Levelek Ivo Dzsimáról (2006) 85% 57★

Nehezen tudok bármit is mondani erről a filmről.
Egyrészt mert nem az én műfajom. Sosem szerettem az ilyen típusú háborús filmeket. Most is kihívás miatt néztem meg.
A másik buktatója most az volt, hogy még hangulatom se nagyon volt. Nagyon rosszkor sikerült néznünk. Viszont! Minden akadály ellenére éreztem, hogy ez egy nagyon jó film. Különösen szerettem azt, hogy ezúttal az amerikaiak voltak a rossz fiúk szerepében. Japán szemmel követhettük végig, az ő szemszögükből.
Egyedi alkotás. Egy újabb nagyszerű film Clint Eastwood rendezésében. Tudom ajánlani.

Nem szokványos, hogy egy volt ellenségről készítenek pozitív kicsengésű filmet. Eastwood mégis a japánok emberi oldalát mutatta meg filmjében. Érdekesség, hogy a rendező elkészítette az Ivo Dzsimán történteket amerikai szemszögből is, a Dicsőség zászlaja címmel.

Szeretem a háborús filmeket.
Ez a megközelítés, amelyet ebben az alkotásban láttam teljesen ismeretlen volt számomra.
Eleve, hogy Japán oldaláról lássuk a II. világháború egy szeletjét…
Megmondom őszintén, szerintem nem is láttam olyan filmet ami nem a Szövetségesek oldaláról mutatta volna az eseményeket/csatákat…
Nagyon nehezen kapcsoltak ki az antipatikus érzelmeim.
De Clintnek sikerült kikapcsolni!
A film közepén kezdtem azt érezni, hogy valahol szurkolok ezeknek a katonáknak. (Enyhén tudathasadásos érzés volt.)

A képi világa – a tompított színek – és a zenék annyira lenyomták az ember hangulatát, tényleg tökéletesen hatottak az ember érzelmeire.

Fogalmam sincs, hogy újra akarom-e valaha nézni. Most azt érzem: egyszer bőven elég volt. Rendesen az agyamba égtek egyes jelenetek.

Nagyon régóta halogattam már ezt a filmet, mert az, hogy nekem két és fél órán keresztül a képernyőre kelljen szegeznem a tekintetemet, ahhoz, hogy értsek egy filmet nagyon megterhelő. Őszintén szólva most is két részben sikerült, így részben valószínűleg ennek is köszönhető, hogy engem annyira ez most nem fogott meg. Volt közte egy nap pihenőm. A másik oka valószínűleg az volt, hogy a háborús filmeket én nagyon sokszor unom. Mennek, harcolnak, lőnek, sötét, harcolnak, lőnek, sötét… Biztos, hogy még egyszer nem fogom megnézni és a Clint Eastwood összesemnek sem lesz a maradandó darabja, de azért örülök, hogy láttam. Ezt a filmet nem szabadott leszinkronizálni, abban viszont maradéktalanul egyetértek a rendezővel.

A háborús filmek az a műfaj, amit egyrészt szívesen néznék, másrészt iszonyúan zavarni szokott bennük a propaganda, valamint az indokolatlanul sok káromkodás. Örülök, hogy ebben a filmben nem vettem észre ezeket. Habár a fenti indokok miatt az elején szkeptikus voltam, ezt a japán nyelvvel (ez a családból nekem tetszett egyedül :D) sikerült oldania. A történet lekötött, spoiler, és van az a rossz szokásom, hogy olyan dolgokon nevetek, amiken nem kellene, így még szórakoztató is volt. spoiler