Elégia (2008) 25

Elegy
112' · amerikai · dráma, romantikus 16 !

1 díj · 1 jelölés

David Kepesh professzor a szexuális forradalomról vallott nézeteivel vált közismertté. A már nem éppen fiatal férfi a gyakorlatban is eszerint él: rendre ágyba viszi a rajta rajongással csüngő fiatal tanítványait, anélkül, hogy bármelyiket is közel engedné magához. Más a helyzet Consuelával. A… [tovább]

angol

Képek 103

Szereposztás

Ben KingsleyDavid Kepesh
Penélope CruzConsuela
Dennis HopperGeorge O'Hearn
Sonja BennettBeth
Patricia ClarksonCarolyn
Peter SarsgaardKenny Kepesh

Kedvencelte 9

Várólistára tette 66


Kiemelt értékelések

Londonna 

Hú. Ahogy a könyv esetében nemrég, úgy itt is még kicsit keresem a szavakat. Próbáltam jegyzetelgetni néhol, de felhagytam vele, mert annyira ott akartam lenni, jelen lenni, figyelni minden mozdulatot, mimikát és rezdülést, hogy végül kénytelen vagyok jegyzet nélkül véleményt írni. :)

Először is mindenképpen el kell mondanom, hogy tetszett. NAGYON tetszett a film. Talán még egy kicsit jobban is, mint a könyv, főleg a karakterek miatt, akik emberibbnek tűntek nekem itt. Alapvetően korrekt feldolgozás, visszaadja mindazt, amit olvastam, sőt, a maga módján ki is egészíti azt, aminek sok helyen örültem.

Kezdeném azzal, hogy jaj, te szent egek, Ben Kingsley. Hát meg lehet engem kövezni, de esküszöm, ha én ülök ott az óráján, én is beleesek a bűvkörébe és elveszek, mint szamár a ködben. Így, filmen keresztül is sikerült belehabarodni. Nyilván a kitűnő színészi alakításnak is köszönhető mindez, de egyébként is – kellemes – gyomorgörccsel néztem az első húsz percet, félórát, ahogy kibontakozik ez a kapcsolat. Mintha ott lettem volna, mintha én lettem volna Consuela. :) Kicsit újraéltem a saját történetemet, amitől számomra csak még kedvesebb, izgalmasabb ez az egész tanár-diák kapcsolat. ;)

Kepesh számomra alapvetően a könyvben sem volt egyértelműen nagyon ellenszenves fazon, ellenkezőleg. Hát itt meg… Hajjaj. Nem is nagyon tudok olyan momentumot mondani a filmből, ahol megfordult volna a fejemben akár egyszer is, hogy visszataszító, hogy elítélendő, hogy „vén kujon”. Ellenkezőleg. Egy nagyon művelt, intelligens humorral rendelkező, lehengerlő személyiségű, vonzó, igen, ismétlem, vonzó férfit láttam. A szeméből sugárzik az értelem, a jóság(ra való hajlam), a bölcsesség… Ettől pedig az egész pasi szó szerint megszépül, eltüntetve azt a számot, ami az életkora. Hát ki a frászt érdekel, most komolyan?! :)

Sokan nem hiszik el, sokan húzzák a szájukat, hogy egy nagyobb korkülönbséges kapcsolat lehet őszinte és érdekmentes. Nos, ez a film kitűnő példája annak, hogy pedig igenis lehet. Igen, lehet szeretni őszintén egy 30 évvel idősebb férfit, és igen, lehet szeretni őszintén egy 30 évvel fiatalabb nőt. A lélek szépsége és vonzósága kortalan. Én hiszek ebben és lehet, hogy nem vagyok / leszek ezzel a véleményemmel népszerű, de ez van. :)

A filmben is elhangzik mindkét féltől szerencsére a megerősítés és ettől csak tovább nyugodott a lelkem. :) (Igaz, más is, de erre rácáfol a karakter későbbi viselkedése, hogy akarja őt… És ennél meggyőzőbb bizonyíték nem is kell. ;))

Imádtam a jelenetet, amikor két év után Consuela először felhívja Kepesht, ő pedig gondolja, amit gondol, teszi, amit tesz és ott kucorog a földön. Aztán telefonál. Remegő, reszkető kezekkel, hanggal…

És amikor a lány megjelenik újra a lakásán és beszélgetnek, én elbőgöm magam, trombitálok a zsepimbe és vadul törölgetem a szemem, hogy lássam a filmet tovább… Ben Kingsley itt is olyan hiteles, hogy egyszerűen szavak nincsenek rá…

Tetszett is, meg nem is, hogy a könyvhöz hasonlóan spoiler

Visszatérve Kingsleyre. Kézfétisem van és Ben kezeitől is jó értelemben véve rosszul vagyok… Szent egek… Kész voltam tőlük. :) Ben Kingsley mondhat bárki bármit, irtó helyes pasas és jól fest a képernyőn túl a sokadik ikszen is.

Olvastam máshol véleményeket a filmről, ahol olyanokat írtak, hogy Ben Kingsley ehhez már öreg, meg hogy egy olyan jó színészt mint ő, megalázó volt egy ilyen szerepre szerződtetni. Én meg fogom a fejem csendben és azt kérdem: miért?! Ez ritka nagy hülyeség. Egyrészt eleve idősebb színész szükségeltetett a karakterre, lévén David Kepesh 60-as pasi, másrészt meg… Hogy megalázó lenne egy csinos, fiatal nővel – konkrétan Penélope Cruzzal – intim, meztelenkedős jeleneteket leforgatni..? Á, ne mááár..! Ellenkezőleg. Inkább megtiszteltetés. ;) Arról meg már ne is beszéljünk, hogy Ben Kingsley és a felesége között 31 év van (!), szóval ne legyünk már ennyire fintorgók és prűdek… :D

Ez a film zseniális, imádtam minden másodpercét és biztosan megnézem majd még néhányszor. Itt Consuela is szimpatikusabb, mint a könyvben. Számomra. Penélope Cruz elképesztően bájos nő, erre most jöttem rá. Láttam már tőle filmeket, de sosem sikerült igazán megkedveltetnie magát velem. Ezidáig. Itt olyan emberi volt, meg minden… Tudtam azonosulni azzal, akit életre keltett. Jó volt, na. :) És nagyon működött a kémia, aki mást mond, az vagy szemüvegre szorul vagy hazudik. XD

Szóval ajánlom a filmet, igazi gyöngyszem. Több ilyen kellene. :)

2 hozzászólás
doraviz

Tetszett,nem bántam meg, hogy megnéztem..:) Életszerű volt, bár én jobb végére számítottam..:) a két főszereplő alakítása szerintem szenzációs volt, különösen a nőé..:)
Lehet, hogy el is olvasom az alapjául szolgáló könyvet.


Népszerű idézetek

Carmilla 

Más lesz a könyv, ha 10 évvel később olvassuk el.

Londonna 

– Amikor szeretkezel egy nővel, az elszenvedett vereségeidért állsz bosszút.

Londonna 

– A szép nők láthatatlanok.
– […] Láthatatlanok? Rögtön kitűnnek! Egy gyönyörű nő ragyog! Rögtön meglátod. Szembeötlik.
– De az igazi embert sohasem látod. Csak a gyönyörű burkot, a szépségbe, mint akadályba ütközöl. […] A külsejük annyira elbűvöl, hogy nem jutunk beljebb.

1 hozzászólás
Londonna 

Szorongok, hogy nem beszélek vele minden nap, de azután is, hogy beszéltünk.

Londonna 

[kilépve a színházból]

– Van kedve meginni velem valamit? Nem kötelező!
– Csak nem szoktam hozzá, hogy egy hírességgel mutatkozzam.

Londonna 

Ez a lány ezerszer is elmondja, mennyire imád, és komolyan is gondolja.

Londonna 

– Lehetséges, hogy most beszélünk egymással először őszintén?
– […] Sokan vannak, akik 40 év házasság alatt sem jutnak el idáig.

Londonna 

– Tudod mi a furcsa? Öregebbnek érzem magam nálad.

Londonna 

Az a véleményem, hogy a házasság – jó esetben is – problémás intézmény. […] Egyszer nős voltam, szörnyű nagy hiba volt.


Hasonló filmek címkék alapján