Christine (1983) 70% 115★

Nem volt rossz film, tetszett is, bár a szereplők nem igazán lettek kedvencek, de az autót nagyon bírtam. :-D Voltak jó részei, az alapsztori tetszett, és Arnie karaktere eléggé jó volt, leginkább ő volt a legérdekesebb, és persze Christine. Tökre jó páros voltak, és illet hozzá az autó is. spoiler A könyvet még nem olvastam, így nem tudom mennyiben tér el tőle, de jó volt megnézni, habár lehetett volna izgalmasabb is.

Nem egy rossz adaptáció, némely része ugyan át lett alakítva, de önálló sztoriként megállja a helyét és nem kell magyarázgatni. Tulajdonképpen élvezhető a könyv ismerete nélkül, akárcsak az Állattemető. :)

Mit mondhatnék…? Megkaptam a szokásos leszavazást, hogy nézzem egyedül, mert horror meg nem szeretik a kocsis-filmeket meg anyámkínja… aztán mire végeztem (a vasalással :D) már ott nézte öcsém és figyelgette anyám is. :)) Szóval holnap valószínűleg öcsém megnézi elölről, mert nem vagyok hajlandó felvázolni neki 60 percet, amiről lemaradt… Az álluk viszont súrolta a padlót, amikor megmondtam, hogy a nyolcvanas években készült a film. Nem látszik rajta! Semmi fakulás, vad piros színek, szép képek, kellemes bőrszínű szereplők – annyira nem bírom, amikor a régi filmek fakó-sápadt színűek, szinte porosak… (Tudom, h.lye vagyok.)

Ajánlom: az eredeti szinkront.
Hogy érdemes-e megnézni? NANÁ!
Iszonyat állat film, nagyon jó sztorival!

Két Mester találkozása! :D Még meg se jelent King regénye, de már megvették a megfilmesítés jogait és el is kezdték írni a forgatókönyvet. Carpenter eredetileg egy másik King adaptációt rendezett volna, a Tűzgyújtót, de A Dolog bukása után elvették tőle a projektet. Végül felajánlották neki a Christine-t, elolvasta a scriptet, ami nem győzte meg túlságosan, de úgy érezte most nem válogathat, így hát elfoglalta a rendező pozíciót (meg persze a zeneszerzőit is). Először az M1-en sikerült elkapnom ezt a filmet (amikor még adtak ilyesmiket rajta). Pont arra a jelenetre kapcsoltam oda, amikor a lángoló autó a sötét éjszakában halálra gázol egy embert. A kamera beállítások, a látvány, meg a zene alapján meg is jegyeztem, hogy ez olyan Carpenteres! És kiderült, hogy tényleg! :D Addig nem is tudtam, hogy rendezett King adaptációt. A regényt is olvastam és nagyon sok helyen eltér tőle. Van, ami jobban működik és van, ami kevésbé. De nézzük miről is szól a film! A fiatal Arnie a suli táplálékláncának az alján helyezkedik el, de egy nap, miközben a barátjával autóznak, meglát egy kocsit. Igaz, hogy egy halom ócskavas, de megveszi és úgy dönt, hogy helyre állítja. Ahogy az autó egyre jobb állapotba kerül, úgy változik meg Arnie személyisége is. Lányként kezdi kezelni Christine-t, és mi van, ha tényleg az? Egy féltékeny, bosszúszomjas lány. Azzal nem lövök le nagy poént, hogy az autó tényleg él! Ami egy hatalmas pozitívum a regényhez képest, hogy Christine gonosznak „született”, míg a regényben ez teljesen másképp van. Így sokkal ijesztőbb és rejtélyesebb! Tényleg olyan, mintha egy női lélek lakozna benne. Az autó egyszerre tud szép és félelmetes lenni. Az effektek, ahogy újra összealakul, vagy amikor lángolva megy, nagyon jól néznek ki! Nagy színészi alakításokra nem kell számítani, egyedül az Arniet alakító Keith Gordon teszi oda magát, de hát csak az ő karakterének van igazán íve. Van egy-két hatásos jelenet a filmben, pl.: Arnie kékesen megvilágítva a volán mögött, na az marha ijesztő, de úgy érzem Carpenter visszafogta magát A Dolog negatív visszhangja után, mert sokkal látványosabb haláljeleneteket is lehetett volna készíteni egy ilyen filmhez. Így is egy hangulatos darab, süt belőle a korai 80-as évek, de több lehetőség rejlett benne. Szerintem a jobb Carpenter filmek közé tartozik, de nem egy kult-klasszikus. Kétféle szinkron is készült hozzá, és bár mindkettő jó, a Masterfilmes változatban Fekete Zoltán erősebben hozza Arnie karakterét, így én azzal ajánlanám a megtekintést! Kedvenc jelenetem Arnie monológja a Szerelemről, már csak amiatt is érdemes egyszer megnézni ezt a filmet!

Tetszett a film, izgalmas volt. És az autó, egyszerűen gyönyörű!! :) Bár egy-két helyen hiányosnak éreztem, mintha kihagytak volna belőle jeleneteket. Remélem, hogy a könyv elolvasása után kerek egésszé válik majd a történet.

Nem nevezném rossznak, de nem ártott volna ennek is egy Kubrick-kaliberű valaki. Vagy lehet csak én vagyok úgy vele, hogy a fantáziám jobban szárnyalt a film közben mint a szkript és elpocsékoltnak éreztem a „gonosz”, „démoni” gyilkos autó sejtelmes, módszeres vérontását amikor az alapanyagról üvölt, hogy több akar lenni. Egy autó aminek lelke van, de nincs személyisége, mindahányszor úgy éreztem, hogy egy nőt látok akire a világ eszközként tekint és akit a szerelem először meggyógyít, később megrészegít, majd saját kardjába dönt, mindahányszor úgy éreztem, hogy itt egy erőteljes kritika is megformázásra kerülhet, hogy a mi Krisztinánk lehet kísértő élmény ember és gép kifacsart viszonyáról, talán épp olyan édes-keserű ízzel, mint az Engedj be! két gyermeke, nos… a film minden alkalommal visszarántott a talajra: nem, ez az autó gonosz, ennek nincs lelkiismerete, ez nem szeret csak birtokol és pusztít. Pedig kezdetben még Arnie (egyébként kínosan elsietett és kidolgozatlan) átváltozása is érdekes teret látszott kínálni az identitásának boncolgatásához, vajon mennyit jelképez belőle Christine? stb. Gyanítom, hogy a regény csak még inkább a mindenféle démoni megszállottság és horror dolgokra megy rá. Baromi kár érte, főleg, hogy abból amit hallottam, az új, készülőben lévő adaptáció sem kíván majd kifejezetten elgondolkodtatni, helyette menő lesz és az autó „olyan lesz, mint az Overlook hotel négy keréken”. bmeg… Ma már a Skarlát Boszorkányok korát éljük, adjatok a hölgynek valami emberit!

Szóval maradjunk annyiban, hogy a film rendesen feltornászta az elvárásaimat az alap koncepcióval és aztán lógva hagyott. A maga nemében, mint thriller is működik, max 7 pontot tudok rá nyomni, de egy 10/10-es aranybánya van ebben a sztoriban amire úgy látszik senki foga nem fáj.

Egyik kedvenc King adaptációm. Főleg a kocsi miatt :) Az alaptörténet zseniális. Egy autó gyilkol, aki ráadásul féltékeny is az Arnie körül lévő lányokra. Közben meg a fiút is megváltoztatja.

Christine, az 1958-as Plymouth Fury egy igen érdekes jármű a filmtörténelemben. Szokták mondani, hogy minden kocsinak lelke van, de Stephen King csavart egyet a dolgon: a címszereplő verdában valami olyasmi lakozik, ami a gazdáját nagyon szereti, s mindenki mást gyűlöl, oly’ mértékben, hogy a halálba az illetőket. Érdekes alapkoncepció, de mit is várhatunk a horror-regények „mesterétől”, nem igaz?
Ezt az alapanyagot ültette át filmmé John Carpenter 1983-ban, s ha King és Carpenter találkozik, akkor abból egy igaz csemege sülhet ki a zsáner rajongóinak számára. A mozgóképes változat alapján azt mondhatom, hogy ez sikerült is, meg nem is. Ami jól működik a filmben, az az atmoszféra teremtés (ebben Carpenter nagyon jó), ami viszont nem igazán, az az igazi borzongás elérése. Érdekes módon Christine nem akkor a legfélelmetesebb, amikor effektíve gyilkol (amelyre már a film első öt percében meg is történik), hanem az a misztikum, amely fokozatosan derül ki. És persze a srác, Arnie Cunningham, aki szép lassan a megszállottjává válik az autónak, miközben a környezete próbálja felhívni rá a figyelmét, hogy valami nem oké ezzel a négykerekűvel. És azt kell mondjam, hogy az Arnie-t játszó Keith Gordon egész meggyőzően hozza ezt az átalakulást (a szánni való szemüveges lúzer srácból a végére egy komplett őrült lesz). A színészek közül viszont egyedül őt lehet kiemelni, a többi karakter javarészt egydimenziós, amolyan sablonos horror-karakter. ÉS itt egy picit ki is lehet térni a címbéli autóra is, amely bár valóban ikonikus lett az évek múlásával, 2018-ban már nem annyira ijesztő (hogy a ’80-as években az volt-e, azt nem tudom, bár efelől kétségeim vannak). Mivel nem mai alkotásról van szó, a trükkjeit megvádolhatnánk azzal, hogy idejét múltak (pl. az autó regenerálódása), de az mindenképp elismerésre méltó a rendező részéről, hogy inkább Arnie-ra és az ő belső vívódására próbált hangsúlyt helyezni, mint a látványos jelenetek egymásutániságára.
Ha összegezni akarom a Christine-t, akkor azt mondanám, hogy felemás: annyira nem volt félelmetes, mint vártam, de nem nevezném borzasztóan gagyinak sem. Carpenter- és/vagy King-rajongóknak ajánlott, másoknak pedig (ha megvan hozzá a kellő hangulat), akkor egy egyszeri kikapcsolódást tud nyújtani, de ez a maximum.

Hú, de egy rossz pont tőlem, hogy nem olvasok Kinget… :D De talán volt neki is egy ilyen fordított sorrendű rajnogó a fejében, aki van akkora spoiler vizuálpatkány, hogy mindent kulturális kanyart régészmanőverekkel vesz be… rátérve a lényegre, kisstílű amcsi tinidrámához komponált veszett jó horroralapanyagnak képzelem a regényt ezek után és hálás vagyok spoiler elborult basszerosomnak, hogy klipként beajánlotta a film egy igen ütős spoilerjelenetét. John Carpenter, hát persze az Elpusztíthatatlanokat is ő rendezte, nálam az már egy boost az elfogultságnak itt… próbálom visszafogni a szerelmet első látásra, de nem megy, annyira kikapcsoló a jó értelemben ez az „autósmozi”. :)

Jó kis Stephen King- sztori, de nekem nem tetszett a film „elosztása”. Az első órában szinte alig történik valami, a végét meg gyosan összecsapták. 2 órát jobban is ki lehet tölteni. A zene szuper, a színészi munka is klassz.

Nem a legrosszabb feldolgozás, de nem is a kedvencem. Érdekes történet, habár előbb inkább a könyvet ajánlanám, igaz Arnie és Dennis barátsága mindkét verzióban tönkremegy. :-(
Leigh itt elmegy, de igaz nem voltam fanja se itt se a könyvben. spoiler