Őrjárat a kozmoszban – Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai (1966–1966) 15

Space Patrol Orion · Raumpatrouille – Die phantastischen Abenteuer des Raumschiffes Orion
60' · nyugatnémet · sci-fi, sorozat
1 évad · 7 rész

Az Űrjárőrök az első német sci-fi filmsorozat,korának egyik kultuszsorozata. A sorozat Cliff Allister McLane , az Orion űrcirkáló parancsnoka kalandjait meséli el, aki legénységével háborúba keveredik a „varangyok”-nak elnevezett földönkívüliek ellen. Akár a Star Trek Enterprise űrhajójának… [tovább]

Képek 4

Szereposztás

Dietmar SchönherrCliff Allister McLane parancsnok
Eva PflugTamara Jagello
Wolfgang VölzMario de Monti
Claus HolmHasso Sigbjörnsen
Ursula LilligHelga Legrelle
Friedrich G. BeckhausAtan Shubashi hadnagy, asztrogátor („űrnavigátor”)
Benno SterzenbachWinston Woodrow Wamsler tábornok

Kedvencelte 3

Várólistára tette 13


Kiemelt értékelések

Serge_and_Boots 

Ha nem csal az emlékezetem, idehaza az utolsó nagy Orion nosztalgia-őrület a kétezres évek derekán zajlott le, amikor néhány év különbséggel kijött az újravágott Orion-film, megjelentek a sorozat epizódjai DVD-n, és újraindult a Galaktika magazin – szintén ekkortájt indították be a galaktikások a kiadójukat is, és szerintem ebben az időszakban a hazai scifi-élet kimondottan pezsgő, érdekes és izgalmas volt. Filmmúzeum is volt, szóval az Orion megint beköltözött a családok nappalijába, olyanokat is megcsapott a varangyokkal vívott harc szele, akik már komolyabb és keményebb űrcuccokon nevelkedtek, ennek pedig viszonylag egyszerű oka volt: bizonyos aspektusaiban bármennyire is rosszul öregedett az Orion, ennek a sorozatnak lelke volt, nem is akármekkora.

Tudományos-fantasztikus műfajban persze nem lehet elsiklani a tudományosság és a fantasztikusság felett. Ilyen szempontból nehéz, elmélyült feladat értékelni a németek munkáját. A nyilvánvaló összehasonlítási lehetőségek közül persze az eredeti Star Trek és a 2001: Űrodüsszeia adja magát a leginkább, illetve természetesen a scifi-irodalom. A 2001:… viszonylag hamar kiesik a pixisből, az a mozi más ligában focizott és kreatív szempontból nyilvánvalóan meghaladta a korát: minden tekintetben a lehető legközelebbre lőtte saját jövőképét a jelenhez és az általunk magunk számára elképzelt közeljövőhöz, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az Orion a maga ezeréves előreugrásával inkább a fantasy világába predesztinálja magát.
Ehhez viszonyítva jövőképe egyrészt kreatív és olykor vad, másrészt sok esetben sajnos olcsó és korlátolt is. A vízió maga működik, nemzetállami berendezkedés helyett az óceánok mélyén élő kollektív emberiség koncepciója régi vágyálom, alighanem ennek köszönhető nagy részben, hogy a széria átjutott a vasfüggönyön. A nemi szerepek és sztereotípiák részleges feloldása és fel nem oldása kissé következetlen, de az ebből adódó ziccert végül nem hagyták ki a készítők. Az emberiség politikai berendezkedésének felszínes vázlata is kettős: egyrészt nagyon is ismerős belső konfliktusok uralják, rengeteg bizalmatlansággal és álnoksággal, másrészt az epizódról epizódra megtapasztalható inkompetencia zárójelbe teszi a vízió hitelességét.
A vizualitás természetesen kora korlátozott lehetőségeit nyögi: a Star Trek nyilván szebb volt, de az Orion kezdetlegessége ellenére legalább egységes és hangulatos, eleven miliővel bír, és a különböző űreszközök már itt sem damilon lógnak a kamera előtt. Ami számomra feldolgozhatatlan volt, az a technológia működése mögötti koncepció, vagy koncepciótlanság: bárki bármit tesz a fedélzeten, az kimerül ugyanannak a négy-öt kapcsolónak vagy csaptelepnek az elfordításán, a legendás vasalóhoz senki sem nyúl hozzá, és bár vannak gázkarra emlékeztető tili-toligálók, klasszikus értelemben vett irányítórendszert nem véltem felfedezni – pedig a készítők meríthettek volna ihletet például a repülőgépekben ismert kormányszervekből. Az a gyanúm, hogy a design nem hányavetiségből lett ennyire „élhetetlen”, hanem valamiféle hibás prekoncepcióból: szerintem a tervezők felhasználták a korban elérhető információkat az akkoriban alkalmazott űreszközök irányításáról, és arra juthattak, hogy a jövőben egy űrhajó bonyolult irányítását számítógépnek kell végeznie, mely számítógépet az operátora csak felügyel, illetve feladatokat programoz belé – nem grafikai interfészen keresztül, hanem analóg hardver kezelése útján. Végső soron az Orionon tehát úgy az iránymeghatározást, mint a fegyverrendszer működését programozók végeztetik a hajót vezérlő elektronikával.
A színészek visszafogottnak vélt játéka gyakran visszatérő negatív kritika: a „földi aggyal” értelmezhető szituációkban elemükben vannak és képesek prezentálni a karaktereket, a hajóhídon állva azonban úgy tűnhet, hogy nem igazán tudják beleélni magukat az eljátszott helyzetbe. Erre két gondolattal reflektálnék: egyrészt Schönherr és társai a legelsők voltak ebben a műfajban, de az egész stáb úttörő munkát végzett – kinek és mégis honnan kellett volna tudnia, mi a hiteles reakció arra, hogy „a varangyok már 32-110-re vannak és az energia már csak húsz százalék”? Másrészt, és ez a jóindulatú verzióm: az Űrodüsszeia is tudatosan játszott Bowman figurájának érzéketlen hűvösségével, Keir Dullea nehéz krízishelyzetek közben maradt végtelenül szótlan, kimért és precíz. Egyáltalán nem ördögtől való a gondolat, hogy a múlt század hatvanas éveiben az űrutazó jövő embere még afféle Supermanként élt az alkotók agyában, aki sosem veszíti el a hidegvérét. Bár ennek a teóriának némileg sajnos ellentmond a tény, hogy az Orion legénysége a sorozat javát bizony végigjópofizza egymással, ráadásul részről részre parancsokat és előírásokat tagadnak meg rutinból – jól meg is dorgálják őket két világmegmentés között.

A sorozat részei a mindent összekötő vezérkonfliktus mellett olykor kitekintenek a már megismert problémakörből – ez olyan tipikusan modern sorozatos húzás. A varangyok ábrázolását csak az első részben vállalták be, és az eredmény elég cidris lett: el tudom képzelni, hogy a későbbiekben direkt kerülték a szemtől szemben zajló konfrontáció ábrázolását, nehogy felháborodott levelekkel lepjék el a stúdió postafiókját az álmatlanul hánykolódó, traumatizált gyerekek szülei. A varangyoktól függetlenített harmadik, ötödik és hatodik rész érdekes módon egy-egy csúcspont is volt a sorozatban. Itt bővült az emberség jövőjéről felvázolt kép, megvillantak sötét tónusok is. Úgymond politikusság szempontjából a matriarchális társadalom megjelenítésével az ötödik rész viszi a prímet, önreflexióra pedig a hatodik epizód vállalkozott – mindkettő jól is sikerült.

Az Orion bizony nem korunk filmművészetének terméke. Irigylem azokat, akik fiatalon és nyitottam, élményekre szomjasan a hatvanas években látták először a szériát, de végtelenül örülök annak, hogy így vagy úgy, de az efféle filmélmények velünk tudtak maradni. Persze, hogy meddig, az kérdéses, mivel a streaming világában egyelőre nem látom az egyre korosabb filmklasszikusok jövőjét vagy jövőbeni közönségét…

3 hozzászólás

Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján