesen megjegyezte, hogy ez kicsit túl Khan-os lett volna.

Kapcsolódó filmek: Sötétségben – Star Trek (2013) · Sherlock (2010–2017)

Sötétségben – Star Trek (2013) Sherlock (2010–2017)

Kapcsolódó művészek: Benedict Cumberbatch · Steven Moffat

MrsCumberbatch 

Benedict Cumberbatch volt az egyetlen színész akit meghallgatásra hívtak Sherlock szerepére. Ugyanis Steven Moffat és Sue Vertue felfigyelt rá a Vágy és vezeklésben. Mark Gatiss szerint már A nagy kvízválasztóban is bizonyított – ahol egyébként együtt dolgoztak.

Kapcsolódó filmek: Sherlock (2010–2017)

Sherlock (2010–2017)

Kapcsolódó művészek: Benedict Cumberbatch

MrsCumberbatch 

Una Stubbs (Mrs. Hudson) és Benedict édesanyja már Benedict kiskora óta nagyon jó barátnők.

Kapcsolódó filmek: Sherlock (2010–2017)

Sherlock (2010–2017)

Kapcsolódó művészek: Benedict Cumberbatch · Una Stubbs · Wanda Ventham

MrsCumberbatch 

Habár a sorozatban Eon Chater játékát hallhatjuk, Benedict Cumberbatch azért több hegedűórát is vett, hogy érezze, milyen is ezen a hangszeren játszani.

Kapcsolódó filmek: Sherlock (2010–2017)

Sherlock (2010–2017)

Kapcsolódó művészek: Benedict Cumberbatch

MrsCumberbatch 

A negyedik évad végén a Rathbone Place nevű épület, egyfajta tisztelgés Basil Rathbone előtt, aki 1939 és 1946 között alakította Sherlockot.

Kapcsolódó filmek: Sherlock (2010–2017)

Sherlock (2010–2017)

Kapcsolódó művészek: Basil Rathbone

MrsCumberbatch 

Benedict Cumberbatch már-már Sherlock Holmes rokonának számít, ugyanis ő és Sir Arthur Conan Doyle is John of Gaunt leszármazottja.

Kapcsolódó filmek: Sherlock (2010–2017)

Sherlock (2010–2017)

Kapcsolódó művészek: Benedict Cumberbatch

MrsCumberbatch 

Molly Hooper karakterével eredetileg csak rövid távra terveztek. Még pedig azért, hogy nyomatékosítsák a nézőkkel, Sherlock szociális érzékenységének hiányát. Éppen ezért Molly helyett Mrs. Hudson segített volna be többször Sherlock-éknak.

Kapcsolódó filmek: Sherlock (2010–2017)

Sherlock (2010–2017)

Kapcsolódó művészek: Louise Brealey

23 hozzászólás

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján