Robin Hood, a tüzes íjász (1971) 80% 20★

Láttam már többször ezt a filmet régen, és mindig nagyon szerettem. A hangulata inkább a régi Errol Flynn-filmre emlékeztet (amolyan Robin Hood and his Merry Men), mint az újabbakra, a zenéje nagyon jó, és a színészeket is szeretem.

Nem nagyon adok alább abból a meggyőződésből, hogy ez a valaha készült egyik legjobb Robin Hood témájú film, amennyiben képes a legklasszikusabb, húszas-harmincas évekből származó kardozós kalandfilmek esztétikáját átemelni a saját korába, majd időtállóvá faragni azt minden tekintetben. Robin Hood története ugyanis elsősorban mese, végtelenül idealista, pozitív üzeneteket hordozó, iránymutató történet, amit nem kell szükségtelenül túlgondolni, mégis rengeteg filmes hiszi azt, hogy hozzá kell illeszteni valamilyen kortárs problematikát vagy világnézeti konfliktust, sőt, hogy porhüvely csupán, ami arra van kitalálva, hogy megtöltsük a néző korának kérdéseivel.

Ebben a filmben az olaszok úgy gondolták, bőven elégséges Hood kalandjait a világszerte viszonylag jól ismert, de a valósághoz képest jócskán lebutított felállásban tálalni: Hood a nemes Richárd király váltságdíjára gyűjt, amit a nevében is béna Földnélküli János aljas és alkalmatlan módon nem akar megfizetni a francia királynak. Bónusz feszültségforrás a szászok és normannok ellentéte, minden más vetületben pedig elnyomó, pökhendi gazdagok és védtelen, de az érdekeikért végre kiálló szegények küzdelme ez.
Sokadik megnézésre nagy meglepetéseket már nem tartogatott a film, ezúttal valamiért úgy éreztem, színészi oldalról érdemes kicsit megvizsgálni a sokszínűségét: a vígjátéki oldal karakterei lazák és rendkívül kifejezőek már kiállásukban is, a gonosz uralkodói rész figurái komoly, sötét árnyalatokkal dolgozó alakok, és még a szerelmi érdeklődés tárgyát adó Lady Marion megformálója is elegánsan kötéltáncol a középszerű játék és a makacs, öntudatos leány ösztönösen, kisugárzásból hozott alakítása közötti határvonalon. Egyetlen ember van itt néha látványosan pihenőn, maga Gemma. Beteszi a közösbe saját maga személyes báját és vonzerejét, azonban már a film elején feltűnik, hogy valójában elveszik egy végtelenül romantikus, idealizált hős színes, mozgó szobrában – meglepődtem, de összességében az egyik talán legfelszínesebb alakítását véltem itt felfedezni, amennyiben karaktere egy fizikai állóképességen és egy egyedi, de attól még „csak egy” joviális mosolyon kívül semmiből sem épül szinte fel. Hozzá képest viszont a második számú szépfiú szerepében tetszelgő Mark Damon már egyenesen cukorbetegséget vált ki a nézőből ránézésre is – szerencse, hogy a poénfaktorra kihegyezett sherwoodi martalócok legalább oldják ezt a glükózszirup-szerű ragacsos mázat.
Egyébként a film maga pont annyira esztétikus, mint egy gyerekmozi, ráadásként nagyon takarékos is. Hogy a díszletül használt fa-gipszkarton várkastélyhoz hogyan jutottak hozzá, rejtély, de egyébként az egész sztori a természet lágy ölén, nem túl sűrű erdőkben forog, egészen idillikus látványvilággal. Bár a cselekmény során kétszer is átkelnek egyes szereplők a Csatornán, erre semmiféle utalás nem történik – ez amúgy nem baj, csak ezúttal tényleg nagyon szemet szúrt a film univerzumának szűkössége. Technikai oldalról a zene szép, igazán bájos és ártalmatlan, a fényképezés és a rendezés pedig magabiztosan követi az ötvenes évekbeli Zorro széria és a hatvanas évek francia kardozós kalandfilmjeinek dramaturgiáját és koreográfiáit. Utóbbiaktól persze jóval vértelenebb, és természetesen hiányzik belőle a bujaság is.

Összegzésként: régi, szeretett klasszikusom A tüzes íjász, de filmként mindenképpen megvannak a maga feltűnő korlátai. Halott műfaj csodálatos példánya, és most nem a történelmi kalandfilmre, hanem az ártalmatlan és a gyermekeknek szánt mesék lelkületéből táplálkozó kalandfilmre gondolok. Sok szeretettel és jóindulattal hét pont, bár a belőle sugárzó rengeteg pozitivizmus és nemes egyszerűség-egyértelműség miatt tulajdonképpen önjogán is kiérdemelné ezt a hetest.

Trolololol, a legvégén az a Robin Hood dal… XDDD

Szégyenszemre egy filmet sem láttam még Robin Hoodról, csak a történetet, szereplőket ismertem nagyvonalakban. Azt kell mondjam, hogy összességében tetszett a film, bár az én ízlésemnek kicsit sok volt a harcos jelenet, nem éreztem, hogy hozzáadna a filmhez. A történetben megállta a helyét, csak ezeken a részeken unatkoztam kissé.
A másik zavaró tényező, amelytől egész idő alatt próbáltam elvonatkoztatni, azok a fogkrémreklámokat is meghazudtoló mosolyok voltak. Valahogy olyan bugyuta, bárgyú hatást kölcsönzött az embereknek, kissé természetellenesnek hatott számomra.
De hangsúlyozom még egyszer, ezek apróságok, összességében pozitív filmélmény volt. :)