Rendes fickók (2016) 75% 380★

Jó volt ez! :D Jók voltak a poénok, rengeteget nevettem rajta.

Lényegében csak amiatt néztem meg, mert neten egyszer belefutottam az ablaktörős jelenetbe és azon nagyon jót nevettem. Akadtak még benne hasonlóan vicces helyzetek, de nem érzetem olyan erősnek a sztorit, hogy indokolt legyen a 2 órás játékidő. Úgy a közepétől már csak fél ablakban néztem, mert picit untam már.
Bővebben nem igazán tudok írni most róla. Egynek azért nem volt rossz.

A humor mellett nekem a karakterek közti összhang vitte el a filmet. Remek volt a két felnőtt, de az apa-lánya közti viszony is. A forgatókönyv jó, és megtalálták hozzá a tökéletes színészeket is. Mindenképpen többször nézős, igazi mentsvár a minősíthetetlen vígjátékok uralta kategóriában!

Nekem ez tetszett! Sőt, többször nézősnek ítéltem. A humora fogott meg leginkább. Nagyon bejöttek a poénok. :D A legjobban az apa-lánya viszony tetszett. A kiscsaj megérte a pénzét! :D
http://66.media.tumblr.com/b87db9d044c99f797e4d8560a1f6…
Kicsit jobban is figyelhettem volna, mert volt pár rész, ami nem volt egészen tiszta, de majd legközelebb jobban koncentrálok. :D
Ez most nekem maximálisan hozta a szintet.

A Rendes fickók az, aminek lennie kellett, és amire szükségük van a nézőknek: egy eredeti és stílusos vígjáték remek történettel, felejthetetlen karakterekkel és pár akciójelenettel megtoldva.

A két főszereplő dinamikája páratlan, a kettősük nélkül összeomlana a film. Én nem vagyok castingos, de el tudom képzelni mennyire nehéz keríteni két jó színészt úgy, hogy gyakorlatilag az ő kémiájukon múlik minden. De szerencsére sikerült teljesíteni ezt a kihívást, Ryan Gosling és Russell Crowe uralják a vásznat. Az előbbi egy mókásabb, kissé bénázó detektívet alakít, Goslingnak nagyon jól áll az ilyen szerep, ez nem volt akkora meglepetés. Viszont Russell Crowe-tól én teljesen lehidaltam. Nagyon érdekes a karakterének kettőssége – egyfelől ő a bölcsebb fél, meggondoltabb és nyugodtabb is, másfelől viszont egy erőszakos melák, akinek minden ütéséről elhiszi az ember, hogy fájni fog egy ideig. Én még nem szerettem őt ennyire egy szerepben sem. Plusz a Gosling lányát játszó színészcsaj is dicséretet érdemel, a jó gyerekszínészeket mindig ki kell emelni.

Én nagyon élveztem a filmet, van egyfajta sodrása, ami a pörgős sztoriból és a poénokból következik. Ha negatívumot kell felhozni, én az első tíz-húsz percet mondanám annak, kell egy rövid idő, míg lendületbe jönnek az események. Én személy szerint az eredi verziót ajánlom, valahogy jobbnak hangzottak a viccek, viszont azon ritka esetek közé tartozik, ahol a szinkronos változat is elég jó.

Shane Black filmje – a legjobb alkotásaihoz hasonlóan – egy jó kis buddy cop (bár most magándetektíves) akciókomédia, és egyben egy ügyesen megkomponált 70-es évekbeli neo-noir. És pont azért tetszett nagyon, mert okosan vegyíti össze a két műfajt, úgy, hogy mindkettő teljesen domináns marad, egyik se veszi el a másiktól az erőt. A történet szerint a két főhős néhány roppant kellemetlen találkozás után egy eltűnt embert keresnek, akinek köze lehet egy gyilkossághoz. Aztán kialakul a nagy kép, meglátjuk a sok korrupciót és összeesküvést. A történet két hőse nem elveszett ember, de sokszor elég bambák és persze gyakran viccesen pancserok, de poén módon az egyik nyomozó (March) kislánya is folyton utánuk lóg, és ő nagyon érti a dolgát.
Összességében teljesen rendben van, a krimi része jó, a noir része szintén, az atmoszféra okosan visszaadja a 70-es éveket (bár nem olyan súlyos módon), a poénok pedig elég bunkók is tudnak lenni, de valahogy mégis a helyükön vannak, működnek. A noir lezárással alkalmazott duplacsavar pedig bejött a végén.

Azt hiszem, ez a film a legjobb bizonyítéka annak, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években csúcsra járatott buddy moziknak nem törvényszerűen áldozott le az ezredforduló beköszöntével. Sőt, annak is, hogy a műfaj nem kizárólag abban a bő két évtizednyi korhangulatban működött igazán, hogy a minden tekintetben túltolt ingerek világában még mindig funkcionálnak az eltérő, mégis egymást kiegészítő figurák között fellobbanó feszültségek, érzések. Tetézi a Rendes fickók sikerét, hogy mindezen túl úgy tud mesélni nekünk a múltról, hogy nem réved nosztalgiába, és nem próbál erőszakosan reflektálni jelenünkre sem.

Okos és nagyon jól megtervezett mozi. Vegyük észre, hogy a korszakos nagy érzések és hangulatok ott vannak benne, de szolidan és éppen csak annyira, hogy a kortárs nézőnek ne váljanak nevetségessé és erőltetetté. Picit azért húzom a számat, mert lehetne még fejleszteni ezeket a frizurákat, ruhákat, zenei betéteket, de mégis hajlok rá, hogy ilyen téren a mozi közel jár a tökéleteshez. Dacára a benne feltűnő rengeteg fiatal, sőt, konkrétan kiskorú színésznek, ömlik belőle a fülledtség, a szabad szexualitás szinte kiszagolható, mindent átható aurája, de ezt már áthatja a hatvanas évek nagy eszményeiben való csalódás érzete is. Erről többet azért nem írnék, mert látni kell a filmet, hogy megértsük ezt a hatásmechanizmust, és ugyanez igaz a humorára is: olyan visszahúzódó, szolid, és mégis olyan precízen szőtt, hogy az ember akkor is végigvigyorogja a műsoridőt, ha két konkrét poén között hosszú idő is telik el épp.
A színészi munka döbbenetes: Gosling most már lassan húsz éve hozza a Drive kőbe fagyott sofőrjét, de ha lehetősége nyílik bolondozni egy kicsit, eszköztára és kisugárzása teljesen új árnyalatai nyílnak meg – ennek a fickónak vígjátékokban, okos vígjátékokban kéne szerepelnie, hogy végre többeknek leessen, nem elsősorban vonzó férfi, hanem piszok tehetséges színész! Crowe-nak ekkor és itt szerintem már újra kellett bizonyítania, mintha az idő múlásával és az egész gyorsan rátörő öregedéssel nem tudtak volna mit kezdeni a filmesek, de itt csodálatosan újra-feltalálja saját maga kamera előtti jelenlétét. Angourie Rice és Margaret Qualley, sőt, még Daisy Tahan is olyan szinten felnőttek a feladathoz, hogy bennük csak azért nem fedezzük fel az eljövendő évtizedek potenciális tehetséges színésznőit, mert manapság mintha Dunát lehetne rekeszteni zseniális vagy zseniálisnak kikiáltott gyerekszínészekkel…
A casting egyetlen gyenge pontja kétségkívül Matt Bomer, aki félelmetes semmilyenségével teljesen kilóg a film összképéből.
Szintén a régi időkre reflektálva, a mozi szinkronja remek, de vannak benne gyenge pillanatok: érthetetlen, hogy nem tudtak mit kezdeni a magyar verzióban az „eunuch/Munich” poénnal.

Sokadik újranézésre is friss és intenzív, rendkívül mód szerethető mozi!

Nem nagyon szoktam ehhez hasonló vígjátékokat nézni, mert nem nagyon érik el az ingerküszöböm, de ebben volt pár nagyon jó poén, és egyébként érdekes volt a történet is. Nem bántam meg, hogy moziba mentem miatta :)

Nem tudom, mikor röhögtem ennyit moziban, iszonyúan kellett már egy ilyen film. A kiscsajnak meg jár valami díj, mert zseniális volt.

Ez egy váratlan telitalálat. A két csávó szinergiája tökéletes, mindegyikőjük sajátosan van elcseszve, és ezt már kellő apátiával tudják kezelni. Nem csúsznak át moralizálásba vagy bármilyen tanításba, és a poénok sem azzal a szándékkal hangzanak el, hogy most következzen az évszázad vicce. Nekem humorból ez a szint jön be a leginkább, amikor a humor úgy tud cél lenni, hogy csak eszköznek tűnik. spoiler