Hegylakó (Hegylakó 1.) (1986) 80% 105★

Ha valaki megkérdezi, hogy melyik a kedvenc zenekarom a válaszom mindig ugyanaz: a Queen. Már három évesen őket hallgattam Apának hála. Aztán egyszer csak az otthoni VHS-ek közt találtam egy filmet. És megnéztem. És ismertem az összes betétdalt. Aztán megnéztem újra és rájöttem, hogy ez egy izgalmas sorozat, ráadásul Sean Connery is játszik benne… Aztán megnéztem még párszor, és persze nem egy tökéletes alkotás a tökéletes szereplőkkel, de jó kis történet, remek zenékkel.
Ha véletlenül elkapom a tévében, valahogy sosem akaródzik ellőni…

Szkeptikusan álltam neki és a film eleje nem is igazán nyűgözött le (magamban már megfogalmaztam egy jó kis lehúzó kritikát). Aztán ahogy halad előre, kezd összeállni és egyszer csak azon kaptam magam, hogy kimondottan élvezem. Igaz, időnként azért voltak olyan szövegek és megoldások, amikre meresztettem a szemem és elgondolkodtam, ezt mégis hogy a fenébe gondolhatták komolyan?
A női szereplők jó része olyan idegesítő lett, hogy nem bántam volna, ha őket hányják kardélre (éljen a jóindulat!).
Christopher Lambert mellesleg igen jóképű (főleg hosszabb hajjal), és azt hiszem, ez volt az oka annak, hogy ő kapta a főszerepet. Nem láttam másban, szóval egy film alapján nem akarom rossz színésznek titulálni, de itt talált egy arckifejezést és az annyira megtetszett neki, hogy végig kitartott mellette.
Amúgy: én ennek a filmnek úgy ültem neki, hogy semmit nem tudtam róla, azt se, miről szól. Mikor még a film elején a gót lovag közli, hogy megöli a főhőst, kapásból arra gondoltam: Ugyan már, grufti, nem tudod megölni, ő a főszereplő! :D Sikerült beletenyerelnem a lényegbe (habár nem ezért nem tud meghalni, de ez most lényegtelen).
Mit mondhatnék még? Jó a zene – igaz, a Queen mindig jó.

Clancy Brown az egyik kedvenc antagonista színészem. A Carnivále-ban is cefetül jól alakította a gonosz papot, de azért itt is eléggé vitte a prímet. Már miatta megérte megnézni a filmet. :)

Egy remek fantasy-akció keverék aminek külön bája, hogy akkor készült el amikor, vagyis benne van minden ami miatt szerettük a 80-as éveket. Az egyik legnagyobb erénye a filmnek, ami a mostani „minimum trilógia lesz belőle” mániával különösen szembeötlő: ez egy, kerek egész történet. Egy film, lezárással. A folytatásokat inkább hagyjuk, minden egyes szereplő és alkotó már töredelmesen bevallották, hogy 1986 óta minden, ami Hegylakó címmel kikerült a kezeik közül pusztán a pénz miatt született.

Szóval Hegylakó címen csak ezt az egy filmet nézzétek. Nagyon szeretem film, de kiált egy jobban átgondolt remake után.

A hegylakó filmek közül az első a legjobb is nem is értem miért csak 8-ast adtam rá miközben az össze többi rosszabb ennél. Talán csak azért mert felkészítési folyamat kicsit hosszú volt vagy néha kicsit sok volt már a gonosznak a játéka.

Szintén skóciás kihívás miatt néztem meg. A sorozat rémlett, szerintem ezt még nem láttam, de lehet hagyni kellett volna így :D Én elhiszem, hogy anno ez jó film lehetett, de nekem ez most nagyon 80-as évek volt :D

Christopher Lambert ugyan nem egy nagy színész és mimikája sincs sok, azonban Sir Sean Connery remekül ellensúlyozta amatőr színésztársát és az akkoriban különlegességnek számító történet, az utánozhatatlan hangulat, a szépen megkoreografált harcjelenetek, illetve legfőképp a Queen eget rengető dallamai emelték ezt a filmet az örök-érvényű darabok közé.

A Hegylakó világát a sorozaton keresztül ismertem és szerettem meg és azok után egy kicsit csalódás volt ez a film. Maga az alapgondolat szerintem baromi izgalmas, ahogy a halhatatlanok köztünk élnek és gyűjtik az életenergiát, csak pont az a rész tetszett legjobban, ami a sorozatban átjött, itt pedig nem annyira, hogy a több száz évet hasznosan is eltölthetik és egyre kulturáltabbakká válhatnak. Itt valahogy olyan üresek maradtak a karakterek. Connery alakításában még láttam egy kis fantáziát, azzal csak annyi volt a bajom, hogy nem kapott elég műsoridőt a részletes bemutatásra. Szerintem túl nagy hangsúlyt kaptak a keménykedő csatajelenetek a filmben és keveset az emberi-lelki fejlődés. Talán a jól megírt dramaturgiát hiányolom. Egyébként egyszer jó, megalapozni az általános műveltséget a témában, de nem mondanám kihagyhatatlan alkotásnak.

Imádom, hogy a műfaji besorolása kultfilm, ami általában annyit tesz, hogy szupergagyi bír lenni, de illik szeretni. Jelentem, én imádtam ezt a filmet, a 7. percben beleszerettem, amikor (spoiler!) főhősünk ellenfele hátraszaltókkal közlekedik, aztán jön egy epikusnak épp nem mondható párbaj egy mélygarázsban, aminek a végén stílszerűen elgurul a képernyő előtt egy dísztárcsa. Mi ez, ha nem epikség?
Christopher Lambert tényleg nem egy mimikai zseni, de nekem teljesen rendben volt a szerepben, pláne, hogy néha a humorát is igyekezett megcsillogtatni, pont olyan pillanatokban, amikor teljesen váratlanul és oda nem illően jött a dolog. :D
Amúgy a történet maga nagyon adja, és bár nyilván mai szemmel sokkal látványosabb megoldásokhoz van szokva az ember, ebben a filmben mégis van valami, amit rettenet sok hasonló műfajú, friss filmből hiányolok: itt hitelesen telik az idő, a karaktereknek volt lehetőségük személyiséget növeszteni, és valahogy sikerült olyan párbeszédeket is összerakni nekik, amik kerekké teszik a jellemeket. Respect. Ó, és ne felejtsük Gerry Fisher munkáját, szerintem nagyon szokatlan megoldásai is vannak (az elguruló dísztárcsán felül), amik nagyon tetszettek.
Ja, és hát igen, amitől igazán kult lesz ez a film, az a Queen. A zene mindent visz. Na jó, meg a szaltók.