Beetlejuice Beetlejuice (Beetlejuice 2.) (2024) 77% 195★

Ahhoz képest, hogy a legutóbbi újrázás után is szörnyűnek tartom az első részt, ez kategóriákkal élvezhetőbb lett, így bátran beállhat azon folytatások nem túl hosszú sorába, melyeknek sikerült felülmúlni az eredetit.
Mivel ezt is Tim Burton rendezte, kétség sem férhetett hozzá, hogy tiszteletben tartja a franchise örökségét, (spoiler) emellett a rá jellemző kreativitással varázsolta annak világát még őrültebbé.
Ezúttal a cselekmény jóval feszesebb, a poénok nagyja üt, az újonnan behozott karakterek többsége pedig aranyat ér, (A goth Monica Bellucci az én lelkem is kiszívhatná nyugodtan…) bár az utóbbiakkal komoly probléma, hogy a hatásos felvezetés ellenére sem használták ki a bennük rejlő potenciát, így spoiler és a spoiler túlvilági zsaru (Willem Defoe) sem bontakozhatott ki eléggé. Persze az a péklapáttal ütném Rory kb. le sem akart mászni a képernyőről. Az ő haszna amúgy annyi volt, hogy irritálóbb lett, mint a címszereplő, így mellette még BJ is viszonylag „kedvelhetővé” vált. (Tetszett, hogy még egy minimális háttérsztorit is kaptunk hozzá.)
Amiért még dicséret illeti, az a tipikusan Burton-ös látvány. 1988-ban még nem tudták megfelelő minőségben tálalni ezt a kaotikus világot, de most szinte minden elemében hibátlan és a homokféreg, (Nem a dűnés…) illetve annak birodalma még sosem festett ilyen jól. Jár még a pont az elmaradhatatlan, klasszikus zenei témáért, és a mára divatját élő retro betétdal válogatásért is. spoiler… Ez szinkronosan nem jött át, de remélem, hogy azért a nézők többségének leesett.
No, de mi az, ami még nem tetszett az említett mellékszereplők kezelésén túl? Egyértelműen a nők vitték hátukon ezt a filmet, Winona, Jenna, Monica és Catherine is lehengerlő a vásznon, hiába múlt többségük már 50, azonban ketten is olyan szálat kaptak, amin a fejem vakartam. Jennával ugyanis lényegében elismételték a spoiler, bár utóbbit nem is próbálták titkolni a nézők elől.
Mit is írhatnék még? Michael Keaton hozta a tőle megszokott színvonalat, illetve nagyon megkedveltem a szerencsétlen Bob-ot is.
Összességében tehát az év egyik pozitív meglepetése, és bátran ajánlom azoknak is, akiknek hozzám hasonlóan esetleg nem tetszett az előző, mert ez egy határozott előrelépés a jó irányba, így ezen a színvonalon akár még egy harmadik részt is simán megnéznék.

Számítottam rá, hogy jobban fog tetszeni az első résznél, hiszen, mint ahogy írtam, alacsony volt a léc. Ennek ellenére egy ideig úgy tűnt, azt is alul fogja múlni, és csak a látványban sikerül elérnie pozitív változást (ami mondjuk 36 év elteltével illene is), de itt végül jó irányt vett a történet, jobban kihasználták a fantasy műfajban rejlő lehetőségeket, azért pedig külön hálás voltam, hogy itt nem nyomták fullba a kretént, mint előzőleg, 1-2 pillanatot leszámítva.
A látvány mellett tetszett a két történetszál, azaz Astrid esete spoiler és a lélekvámpíré (Delores), aki kb. a legkedvelhetőbb és legérdekesebb karakter volt, lehetne vele egy spin-off.
Akadt benne 1-2 jó zene is, Jenna Ortegát viszont továbbra sem kedvelem, nem tartom jó színésznőnek, és nem tudom, minek erőltetik bele ilyen szerepekbe, de mindegy.

Imádtam nagyon, az egész filmet :) Nekem nagyon visszahozta az első rész hangulatát. Tetszett a zene is benne

A Beetlejuice egy igencsak kellemes meglepetés az évben, hiszen végre megkötések nélkül láthatjuk Tim Burton igencsak elborult vízióját a halálról, túlvilágról valamint a gótikáról, mindezt egy kalandos családi drámába ágyazva, amely a humort sem veti meg. Látványát és hangzását tekintve kiváló, kiemelném Danny Elfman muzsikáját, míg a színészek játéka is remek, még akkor is, ha az ötletek újrafelhasználását azért észre lehet venni. Aki szereti a rendezőt, számára biztos, hogy jó szórakozás lesz, de akik szeretik a kicsit elborult, angol humorral átitatott, morbid, de azért mégis szórakoztató kalandfilmeket, azoknak bátran ajánlom a Beetlejuice-t – kicsit a tavalyi Kísértetkastélynak kellett volna hasonlónak lennie, hogy nagyobbat üssön.

Értékelés: 8.5/10

Hát, azt hiszem, azért egy jó tíz évet mégiscsak késett Tim Burton klasszikusának folytatása, de még így is megérte rá várni. A technikai lehetőségek fejlődése miatt immáron abszolút minden ügyetlenkedés nélkül láthatjuk a készítő groteszk, szörnyű, de mégis vitathatatlanul vicces túlvilágát. A történet ezúttal a Deetz család későbbi életéről szól, Lydia immáron paranormális műsort vezet, a férje meghalt, de van egy tinédzser lánya, aki természetesen nem hisz a szellemekben. Ja, és persze a címszereplő is visszatér, ezúttal sokkal prominensebb szerepben, és még mindig régi célja motiválja… de immáron menekülnie kell volt szerelmespoiler elől, aki veszélyes alak és szintén őt akarja elkapni. Többet nem érdemes elmondani a sztoriról, de nekem többé-kevésbé visszahozta az előző rész groteszk báját. A történet jobban kidolgozott, de szerintem annyira nem eredeti a látásmódja. Ezenkívül tetszett, hogy sokszor játszik a klisékkel. Igen, rengetegszer éreztem közben, hogy „Na, Burton apó is megöregedett, már ő is lefekszik ezeknek a béna fordulatoknak”, de aztán kiderül, hogy nem, mert bár a történetvezetés ráfekszik, hogy jó vége legyen, azért nem teljesen azok a dolgok történnek, amiket elvár az ember egy ilyen filmtől.
Én jobban szerettem az eredetit, de örülök, hogy végül mégis elkészült ez a film is, el tudott szórakoztatni, és a megvalósítása azért eléggé ott van.

Jajj, de régen vágytam erre a filmre! Jajj, de nagyon szerettem volna szeretni!
Az eleje ígéretes volt a régi zenével, régi feliratokkal, a terepasztallal, a kisvárossal. Voltak benne ígéretes részek, jó jelenetek, klassz kikacsintások Tim Burton más karaktereire, de számomra nem állt össze az egész. Mintha egy sorozat epizódjaira lettek volna ötletelések, amiket összegyúrtak egy filmmé.
Tudom, hogy Tim Burton szereti az aktuális nőjét szerepeltetni a filmjeiben, de Monica Belucci (és ha itt tartunk, Eillrm Defoe) karaktere ki lenne radírozva a filmből se lenne semmi hiányérzet. A csaj jobbára csak szépen siklik a folyosón néhány jelenetben.
Az első résztől eltérően nincs drámai építkezés és csúcspont, a jelenetek csak jönnek egymás után, a konfliktus, hogy miért kerül Beetlejuice a képbe és miért mennek mind a túlvilágra (nem spoiler, benne van az előzetesben), elég súlytalan. Annak, aki nem elkötelezett fanja a zseniális első résznek, nem tudom, mennyire szórakoztató ez a rész, aki pedig fan, nem tudom, annak mennyire üti meg a mércét.
A színészek nekem rendben voltak, Jenna Ortega cuki, Catherine O'Hara remekül néz ki, Michael Keaton kaphatott volna több jelenetet. Danny DeVito jelenete tetszett. A zenés jelenetek nem voltak annyira jók, mint az elsőben a vacsorás tánc.

Jó, hát nálam ez 10/10. Zseniális !

Nagyon szórakoztató volt. Sokkal jobb, mint az első rész. Pontosabban fogalmazva, egy valóban megírt történettel és egy Jenna Ortegával jobb. Bár Jenna Ortega szinte teljesen Wednesday karakterét hozta, de ez nem baj. Elnézném még nagyon sokáig. Nevettem, amikor úgy tetszett meg neki a srác, hogy Dosztojevszkijt olvas. Ezek szerint mi is jóban lennénk. :D

A vége kellemesen morbid és debil volt.

Unpopular opinion: nekem ez mérföldekkel jobban tetszett mint az eredeti. :') Látványos volt, remek volt a sztori, pörgött, a színészek zsenik voltak, a zene, a látvány, a hangulat, szerintem mind nagyon sokat nyomott a latba. Viszont ami miatt örülök, hogy megnéztem az eredetit, az az, hogy ez a film gyakran visszautal rá, és sokat ad az élményhez, ha ismered az eredeti történetet, de nélküle is teljesen élvezhető. Szerettem, szívesen újranézem majd.

Annyira örülök, hogy Tim Burton folytatta a Beetlejuice-t, hogy már a bejelentésnél efy óráig vigyorogtam. Az első film maga volt a túlvilági komédia, zseniális ötletekkel és remek színészi játékokkal. Ugyan önmagában is teljesen megállta a helyét, de egy folytatás ötlete sem tűnt rossznak.
Nagyon nagy a nosztalgiafaktor ebben. Ugyanakkor sztorija is van. Burton rendezte ezt is, így az örökség jó kezekben van. Maga a forgatókönyv kiváló, bár példának okáért, ha Monica Belluci karaktere nem szerepelt volna benne, akkor is ugyanazt a filmet kaptunk volna, de ez egy megbocsátható hiba volt, hiszen a művésznő jól hozta a figurát.
És ha már színészi játékok. Olyat, hogy karakterfejlődés nem nagyon érzek egyik szereplőn sem és a játékok is megmaradtak ugyanazon a szinten. Ezt azonban nem érzem annyira gáznak. A Beetlejuice maga sem a világmegfejtésről szólt elvégre. Keaton még mindig sziporkázik, bár ahogyan tudom, mindig is imádta a karaktert. Winona Ryder Lydiája talán az, aki fejlődésen ment át az első részhez képest, de ez szinte el is volt várható. A franchise újoncai közül Jenna Ortegát érdemes kiemelni, aki az új generációt képviseli, valamint Willem Dafoe-t, aki bármilyen film színvonalát képes instant emelni.
A rendezés színvonala is magasabbra került, persze azóta a technika is sokat fejlődött. Viszont az első rész borzongató elemei ezáltal a második részre sokkal jobbak lettek. A komédiát talán egy kicsivel visszább csavarták.
A második rész tehát abszolút méltó folytatás, amit nem csupán a nosztalgia tart egyben, de saját története is van. Maradt ugyanazon a szinten, mint elődje, sőt talán egy kicsit feljebb is rakta a lécet. Keaton fürdik a szerepben, de körülötte mindenki kiváló munkát nyújt. Remélem, hogy lesz harmadik rész is (már csak a poén kedvéért is) és arra nem kell majd ennyit várni.