Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) 73% 372★

Csodálatos film arról, hogy el tudjuk-e viselni saját jelentéktelenségünket, és képesek vagyunk-e mindent kockára tenni azért, hogy alkossunk valami maradandót. Lehet, hogy 30-on túl könnyebb azonosulni vele :) Fantasztikus színészi játékot kapunk az összes szereplőtől. Nem egy feelgood movie, sőt kifejezetten fájdalmas, de nagyon fontos.

Nagyon jó film ,de halálra idegesített a folytonos dobszó. A színészek és a mondanivaló is zseniális, egyedül a vége nem tetszett.

Kedvem támadt kiröppenni az ablakon…

Ilyen filmet nehéz összerakni. És nem azért, mert úgy lett leforgatva, mintha egyetlen hosszú jelenet lenne, hanem azért, mert úgy is érződik. Suhanunk konfliktusról konfliktusra. Szédítő. Nagyon fontos kérdéseket feszeget, önmagunk társadalom kényszerítette egójától kezdve, a színház és mozi örök összeegyeztethetetlenségén át, egészen az öregedés/fiatalkori önpusztítás témaköréig. Ügyesen helyeztek el benne mondatokat – csodálkoztam is, hogy itt az idézetek között nem is találom őket –, a rendező fogta a kezem, rávezetett egy-egy ilyen aknára, ami robbant és miszlikbe tépett. Mindenkinek látnia kell – legalábbis szerintem.

Hát igen. Tanuljuk már meg, hogy nem körülöttünk forog az a ki- meg beb*tt világ. Ez egy határozottan jó film. Lehetne jobb is, de az átlagból feltétlenül kiemelkedik.

Ezt a filmet cafatokra lehetne szedni, mert pont azt akarja, hogy cafatokra szedjék.
Iñárritu az a fajta rendező, akinek nincs sajátos stílusa. Mindegyik filmje merőben más. Mindenhol más az időfolyam, más a kép világ, más a vágás. Ez nem feltétlen rossz, csak… eh, hagyjuk.
A zene. „Zene”. Egy három betűs jelzővel illetném, f az eleje, s a vége és o a közepe. Olyan szinten idegesített ez az amatőr random evőeszköz csattogtatás, hogy már azon gondolkodtam lecsavarjam-e a hangot és inkább némán nézzem tovább…
És akkor most jöjjön a pozitívum:
– a mondanivaló (vagyis kapjátok be látványorgiára éhező nézők!)
– Edward Norton! Brutálisan jó volt. A többiek is, de hát… egyikük sem Edward Norton volt! :-)
– A vége is jó volt. Ja nem. Csak majdnem.

Jó a mondanivalója, de sokszor ellaposodott az én ízlésemnek vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem tudta teljesen fenntartani az érdeklődésemet. A rendezés érdekes mondjuk az egyértelmű. Emma Stone miatt néztem amúgy meg és igazából nem figyeltem, hogy kik lesznek még benne mielőtt elindítottam, de elég ismert arcok vannak benne, akik amúgy hozzák a tőlük elvárható szintet. Összességében egyszer meg lehet nézni, de nem hiszem, hogy ismételni fogom.

Ez a film nagyon gáz, nem tudom hogy kaphatott ennyi díjat…lehet, hogy a színészek játéka szakmai szemmel zseniális, de én Sam és Mike kivételével egyiket sem tudtam értékelni. Az ő kapcsolatuk tetszett az egész filmben. A többi csak ordibálás, káromkodás és kínlódás, hogy főhősünk, ki ne essen a hírességek körforgásából. De tudomásul kell venni, hogy öregszünk és át kell adni a stafétát a fiataloknak.

Valami teljesen mást kaptam, mint amire számítottam, ez nem tudom, jó-e vagy sem, de váratlanul ért. Borzasztó nehéz lehet, ha kiesel a pixisből és már nem körülötted forog a világ, te meg kétségbeesetten kapálódzol.Ebbe tényleg bele lehet bolondulni…
Norton és Keaton pedig valami eszméletlen nagyot játszanak.

Nagyon jó operatőri munka, remek alakítások, abszolút nem erre számítottam, de nagyon kellemesen csalódtam!