Musical Hakuouki Shitan – Kazama Chikage-hen (Hakuouki Musical 10.) (2019) 100% 1★

Bajban voltam, hogy hány csillagra is értékeljem, mert úgy kezdtem el nézni ezt a darabot, hogy biztos voltam benne, hogy nem fogja felülmúlni az elődjét, hiszen Imata Taira-n kívül teljesen új színészgárda játszotta. Illetve Teruma az, akit már láttam egy másik Hakuoki feldolgozásban is, és bár vannak az újak között olyan színészek, akiket imádok, akkor sem azok, akik már a szívemhez nőttek Hakuouki szereplőként. Eleinte nem is tudtam elvonatkoztatni, és nem is játszott jól mindenki, de aztán volt egy pont, ahol már nem érdekelt, hogy Nakagauchi Masataka nyomába sem ér Suzuki Shogonak, mert egyszerűen nem tudja visszaadni azt a légkört, amit Shogo megteremtett. Persze Masataka Chikagéja is arrogáns volt, de nem éreztem, hogy igen ez a Chikage az animéből lépett ki. Viszont nagyon szépen énekelt, a hangja pedig közel hasonló volt, mint Suzuki Shogoé.
A többi szereplő sem volt jobb az elődjénél. Yamazaki Shogo néha túljátszotta Soujit, erőltetettnek tűnt, főleg azok a jelenetek, amikor rátört a köhögőroham. De Akazawa Tomoru Saitoja sem volt lenyűgöző. A vicces jelenete, amikor részeg, nem volt új, Matsuda Ryo ezt is jobban hozta, viszont bővítették a jelenetet, ami nekem úgy jött le, hogy ezzel próbálják felülmúlni az elődjét, és bár szerintem nem sikerült, ettől független jót mosolyogtam rajta.
Amikor pedig Wada Masanariról megláttam a Hijikatás képeket egyből azt mondtam, hogy nem áll jól neki a szerep, mégis imádtam az ő Hijikatáját is. Ráadásul ő is nagyon jól énekelt. És tele volt érzelemmel a játéka. Még sírt is egyes jeleneteknél, és ez volt az egyik, ami miatt mégis azt mondom, hogy felülmúlta az elődjét. A másik okok a közös táncok, és plusz jelenetek voltak, amik nagyon erősre sikerültek. Chikage szólója alatt a háttértáncosok tánca, ahogy piros papírokat dobálnak és vörös legyezővel táncolnak, ezzel bemutatva a háborút, a mészárlást. Annyi érzelem volt benne, annyira erős volt az egész történet, a halálok bemutatása. Haradáé volt köztük a legérzelmesebb talán, azon elbőgtem magam, és utána végigsírtam az egész darabot. Amikor Hijikata énekelt, s közben megjelentek a halott társai… Masanari pedig sírt a játéka, az éneklés közben… Szomorú és gyönyörű volt egyszerre az egész jelenet. A vége pedig keserédes, mert mindenki meghal, de végül megkapja a néző azt az endinget, amit a Suzuki Shogo-s verzióban nem.
A zenék, a dalok is mind nagyon szépek voltak. Mindenki, tényleg mindenki, nagyon jól énekelt. A Chizurut alakító Motonishi Sakiho hangja is gyönyörű, de mintha nem lett volna duettje Chikagéval, ahogy mással se…
És, ha már dalok, már azért is úgy éreztem, hogy csalódni fogok, mert nem a megszokott Yaisa-val kezdődött a darab, hanem egy új dallal, ami szintén jó volt, de mégsem a Yaisa. Végül a darab végén ezt is előadták, amin megint csak még jobban elbőgtem magam. A curtain call alatt viszont már mosolyogtam, főleg mikor Imata Taira is úgy köszönte meg a nézőknek, hogy eljöttek, mint egy újonc, meg amikor az egyik háttértáncos ki akarta próbálni azt a jelenetet, amikor Chizuruból isznak, Chikage meg közbelépett. Na, az nagyon aranyos jelenet volt.
Nem lett a kedvencem ez a szereplőgárda, az alakításuk, mint a Hakuouki szereplők, de összességében az előadás megvett magának, és már csak emiatt is biztos, hogy újra fogom még nézni.