Kedvencelte 3

Várólistára tette 67


Kiemelt értékelések

Törpillaa 

A csajszi idegesítő volt, a srácot sokkal jobban bírtam nála. Ez a film sem volt rossz, de csak egyszer nézős, mert többet az tuti nem kérnék belőle. XD A könyvet még nem olvastam, de láttam a molyon az értékeléseit, és hát, nem túl meggyőző… de kívánságlistára tettem, én mazochista. XD Kíváncsi vagyok arra is, hátha jobb, mint ez a film, általában mindig a könyvek a legjobbak, majd elválik. :-D A sztori annyira nem rossz, és az alapötlet jó, de a kivitelezés szörnyű. Rossz volt látni, ahogy a szereplők nehezen boldogulnak, és a jelenetek is eléggé kiszámíthatóak, klisés. XD A csajnak nem túl jól állt ez a szerep, meg úgy a szereplő gárda sem volt az igazi. Aidan legalább cuki volt, őt jobban bírtam, a többieknél.

2 hozzászólás
Pandalány 

A könyvet 5 éve olvastam, mégis emlékszem az érzésre, hogy mennyire szerettem és ezért elég nagy elvárásokkal indultam neki a filmnek.
Sajnos csalódnom kellett, de tulajdonképpen nem olyan óriásit végülis. A végére kezdtem együtt érezni a szereplőkkel és őszintén szólva sokkal rosszabbra számítottam. De az is tény, hogy ebből a regényből többet ki lehetett volna hozni. Engem zavart az is, hogy nincs kémia a két főszereplő között, plusz teli van „peace” elemekkel, amit már nagyon unok a mostani filmekben.

Szabina_7 

Próbálok rájönni,hogy a rendezők mit gondolnak amikor egy ilyen történetet filmesítenek meg. Az alap elgondolás nem lett volna rossz, de a megvalósítás borzasztó volt. Clare egy borzasztóan idegesítő lány volt. Csak rosszabb lett a film egy ilyen karaktertől.

ivett_hosszu 

Kár érte. Megint egy adaptáció, amit sikerült elszúrni. A könyv se volt egy ahaaa-élmény, de azért kellemes, szórakoztató volt. Nyilván, a filmet a könyvhöz fogom nézni valamennyire, bár azon az alapon kívül, hogy együtt vannak és szét fognak menni, nem sok minden stimmelt.
A könyvben még nem volt ez a nagy elfogadás erőltetés (melegség, nem csak fehér emberek), plusz a mellékszereplők például: Stella és Scotty is sokkal szerethetőbb karakterek voltak mint itt.
Maga az, hogy egy vörösesbarna hajú lacrosse játékosból hogy sikerült egy ilyen Aiden-t varázsolni, szintén rejtély. Ahogy az egyetemen is ment a kavarás az ügyvéd és orvos karrierrel, egyiküknek sem ezek voltak a céljai.
Ráadásul még az alapkoncepció is nagyban sérült, hiszen ott nem 10 hónapra jöttek össze, hanem már évek óta együtt voltak. És ami végleg betette a kaput nálam, hogy a megállók ötletei is Clare-hez tartoztak nem Aiden-hez, így az egész személyiségük egy tök más irányt vett. De ha még el is vonatkoztatok attól, hogy ennyire eltért a könyvtől, akkor is… Ez egy nagyon felejthető, gagyi valami lett. :(

Dorothie

Jordan Fisher egy tündérbogyó. ♥ Claire karaktere viszont nagyon idegesítő volt, és ez sokat rontott az amúgy sem túl izgalmas cselekményen. Egyszer megnézhető, háttérzajnak tökéletes.

2 hozzászólás
OMajaAlexa

Az elején egyáltalán nem tetszett a film, de a végére nem is lett olyan rossz! :) Egyszer nézôs.


Népszerű idézetek

katy_swartz 

-I think you need a new plan.
-My plan's pretty set.
-It doesn't include me, so I'd like to make amendment if I may.

Bogesxd 

Claire: This doesn't have to be the whole 'goodbye' goodbye thing.
Aidan: No, no. Could be like a see you later.

Bogesxd 

Claire: Aiden and I are celebrating are firsts, but I mean, how often do you know that this is, like, the last time of something?


Hasonló filmek címkék alapján