Musical Hakuouki – Shinsengumi Kitan (Hakuouki Musical 7.) (2016) 100% 1★

A Shinsengumi Kitan az egyetlen a jelenleg elérhető Hakouki musicalek közül, amit még nem láttam (a legújabb Hijikata-hent még nem is találtam meg), és ennek elég egyszerű oka van – ez megint egy Hijikata route feldolgozás, és kicsit azért jobban szeretem az eredeti csapatot, mint az újakat, tehát ha Hijikata történetét akartam látni, inkább néztem a Yazaki Hiroshi féle Hijikata-hent, minthogy tegyek egy próbát ezzel. Most viszont eljött az ideje, szóval megnéztem.
Meglepően okos és újszerű darab. Matsuda Gaku tehetséges – nincs olyan hangja, mint Yazaki Hiroshinak (aki gyakorlatilag Suzuki Shogo kivételével bárkit le tudott énekelni a csapatból – kettejüknek pedig pont azért voltak zseniális duettjeik, mert a két legerősebb hangú színészt rakták össze), de zeneileg is próbálkozik a legtöbbet kihozni magából, játékilag pedig nagyon jó. Ami kicsit zavaró, hogy mély (ha tényleg kiengedi, már-már baritonba hajló) hangja van, de még így is köröket ver a Reimeirokus Sasaki Yoshihidére.
Fujikoso Yumi kicsit jelentéktelen. Nem rossz, nem rossz a hangja sem, de mondjuk az Okita-henes, vagy Hijikata-henes Chizuru-höz képest sokkal gyengébben énekel, a Heisuke-heneshez képes sokkal gyengébben játszik, olyan kis semmilyen. Ami viszont pozitív, hogy tök jó a kémiájuk a főszereplővel, sőt, megkockáztatom, hogy ez a romantikus duett volt a legszebb az összes közül. A szöveg ugyanaz, mint a Hijikata-hennél, érthetően, mivel gyakorlatilag a játékból vették, de sokkal kevésbé pörög a zene, nem olyan epikus, hősies, nem azt a hangulatot kelti, hogy most akkor ez a két ember nekimegy a világnak, mert ők annyira szerelmesek, hanem azt, hogy egy teljesen reménytelen helyzetben esélyük sincs túlélni, és csak próbálnak megkapaszkodni egymásban. Tényleg gyönyörű lett. spoiler
A mellékszereplők ügyesek, Hashimoto Shohei erre a részre nagyon belejött Saito szerepébe, ezután kíváncsi leszek, mit alakít majd a Juuni Taisenben Sárkányként. Szegény Aramaki Yoshihikóra még mindig Hirose Daisuke árnyéka vetül, de a mozgása kiváló, és tényleg nagyon odateszi magát Okitaként. Higashi Keisuke még mindig a legjobb Harada, és úgy általában a komikus triónk is láthatóan jól érzi magát a színpadon, Suzuki Shogo meg már veterán, és az első pillanattól tökéletes Kazama volt, szóval rá nem sokat lehet mondani.
Annyit még érdemes a darab szerkezetében megemlíteni, hogy nagyon más stílust választott, mint a Hijikata-hen. Hijikata történeténél az egy elég nagy hátrány a többihez képest, hogy van benne egy időugrás – míg a többieknél Chizuru végig a sráccal van, alakul ki köztük a bizalom, egyre többet beszélnek, Hijikata esetén az a szakasz, amikor a férfi főhős eljut a „itt egy életképtelen lány, aki amúgy segíteni akar, és támogatni minket” státusztól addig, hogy „jé, szerelmes vagyok az életképtelen lányba”, gyakorlatilag nem a szemünk előtt zajlik, mert a karakterek hónapokig távol vannak egymástól – tehát kicsit hirtelennek hat az egész, amit az anime is csak többé-kevésbé tudott áthidalni. A Hijikata-hen megoldása a dologra az volt, hogy Hijikata narrált, az egész történet a Hakodatei csata alatt játszódott, és a főszereplő csak elmesélte a korábbi eseményeket. Itt viszont helyette behoztuk a képbe Serizawát. Hijikata rendszeresen álmodik róla, a meggyilkolásáról, arról, hogy mit vállalt fel, és mit adott fel a Shinsengumiért és ezért a harcért, és ezekkel az álmokkal derítjük fel a lelkivilágát. Okos megoldás volt, és jó kis történelmi kibólintások lettek belőle.
Összességében – sokkal kevesebbet vártam a Shinsengumi Kitantól, mint amit kaptam. Kifejezetten jól összerakott musical, remekül illik a sorba, és adhat extrát a játék és az anime ismerőinek is.