Stevens, Darlington Hall főkomornyikja hosszú útra készül. Új munkaadója, egy gazdag amerikai üzletember kérésére – aki Lord Darlington kastélyával egyetemben, mint egy patinás, ódon bútordarabot, szolgálataival együtt őt is „megvette” – a régi szolgálóhad helyére keres kevesebb számú, de annál… [tovább]
Napok romjai (1993) 144★
Képek 1
Szereposztás
Rendező
Forgatókönyvíró
Operatőr
Zeneszerző
Gyártó
Merchant Ivory Productions
Columbia Pictures Corporation
Streaming
Netflix
Kedvencelte 36
Várólistára tette 150
Kiemelt értékelések
Lali
A két színész óriási alakítása miatt érdemes megnézni a filmet (díjakat is kaptak érte).
Egyébként meg nem érintett meg.
Nem tudok mit kezdeni ezzel a nekem már beteges tartózkodással, holott magam sem vagyok egy kitárulkozó alkat.
Persze utólag látom, hogy japán származású az író és ott ennek nagy hagyománya van.
Az azért meglep, hogy ez láthatólag az európai olvasókra, nézőkre is erősen hat.
Mr_Catharsis91
Meglepő volt, hogy a japán származású Ishiguro, milyen jól ráérzett az angol modorosságra és milyen szédítő történetet varázsolt. A japán és angol kultúra közös pontjainak és találkozásának gyümölcse.
Ivory kb. ugyanazzal a csapattal dolgozott megint, mint a Howards End-nél, de Thompson és Hopkins itt sokkal több teret kap, ha úgy tetszik, szabadon és egymásra vannak engedve. Jóféle dinamika is működött a két színész között. Hopkins a visszafogott komornyik szerepe briliáns, és egybe szívfájdítóan szép szerep.
Apró arcrándulásai és mosolyai mögött tengernyi nehézség és fájdalom volt, amelyet eleganciába, méltóságba és modorosságba öltöztetett. Megkockáztatom, hogy karrierje egyik legragyogóbb fénypontja volt Stevens karaktere.
Thompson méltó társa a játékban, ha úgy tetszik bizonyos értelemben Hopkins női alakja, aki hasonlóan profi, ám dinamikusabb, de szintén szenvedő alakja a történetnek. Bár ő talán egy fokkal szerencsésebb volt, mint a komornyik..
A háború meg a korabeli politika számomra mellékes szál volt, ha úgy tetszik súlytalannak hatott. Talán jól is érzékeltette ennek a súlyát Ivory, lévén főbb karaktereink is a perifériára szorultak ebben a témában, nem voltak teljesen részei.
Nagyon elegáns és szép film volt és furcsamód pont olyan szomorúan hatott a két karakter közti dinamika, mint a Szerelemre hangolvában.
Gizmoo0707
A színészi alakítások nagyon jók voltak, de a történet nagyon lassú volt néha majdnem belealudtam… Összeségében nekem egyszer nézhetős film volt.
cobolyprém
Annyira más, különös világ ez. Jó volt bepillantani, látni a hétköznapokat – amelyek azonban az időkben sosem voltak hétköznapiak.
Puella
Csodálatos díszletek, színészek és mondhatni minden a helyén volt, csak az a bizonyos plusz hiányzott belőle, amit a könyv megadott.
Basset
Fú, hát ez… ez… ez….
Tegnap befejeztem a könyvet és azonnal látni akartam óhajtottam a filmet… (imádom ezeket a szavakat!).
A könyv elképesztően tetszett, nagyon megszerettem a kis robotunkat a dobozában… (értékelést (egyszer majd, még nem írtam meg) lásd a Molyon).
A film viszont teljesen mást adott és ez szerintem nagyon érdekes!
A könyvben inkább Stevens jelleme, karaktere és a Miss Kentonnal való kapcsolata volt a lényeg számomra, a politikai vonalat sokszor nem is értettem és nem jött át, milyen fontos dolog is történt valójában – és milyen szomorú, igazából. A filmben viszont elég nagy súlyt kapott ez is és teljesen megdöbbbentett ez a szál! Sajnáltam szegény Darlingtont, valahol…
A színészek – természetesen – fenomenálisak voltak! A két főszereplő között izzott a levegő, a könyves jelenet forróbb volt, mint egy csók a Titanicon, a végén, a kézfogáskor pedig ázott a zsepi… :) Ó, imádtam őket, de az első pillanattól determinált volt a sorsuk.
A többiek is tetszettek; hello, Cersei! ;)
De valóban lassú film, kell hozzá egy csöndes, esős, őszi este.
Népszerű idézetek
Londonna 1 hozzászólás
– Lehet, hogy Mr. Stevens is hús-vér ember és fog rajta a kísértés?…
– Tudja Miss Kenton, a maga szavai olyanok nekem, mint a madárcsicsergés.
– De az árulkodó mosoly még ott ül az arcán!
– Nem, félreérti. Csupán szórakoztat, miket hord össze néha.
Londonna 1 hozzászólás
– Szóltál már neki? Akkor menj, és essünk túl rajta!
– Mit mondhatnék neki Charlie, úgysem értené meg.
– Miért gondolod?
– Mert öreg. Legalább 30 éves.
– De nem biztos, hogy úgy is érzi magát. Mit gondolsz, kinek szedte azt a csinos kis csokor virágot?…
Londonna
Tudom, kissé hűvösen fogadtam, mi több, nyers voltam magával. Pedig a legkitűnőbb ajánlóleveleket hozta, s mint kiderült, meg is érdemelte őket. Bevallom, ifjú kora miatt én mégis kételkedtem.
Krenai
Stevens: Azt vajon tudja-e, hogy mitől lesz az emberből jó komornyik?
Id. Stevens: Méltóság. Az kell hozzá.
Stevens: Köszönöm, Mr. Stevens. Úgy bizony, méltóság. Méltóság. A komornyikok szakmai folyóiratának definíciója szerint a jó komornyikot a méltóságáról ismerni meg.
Id. Stevens: A rangjához illő méltóságról. Volt egyszer Indiában egy angol komornyik. Egy napon belép az ebédlőbe, és mit lát az asztal alatt? Egy tigrist. Arcizma sem rándul, csak átmegy a társalgóba, kettőt köhint. „Bocsánat, uram.” Persze suttog, nehogy megijessze a hölgyeket. „Nagyon sajnálom, de úgy tűnik, egy tigris jött be az ebédlőbe. Ha a gróf úr jónak látja, használnám a nagy vadászpuskát.” Az urak tovább teázgatnak, de ekkor három lövés dördül. Odaát Indiában persze ez nem nagy dolog, hozzászoktak az ilyesmihez. A komornyik pedig visszatér, kezében friss teavízzel, és hűvös nyugalommal így szól: „Az estebédet a szokott időben tálaljuk, uram. És megnyugtathatom, gondoskodni fogunk róla, hogy addigra eltűnjön minden látható nyoma az iménti eseményeknek.” Jó, nem? „Gondoskodom róla, hogy eltűnjön minden látható nyoma az iménti eseményeknek.”
Stevens: Elragadó történet, Mr. Stevens.
Id. Stevens: Köszönöm, Mr. Stevens.
Stevens: Remek történet. Ez mindannyiunk célja és legfőbb ideája. A méltóság.
