Sólyomasszony (1985) 80% 69★

Újranézés, sok év után. Továbbra is az egyik kedvenc marad.

Ó, Michelle Pfeiffer, miért vagy te Michelle Pfeiffer?
Na mindegy, gondoltam én is áradozom valamelyik színésznőről egy sort, ha már a lányok oly előszeretettel teszik, ha a kedvenc színészük filmjeivel kapcsolatban kell nyilatkozni. A viccet félretéve, ez a kis modern tündérmese már évekkel ezelőtt belopta magát a szívembe, és most, hogy párhuzamot is tudok vonni eme „farkas / sólyom, együtt, de mégis külön” történetbe, kedvem támadt újra megnézni a közeljövőben. Mellesleg a szememben egy kötelező klasszikus, szóval nézzétek meg!

Kedvenc nagyon-nagyon régóta. Moziban láttam először, de nem utoljára.
Ez volt az első olyan film, amiről kijöttem és azonnal vissza is akartam menni megnézni. Azóta számtalanszor láttam és számtalan emberrel „megnézettem”.

Gyerekkorom egyik kedvenc filme, időszerű is lesz újra nézni! :)

Teljesen véletlenül akadtam rá erre a filmre, Netre fel egyik videójában meg volt említve. Hát én rákerestem, és jónak tűnt, úghogy ment is a várólistára.
Azért valljuk be, hogy a fantasy az az a műfaj, ami élő látvánnyal és szereplőkkel rengeteget hozzá tud adni az élményhez, mégis, ebben a műfajban, pont élő szereplőkkel és látvánnyal a legnehezebb jót találni. Míg a könyveken és az animációkon teret hódítanak a fantasy-k (bár azért így is leáldozni látszik a műfaj, sajnos), valahogy filmen (és sorozaton) alig-alig készül remek alkotás. Harry Potter, Gyűrűk Ura, Karib tenger kalózai, Trónok harca és Csillagpor. Meg esetleg a Narnia. Ennyit tudtam felsorolni, amit én kifejezetten jónak tartok, ami döbbenetes, annak fényében, hogy mennyi is készül. (Meg a Faun labirintusát is ide lehetne venni, de azt alapvetően nem mindig veszem fantasynak.) Ez persze csak az én véleményem, de szerintem az tény, hogy a fantasy műfaj pont azon az ágon a leggyengébb, ahol a legerősebbnek kéne lennie.
És ekkor találok egy noname filmet, amiről nem is hallottam, a stáb egyetlen tagját sem ismerem (Michelle Pfeiffer most csúnyán néz rám), teljesen váratlanul megjelenik, és még van képe jónak lenni.
Meglehetősen beszűkült hozzáállásnak tartom néhány ember részéről, hogy elítélik a régi filmeket, viszont az tény, hogy a 80-as, 90-es években, amikor a legtöbb volt a fantasy filmekből, akkoriban volt a legkevesebb minőségi alkotás. Ez a film azért nyert meg azonnal, mert a főszereplő írtó kedvelhető figura. Nagyon nevettem a megszólalásain, a jellemén, az egész karakterén. „Tudom, Uram, hogy azt ígértem, nem lopok többet, de azt is tudnod kell, hogy nagyon kicsi az akaraterőm!" Szerintem egyértelműen a legviccesebb pillanat volt az.
A másik két főszereplő is rendben volt, és még imperio-t… ja nem, az Imperius lesz… őt is kedveltem, de azért ott semmi különleges nem volt.
A látvány szép, nem fogom magam hátra dobni tőle, nagyjából az, amit elvár az ember. A kardok nem néznek ki kardnak, de ezt egyébként sok filmben láttam már, nem tudom, mi ennek az oka. Az egyetlen kivétel az a pallos, ami azért… menő volt.
Ha már fegyverek, a harcok nagyszerűek voltak. Nyoma sem volt sem a 80-as évek beli lassú, rosszul vágott, pársnittes párbajoknak, sem a manapság divatos úgy-összevágott-harcok-hogy-sz@rt-se-lássunk-belőle harcoknak sem. A harcok mind látványosak voltak, szépen megkoreografáltak, és izgalmasak.
Amiről még muszáj említést tennem, az a zene. A zene egészen jó, szerintem nem rossz a soundtrack-je, azonban kicsit sem illik a filmhez. Néha hangulatgyilkos volt.
A főgonosz… megmondom őszintén, én szerintem még nem találkoztam olyan fantasy-vel, ahol a főgonosz ki lett volna dolgozva. De őszintén. A fent felsorolt fantasy filmek, amiket szerettem… Sauronnak mi volt a célja? Világuralom. Voldemortnak? Világuralom. Az Éjkirálynak? Nem tudjuk meg az egész sorozatból, csak jön, azt' legyőzik. A Csillagpor-beli-boszorkánynak-akinek-nem-jegyeztem-meg-a-nevét-és-ha-nem-Michelle-Pfeiffer-játszotta-volna-azt-is-elfelejtem-hogy-a-filmben-van? Ő szép akart lenni. Micsoda változatosság!
Még a kedvencem a műfajban, az Avatár: Aang legendája is beleesik ebbe a hibába, mert az összes zseniális és kidolgozott antagonista között a főgonosz… világuralmat akar. Mi van ezzel a világgal, hogy mindenki uralkodni akar? De egyébként itt nem az a baj, hogy céljuk nincs, hanem sem céljuk, sem hátterük és sem jellemük. A jó főgonosz ismérve, hogy legalább kettő van ezekből: a jellem és valamelyik másik.
Itt a püspök nem világuralmat akar, helyette… megtetszett neki egy lány… de neki nem tetszett meg a püspök… ezért segítséget kér az ördögtől… A PÜSPÖK…
Oké, nem folytatom, beleesik ez is a hasonló filmek hibájába, azaz abba, hogy ha a végén nem győznék le, lehet, azt sem tudnám, ki a főgonosz.
spoiler
Mindent összevetve a Ladyhawk egy felüdülés volt, kiváló film, ami nem tökéletes, vannak – műfaji öröklődő – hibái (is), azonban nem tudok rá haragudni. Nagyon jó szórakozás, meleg szívvel ajánlom!

Gyerekkoromban láttam magyarul, és most újranéztem angol nyelven. Tipikusan nyolcvanas évek, zenével-kosztümmel-Rutger Hauerrel, de nagyon szeretherő kis film. Van benne néhány nagy megszólalás, nem veszi magát túl komolyan, és nagyon bájos a vége. Sokkal jobb mint néhány más fantasy ami végtelenül komoly és epikus szeretne lenni.

Erre a filmre egyszerűen nem lehet/nem kell mást mondani, mint hogy gyönyörű.
Ha akarnék, se találnék jobb szót, amivel leírhatnám.

Nekem mindig is ez volt, és ez is marad a legszebb, mesés szerelmi történet.