Egy nyomozó egy rejtélyes ügyben nyomoz, amelyben eltűnt lánya és egy titkos kormányzati program érintett.
Konstrukció (2023) 62★
Képek 10
Szereplők
Gyártó
Solstice Studios
Studio 8
Double R Productions
Hoosegow Productions
Ingenious Media
Kedvencelte 1
Várólistára tette 52
Kiemelt értékelések
A film első felében azon gondolkodtam, hogy lehet az ember akármekkora sztár is, a rendelkezésre álló tudáscsomag (beleértve emberi és technikai jellemzőket) mindent eldönthet – és ilyen értelemben talán még fontosabb is a színésznél. Hiszen valljuk be, egy átlagos akciófilmhez a színészi kvalitásokból is csak átlagos kell. Viszont még ha meg is van az egyébként legfontosabb dolog, a személyes kisugárzás, ám nincsenek meg a feltételek, béna mondatokat kell mondani, mindezt valamilyen erősen limitált és közhelyszerű térben, akkor teljesen mindegy, ki a főszereplő.
Aztán jött egy nem várt fordulat. Egészen nem várt. Legalábbis az én gyanútlan betompulásomban. Az én ítélkező lesajnálásomban. És akkor azt mondta a film, hogy ja hát, ez direkt ilyen mesterkélt, időnként logikátlan, időnként túlságosan is mű. Na, akkor felráztak kicsit.
Csak kicsit, mert utána át kellett volna kapcsolni valami másba, valami komplexebb vagy legalább minőségibb üzemmódba, de minden maradt a közepes erőbefektetésnél.
Volt tehát egy ötlet, amit a megvalósítás szintjén arányosan, jól időzítve vittek előre, de az ötlet mellé egyéb nem igazán került a főzetbe. Így érthető, ha az ember úgy áll fel, hogy ahhoz képest ez érdekes volt – ahhoz képest…
Végig azt éreztem, hogy egy rossz filmet nézek. Valóban egy rossz filmet néztem, de a végére kicsit szerethető lett. Egyszer nézhetős, wish-ről rendelt „Eredet” utánérzés.
Nekem alapvetoen tetszett; nyilvan nem egy alapmu, de jo volt a sztori, latvanyra, szineszileg is rendben volt. Amiert nem 7*-ot adok, az az utolso kb 10 perc (a naaagy leszamolas); nekem ez nagyon osszecsapottnak tunt, roleg hogy addig mennyit foglalkoztak a tortenet epitesevel.
De egynek teljesen rendben volt.
A legjobban a végén a szeretet nevében elkövetettspoiler tetszett. spoiler. :DDDD Vicc az egész.
Amúgy nekem tetszett ez a film, szerintem érdekes volt, nem annyira értettem, hogy mi történik és jól is építkezett. Végig azt éreztem, hogy Ben Affleck helyett kellene valaki más, mert ő az egyedüli irritáló a történetben, de így a már említett jelenet után, azt mondom, hogy jó' van ez így. Illik is hozzá. :D Kár érte, mert nekem kimondottan érdekes volt.
Összességében véve a spanyolviaszt nem találja fel, ahogyan tényleg érezhető benne az Eredet narratívája, valamint annak látványvilága, viszont akkor is önmagában is megáll a lábán és még gondolkodtatásra is készteti a nézőit, amely egy dinamikus cselekményszövéssel is párosul. Nem értem a lehúzó kritikák nagy részét, itt egy kicsit tényleg használni kell az ember agyát, s bár sem az akciójelenetek, sem a színészek nem hoznak tripla A-kategóriás játékot, de akkor is láthattunk már ennél sokkal-sokkal rosszabb filmeket is mind moziban, mind streamingen. Aki egy misztikus, csavaros filmre vágyik, jól fog járni vele, bár az elvárásokat azért nem kell az egekbe tekerni, ez egy B-listás Eredetként aposztrofálható mű – de még így is a jobbik fajtából.
Értékelés: 7/10
Ahogy vége lett, egyből az jutott az eszembe, hogy ez szép és jó, de az Eredet mindezt sokkal ésszerűbben és királyabbul megcsinálta.
A legnagyobb baj, hogy össze vissza ugrálunk a valóság és a létrehozott világ között, és egy idő után feladja az ember (én legalábbis feladtam), hogy kitalálja, most éppen melyik van porondon. Mire végre belerázódsz a „helyzetbe”, jön a csavar, hogy ahhan te csak azt hitted! Ez valójában nem a valóság! ….Úuu vagy mégis? Egy másik értékelésnél, az imbd-n valaki nagyon jól összefoglalta: ez a film olyan, mint amikor egy kisgyerekkel játszol, de mindig mikor nyerésre állnál, a kicsi hirtelen megváltoztatja a szabályokat, hogy menjen tovább a játék. Na ez a film is ilyen.
Maradtak volna az alap (a film elején lévő) felállásnál. Úgy talán nem lett volna ennyire össze-vissza, na meg az egész jó is volt. Minusz egy csillag már csak elvből a legutolsó jelenetért. spoiler
Népszerű idézetek
– A guy goes up to the bartender, and he says, „Hey, bartender. I got me a bet for you. I'm going to bet you 300 bucks that I can piss into that glass over there, and not spill…”
– All right, come on. Move on.
– Wait. This is a good one.
– The bartender looks…
– I don't know, it.
– Hey! I said, move on.
– …piss into, something like
– He pisses on the bartender.
– No kidding.
– It's a whole thing.
– Yeah, it's a good one.














