Egy kihalt gyárnegyedben, a város peremén, valahol Kelet-Európában, egy üres műhely közepén áll egy kád. Eckermann, a meteorológus fürdik benne. Ideje java részét ábrándozással tölti, ezért barátai Felhőcskének hívják. Két barátja van: Berlioz, az örökmozgó életművész és Verő, az üzemek… [tovább]
Meteo (1990) 26★
Képek 9
Szereposztás
Eperjes Károly | Berlioz |
---|---|
Kistamás László | Eckerman |
Varga Zoltán | Verő |
Esztergályos Cecília | titkárnő |
Balkay Géza | rendőrfőnök |
Dér Denisa | Menekült lány |
Stohl András | Pultos |
Kedvencelte 6
Várólistára tette 47
Kiemelt értékelések
Meteo (1990) 74%
Atmoszférateremtő, transzcendentális disztópia, amolyan magyar cyberpunk. Ezzel a filmmel kapcsolatban mindig az az érzésem, hogy nehéz megérteni annak, aki a film idejében nem volt tudatánál lévő felnőtt, valamint az értelmezéshez érdemes a rendező életébe is beleturkálni egy kicsit. Emlékezetes, eklatáns alkotás, mindenképpen érdemes megismerkedni vele.
Meteo (1990) 74%
Miközben néztem azon gondolkodtam milyen stílusba sorolható ez a film, mert elég megfogó hangulata van. A zenék kifejezetten illettek a képi világhoz. Nem rossz a történet sem, de a hangulat miatt tetszett elsősorban. Magyar filmként kellemes csalódás.
Meteo (1990) 74%
Azt írják, a film magával hordozza a rendszerváltás hangulatát. Hát, én akkor még kicsi voltam, úgyhogy legalább ezért is hálás vagyok a Meteónak, hogy egy kicsit én is érezhettem azt a furcsa bizonytalanságot. A három főszereplő pedig valóban az a háromféle személyiségtípus, ami még manapság is uralja a magyar gondolkodási mintákat;
az álmodozó idealista, aki feladja és kiesik a rendszerből, a trükköző kiskapukereső, aki felülemelkedik és kiugrik a rendszerből, és az egyszerű ösztönember, aki ha dühösen is, de belesimul és tovább robotol a rendszerben, akármi is történik. Ez az egész egy nagy társadalmi tükör is lehetne. 1989 táján pedig el tudom képzelni, hogy még inkább az lehetett.
Szerintem még rámférne egy-két megtekintés, de egyértelmű, hogy különös hangulatú film. Tipikusan olyan alkotás, amiben nem a történet a lényeg, valami történetszerűség az csak úgy van benne, hogy legyen valami összekötő elem a film részei közt, afféle gerincként.
De ettől függetlenül is egy élmény volt, annak ellenére (vagy éppen azért is), hogy éjszakába nyúlóan, kisebb tévén, analóg adásban néztem egymagam a sötétben. Igazából inkább művészfilm, mint igazi cyberpunk film, de örülök neki, hogy mi magyarok ilyet is létrehoztunk. Kár, hogy alig ismerik külföldön, van, amiben azért rávertünk jópár évet a Mátrixra. A kőbányai pincerendszerben játszódó jelenetek némelyike pedig bármilyen posztapokaliptikus vagy cyberpunk filmben megállná a helyét. Komolyan, néha tényleg olyan volt, mintha nem magyar filmet néznék, nem tudtam volna megmondani, hogy nem egy „amerikai” látványvilágú disztópiát látok a 80-as évekből. Ha nem bánod a lassú, filozofikusabb, nyomasztó filmeket, ajánlom.