A férfi (Egy szerelem története 2.) (2013) 76% 37★

Annyira tetszik ennek a filmnek az alapötlete, hogy a mai napig nem tudom, miért nem csinálnak még rengeteg ilyet. Van belőle egy osztott képernyős változat is, de én külön-külön, 2 napot szántam a megnézésére. Nagyon tetszik, hogy így bontják ki a történetet, megismerjük a férfi és női nézőpontot is. Külön kiemelném, hogy zseniális megoldás, hogy ugyanazok a jelenetek is helyet kaptak a történetben, és egyik-másik elmesélés során ugyanazokat a mondatokat hol a férfi, hol pedig a nő mondja. Ezekben a jelenetekben a színek is teljesen másmilyenek, elképesztő hogy ez milyen drámai hatással van a jelenetek hangulatára. Ez is jól mutatja, hogy az emlékezet, és a történetek megítélése, egyéni lecsapódása milyen szubjektív. Sosem fogunk tudni semmire, ami minket érint, objektíven visszaemlékezni. Ez a film rengeteg gondolatot ébresztett bennem. Tele volt ötletes megoldásokkal, érdekes problémafelvetéssel, és jó karakterekkel. Örömmel üdvözöltem Viola Davist a szereplők sorában, de Jessica Chastain az, akinek a játékát nem lehet szó nélkül hagyni. Igazi, egyéni darab, amiért azt mondom, érdemes manapság az ilyen egyedi nézőpontú művészeknek filmet készíteni.

Nagyon sokáig várólistás volt ez a két film (elsőként a Him-et néztem meg, utána pedig a Her-t), amit az első rész után nagyon bántam, de aztán rájöttem, hogy kellett még érnem ehhez. Fogalmam sincs, miért nem lett nagyobb sikere ennek az alkotásnak. Őszintén. Az egész annyira emberi, annyira életszagúan romantikus és könyörtelen. Nem találtam semmi kivetnivalót egyik részben sem – a színészi játék mindkét részről fenomenális, a zenék egyszerűen ellenállhatatlanok, minden egy csodálatos egységben létezik. Végre egy film, ahol egy haldokló kapcsolat mindkét tagját megismerjük. Végre egy film, ahol nem kell egyetlen karakterrel szimpatizálni, mert látjuk mindenki igazát – ahogy ideális esetben ennek a való életben működnie kéne.

Ez az a film, ami rádöbbentett, hogy az élet még annál is sokkal bonyolultabb, ahogy én azt elképzeltem. Ráadásul hiába várom a másiktól, hogy elfogadjon és megoldást nyújtson minden problémámra, miközben éljük a saját, tökéletes kis életünket – egy párkapcsolatban nem csak az egyik félnek lehetnek démonai.

spoiler

Így az első rész után még nem tudom eldönteni, hogy egy jóféle életszagú remekműről van-e szó vagy egy korrekt iparos munkáról, ami szeretne többnek mutatkozni, mint ami, de annyira nem tud, mert valami mégis hiányzik belőle. És ezen okból kifolyólag megmarad egy középszerű filmnek korrekt alakításokkal meg pár jó mondattal.
Értelemszerűen meg kell nézni hozzá a másik két filmet is, hogy a véleményem változzon. Mert bár különálló a film, mégis csak egy szelet a tortából.

Semmi újat nem tudtam meg, rakás ismétlés az viszont volt.
Megnézem a harmadikat, mert tudni akarom, hogy amiről ritkán van szó, vagyis spoiler, azzal mi van, mi történt voltaképpen? Csak a gyászuk ilyen fura, vagy tényleg hibás volt valaki, és az megbocsáthatatlan, az választja szét őket?
Értem, hogy mitől alakítás az alakítás, de azok itt mind nagyon furcsa viselkedések. Úgy érzem, hogy csak azért van pár jelenet, hogy lehessen alakítani. Kegyetlenül őszinte utolsó mondatot is hozzá tudnék fűzni mindehhez.

Először a „női párját” néztem meg, aztán ezt.
Adott egy pár, egy nagy szerelem, aztán jön egy tragédia, amit láthatunk mindkét fél szemszögéből. És bár velünk is megeshet bármi, ami ebben a filmben történik, mi mégis mindig csak az egyik, a saját oldalunkat, érzelmeinket fogjuk látni. A másik félét soha. Itt azonban lehetőségünk van belelátni a másik fejébe is.