1914. London. Egy öregedő, részeges bohóc, Calvero megmenti az azonos panzióban lakó táncosnő életét. A lány öngyilkosságot próbált elkövetni, mert betegsége miatt nem tud többé táncolni. De Calvero rájön, paralízisét lelkiismeret-furdalása váltotta ki, hiszen úgy érzi, nővére az ő karrierje… [tovább]
Rivaldafény (1952) 18★
angol
Képek 22
Szereplők
Kedvencelte 1
Várólistára tette 18
Kiemelt értékelések
NB14
Kedves melodráma, tragikus befejezéssel. Chaplin utolsó amerikai filmje. Negyedik felesége, Oona (Eugene O'Neill lánya) is látható a háttérben, mert néhány jelenet újraforgatása idején Claire Bloom már nem ért rá. Oona a heverőn fekszik, amikor a bejárónő azt mondja: „a felesége nem eszik.” Az első jelenetben a járdán rohangáló, majd a részeg főszereplővel beszélő gyerekek közös utódaik: Geraldine, Josephine és Michael.
Egyik korábbi házasságából származó nagyobbik fia, Sidney játssza a fiatal zongoristát. A rendező legtöbbször alkalmazott színésznője, Edna Purviance utolsó filmje, egy kisebb szerepben.
Chaplin és Buster Keaton egyetlen közös filmje – aki szerint Chaplin volt a némafilmek legnagyobb alakja. Jól tudtak együtt dolgozni, kár, hogy nem a fénykorukban tették; a közös színpadi jelenetük attól még fergeteges. Rosszindulatú, hamis pletyka, hogy Chaplin féltékenységből kivágta Keaton legviccesebb jeleneteit.
1952-ben Chaplin elutazott Londonba a film premierjére, de a szennylapok túlzó kommunista vádjai miatt úgy tűnt, nem térhet vissza az USA-ba (valójában nem volt jogalap visszajövetelének megakadályozására). Nem erősködött, és némi kitérő után végül családjával együtt Svájcba költözött. New York-on és néhány keleti parti városon kívül be sem mutathatták a filmet.
A rendező/főszereplő sok önéletrajzi elemet írt bele saját életéből: szerelem, félelem a közönség reakcióitól, bukás, öregedés, halál. Önéletrajzában keveset írt róla:
„Akármilyen modern mázt vesz fel a világ, mindig szeretni fogja a szerelmes históriákat. Hazlitt szavaival, az érzelem döntőbb erejű, mint az értelem, és fontosabb szerepet játszik a műalkotás létrejöttében. Ezúttal szerelmes történet járt a fejemben, ellentéte a Monsieur Verdoux cinikus pesszimizmusának. Mindennél fontosabb volt azonban, hogy az ötlet munkára serkentett.
A Rivaldafényhez tizennyolc hónapos előkészület kellett. Tizenkét perces balettzenét kellett komponálnom. Szinte leküzdhetetlen feladat, mert el kellett képzelnem a táncmozdulatokat. Régebben csak akkor komponáltam kísérőzenét, mikor a film elkészült, és láttam a cselekményt. Sikerült azonban a képzeletbeli balett, és megszületett a zene. Persze gyötört a kíváncsiság, megfelel-e a célnak, hiszen a koreográfia kidolgozását többé-kevésbé a táncosokra kellett bíznom.”
