Banshee (Banshee) (2013–2016) 85% 76★

Ez a sorozat egyszerűen tökéletes! Magasan kiemelkedik a tucat filmsorozatok közül, mert egyedi, merész, bevállalós, és bebizonyítja, hogy nem kell nagy költségvetés és híres színészek sora ahhoz, hogy valami igazán kreatív és ütős legyen. A karakterek nem feketék vagy fehérek, mindenkinek van valami sötét folt a múltjában, és mégis szerethetőek, talán pont ezek az emberi hibák teszik őket azzá. Ajánlom mindenkinek, aki pörgős, és évadról évadra egyre színvonalasabb sorozatot szeretne nézni.

SZERK – Záró évad után:
Véget ért hát ez a történet is. Nehéz elhinni. :( Mint amikor régi barátoktól búcsúzunk…
Maradandó filmélmény volt, mindig a top kedvenceim között lesz ez a sorozat.
Örülök, hogy láthattam. Banshee, Pennsylvania, viszlát! :)

Tudni kell rólam, hogy nagyon kevés több évados sorozatra szánom rá magam. Ez betudható annak is, hogy fiatalkoromtól kezdve a filmek hosszaira vagyok kondícionálva, amik arra a 1,5-3 órás hosszban képesek engem lekötni. Ezért is van az, hogy mondjuk egy 50-től 100 részig terjedő sorozatot élből átugrok, mert bennem van az a tudat, hogy végig kell néznem az összes létező részét, hogy egy kerek összkép jöjjön ki belőle. Jó párszor jártam úgy, hogy már az első évadoknál kaszáltam, mert egyszerűen vagy nem tudott érdekelni, vagy egyszerűen lefárasztott minden szinten és csak azt láttam, hogy: Ebből még nekem 6-7 évadot kéne megnéznem jobb esetben?! A The Walking Dead volt az egyetlen olyan, ami valamilyen csoda folytán a 6. évad feléig néztem, pedig már az 5.-nél éreztem hogy ebben nincs ennyi kraft. De aztán olyan szinten átváltott szinte egyik pillanatról a másikba totális dögunalomba, hogy minden bűntudat nélkül hagytam abba végleg.
Na dehogy mire fel ez a hosszú felvezetés?
Ugyanis a Banshee-ről sok helyről hallottam beszámolókat, hogy mennyire mozifilmeket megszégyenítően profin van megvalósítva az egésze, és hogy az akciófilm kedvelőinek igazi aranybánya. Ekkora már lement belőle a 3. évad fele, ezért ha nagy nehezen is, de úgy gondoltam: „Oké, most úgy is rá vagyok pörögve az akciófilmekre, amúgy is ekkortájt láttam a The Raid 2 is, nézzük mit tud!”
Lement az egy órás pilot és már ez baromira berántott az eszement stílusával, a frappáns alapkoncepciójával, az érdekes karaktereivel és maga Banshee kisvárosának elborult miliőjével. Később ahogy elértem a 3. rész végére spoiler már úgy voltam vele, hogy: „Azt a rohadt! Ez valami elképesztően király!”. Ezt követően pár nap alatt ledaráltam a 2. évadot is, majd a 3. évaddal egy egészen új szintre ért el a sorozat, mert itt még a gyengébb részek is nagyszerűek. A többi az a szenzációs és az istentelen zseniális között tendál. spoiler spoiler spoiler
Végül tűkön ülve vártam a 4. évadot, és bár egyetértek abban, hogy nem olyan elementáris mint a 3., de szerintem így is egy tisztességes befejező szezon lett, amin érződik ugyan a visszafogottság, de a krimi-thrilleres stílusváltás tök üdítőnek hatott és nagyon is érdekelt hova futnak ki, milyen irányokba szövődnek a sztoriszálak. A befejező rész pedig még hogyha kicsit túl random módon kapja elő a megoldásait, egy méltóságteljes lezárás lett. Bevallom, a búcsújeleneteket meg is könnyeztem, mert egyszerűen a szívemhez nőttek a főbb karakterek.
Apropó karakterek.
Nyilvánvaló, hogy bele lehet kötni egyes személyek döntéseibe, logikailag kikezdhető, de ezek a jellemek annyira beleillenek Banshee elkorcsosult, eltorzult közegébe, ahol a bűnt porszívóként szívja magába, hogy szinte mindegyiküknek el tudtam fogadni ki mit miért csinál. Itt jegyezném meg, ahogy a sorozat feltérképezi, boncolgatja a helyi amishok és az indiántörzsben kialakult frakciókat, azok szokásait, törvényeit, hatalmi vagy tényleges tetteit, remekül van ábrázolva.
Szerintem Proctor az egyik legösszetettebb figurája a szériának, aki egyrészt igyekszik törvénymegkerülő módszerekkel e két különálló zárt kommunában élő lakosokat a saját irányítása alá vonni, egyéni korrupt ügyleteit lezavarni, de közben azért képes az empátiára, és még ha képtelen is elkerülni a konfliktushelyzeteket, nem felejti el honnan jött, belül tud tiszteletet is tanúsítani bizonyos emberek felé. A Hood-dal való közös jeleneteiket (legyen az párbeszéd, vagy verekedés) élvezet nézni, Ulrich Thomsen telitalálat a szerepre.
Maga a főhős, Lucas Hood is végtelenül szimpatikus, árnyalt személyiség, akivel rendkívüli módon tudtam azonosulni, együtt érezni, átélni a dilemmáit, motivációit, fájdalmait, a szorult helyzetekben drukkolni neki. És persze alkalomadtán marha szórakoztató volt hallgatni ironikus odaszólásait illetve, hogy a széria alatt hány dögös nőt volt képes lefektetni. Az egész karizmája, egyénisége rohadt badass, Anthony Starr perfect választás volt hozzá.
Külön vicces volt nekem, hogy mennyire ügyesen titkolja a sorozat végig a valódi nevét a karakternek. Reméltem a legutolsó részben felfedik, de igazság szerint annyira egybeforrt a Lucas Hood névvel, és ekkora már annyira megismerted a teljes lényét, hogy abszolút nem tartottam fontosnak. Mert egy nevet könnyedén át lehet írni, a belső egyéniségedet szinte lehetetlen.
Job is az egyik nagy színfolt, a mondhatni comic-relief hacker, aki már csak az extravagáns kinézeteivel azonnal megmosolyogtat, frappáns beszólásaival pedig csak tovább emel a sorozat humorfaktorán. Ott van Sugar, az egykori boxoló exrab, aki a szárnyai alá veszi Hood-ot és kvázi olyan szintű barátságot köt vele, mintha ősidők óta ismernék egymást. spoiler. Ott van Ana, aki Carrie néven lelkileg is próbál elszakadni zsarnok, maffiózó apjától, egyúttal hátrahagyva bűnös előéletét és tiszta lappal élni az időközben kialakult családjával. A Hood-dal való kálváriájukat, morális döntéseiket teljesen át tudtam érezni.
Nők közül nekem Siobhan volt a csúcskedvenc, aki egyfelől a kisugárzásával kilóra megvett magának, másfelől az ő múltja volt nekem talán a legmeghökkentőbb. Ahogy Hood-dal kialakult köztük a kapocs, valami hihetetlenül emberinek és érzelmesnek éltem meg.
Igazság szerint lehetne még sorolni a legutolsó mellékkarakter egyéni hátterét, ami igaz, hogy van akinél csak egyetlen rész erejéig terjed, de simán megjegyezhető marad. (Chayton, Emmett, Brock, Burton, Nola, Rebecca, Gordon, Deva, Max, Rabbit, Olek, Kurt, Alex, stb.)
Mindezekkel együtt ami szerintem a sorozat igazi ütőkártyája, az a mesterien adagolt tempó. Egy másodpercre nem ül le a cselekmény, a dialógusok lényegretörőek, az akciók olyan vérprofin koreografáltak, erőszakosak, kőkemények amennyire a 18-as korhatár engedi, szakszerűen vannak csavarva a történetszálak, a kölcsönös bosszúk, szembenállások iszonyat jók, az érzelmes pillanatok bevonják az embert.
Számomra igazi szívem csücske ez a zseniális széria, amit szavakkal nem is tudok igazán kifejezni mennyire istentelen jól esett újra ledarálni. És az a legszebb az egészben, hogy akár most azonnal neki tudnék állni ismét, sorban mind a 4 évadnak.
Az intenzív, szuper kreatív intro a Methodic Doubt briliáns zenéjével pedig megunhatatlan kategória.

Az utóbbi idők egyik legjobb sorozata. Azt hittem már nem fogom tudni átélni azt az igazi sorozatfüggős élményt…. 2 nap alatt 3 évad *.*

A sorozat alapvető felállását, a rablóból lett pandúrt, és az ebből adódó problémákat azt hiszem a készítők maximálisan kihasználták. Sőt egy ilyen erőszakos és durva közegben a kétlaki életet élő seriffet és kisstílű tolvaj tettestársait hamar megkedvelhettük és izgulhattunk vajon meddig kerülik el a lebukást.. :) Kis híján antihősnek is mondhatnánk őket, bár ha egy kiadós összeg került a képbe, az sokkal jobban érdekelte őket, ám a börtönviselt „seriff” sok tekintetben egyenesebbnek és eredményesebbnek bizonyult elődeinél.

De amennyi verést egyes szereplők elszenvedtek az évadok során, abba egy század katona belehalt volna.. :) 18+os sorozat, annak minden tartozékával.

Így az első évad után, azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy kedvenc lett. A karaktereket nagyon megkedveltem, imádom a kissé antihős figurákat. Nagyon érdekel, hogy hogyan bonyolódik tovább a történet, megyek is nézni a második évado :)

Banshee, egy kitalált amcsi kisváros, ami ad egy jókora gyomrost a nézőknek. Talán pont ez az „átlagos amerikai kisváros” valódi képe, hiszen itt semmi és senki sem tökéletes. Itt el tud bújni az, aki menekül, itt könnyedén bajt keverhet az, aki amúgy is bajkeverő, és akár még a jó embereket is elnyeli a város sötétsége. Az ilyen helyeken fordulhat elő, hogy egy maffiózó évekig gond nélkül irányíthatja a várost, itt lehet csak az, hogy egy bűnöző hirtelen a jó oldalon találja magát. Vagy épp a szomszédunk titokban vagy épp nyíltan náci, esetleg sátánista. Ebben a városban mindig történik valami, ami alaposan elgondolkodtatja a nézőt, hiszen a szereplők mindegyikét profi módon építtették fel.
Lucas és Carrie életén és a hullámzó kapcsolatukon legalább ugyanannyit lehetett töprengeni, mint Kai Proctor mindennapjain. Proctortól a hátam is borsódzott, zseniális főgonosz, de néha sikerült elképesztően emberinek bemutatni. Aztán csinált valami rosszat, amivel felülírta a kezdődő szimpátiát. Job-ról simán lehetne egy önálló sorozatot készíteni olyan vagány karakater. Vagy épp Brock és Bunker mindennapjai is megérnének egy misét.
Az első két évad Rabbit-hajszája nagyon egyben volt, a harmadik évad indiános ügye kissé félrement, a negyedik évad szép lezárást hozott. Bele lehet kötni, de azt hiszem az élmény jobb mint a hibák, így nem tenném. Kiváló sorozat, a sok vért, a reccsenő csontokat és a sok szexet meg lehet szokni, a sztori így is, úgy is emlékezetes marad.

1. évad: 10/9
Így az évad végére egészen megkedveltem a sorozatot. Szórakoztató volt és izgalmas, a karakterek mind jól felépítettek, egyediek és szerethetőek, sikerült kellőképpen meg is kedvelnek az egész kis csapatot.
Annak kifejezetten örültem, hogy nincsen(ek) úgy elnyújtva az évad(ok), ez a tíz rész pontosan elégvolt arra, hogy megismerjük a szereplőket a múlt történéseit és a jelent. Kíváncsi vagyok a folytatásra, mert biztos vagyok benne, hogy nem kevés izgalmat tartogat még.

2. évad: 10/9
Örülök, hogy hozta azt a színvonalat, mint az első évad. Most sem volt kevesebb az izgalom, aprítják egymást rendesen, és hát volt itt megint minden mint karácsonykor leszámolás, indiánok, amish-ok, ukrán maffia, szex, gyilkosság, bosszú…
spoiler
Az utolsó rész pedig segített felhozni 9-re a tetszési indexemet. Hamarosan kezdem is a harmadikat.

3. évad: 10/9
Az évad első felét egy kicsit unalmasnak találtam, na de az 5. rész kárpótolt az első négy gyengesége miatt. spoiler És egy új kedvencet is sikerült avatnom Bunker helyettes személyében. :)
Kíváncsian várom, hogy mit találnak ki a 4. évadra és hogy hogyan fogják lezárni végül a sorozatot.

4. évad: 10/9
Hát ennek is vége lett, annyira sajnálom mert olyan jó volt, imádtam az egész csapatot Hood, Job, Brock, Bunker, Proctor, Sugar… de annak viszont örülök, hogy nem húzták-nyúzták tovább, ennek itt kellett legyen a vége, és én meg is vagyok elégedve azzal ahogy lezárták.
Akár már ma újrakezdeném…

Egy évad után egész vegyesek az érzéseim. Tetszik az alapötlet, nagyon csipem Lucast és Jobot, Carrietől viszont falra tudnék mászni. De valami nem klappol, semmi izgalmat vagy aggódást nem vált ki belőlem a sorozat, csak nézem, mint a befőtt. Meglátjuk…

Az első évad értékelése:
Ez aztán keményfiús sorozat a javából. A szereplők 90%-a férfi. Ügyeiket veréssel/lövöldözéssel/kínzással intézik. Nagyjából négy női szereplő tűnik fel. Közülük kettő konkrétan minden esetben csak egy numera erejéig jelenik meg. A harmadik (Ana/Carrie) néha verekszik is szex előtt vagy után. A rendőr néni kivétel, őt nem látjuk ruha nélkül. Van még tisztelet a világon :) Ezzel együtt jól szórakoztam, kikapcsolódtam, egyáltalán nem unatkoztam. Meg fogom nézni a többi évadot is.

Megvett magának a sorozat. Izgalmas, fordulatos és kellő mennyiségű vér van benne :D