Az Európa-rejtély (2013) 67

Europa Report
90' · amerikai · sci-fi, thriller 12

2061-ben egy magántőkéből finanszírozott űrhajó indul a Jupiter egyik holdjára, az Európára, hogy lehetséges élet nyomait kutassa. Az űrhajó egy napkitörés során elveszíti kommunikációs kapcsolatát a Földdel azonban a legénység úgy dönt folytatja küldétését. A holdhoz közeledve egy hőáramlat… [tovább]

angol
magyar

Szereplők

Daniel WuWilliam Xu
Sharlto CopleyJames Corrigan
Christian CamargoDaniel Luxembourg
Karolina WydraKatya Petrovna
Michael NyqvistAndrei Blok
Anamaria MarincaRosa Dasque
Embeth DavidtzDr Unger
Isiah Whitlock Jr.Dr. Pamuk
Dan FoglerDr. Sokolov

Kedvencelte 4

Várólistára tette 41


Kiemelt értékelések

Serge_and_Boots 

Sok-sok évvel ezelőtt, a mozi megjelenésének idején még arcpirító kamunak gondoltam ezt a projektet, ma már szimplán csak buta sci-finek. Olyan látomásnak, ami talán ügyesen láttatja magát többnek és jobbnak annál, ami, de ami ennél is fontosabb: túlságosan komolyan veszi történetét a benne elszórt bugyutaságok és erőltetett részletek mellett is.

Legelső, nyilvánvalóan meghatározó stíluseleme a found footage jelleg. Egyúttal egy kimondottan érthetetlen alkotói döntés, ami egyből meg is ágyazott a produkció kudarcának. Kevés valaha divatos formátum öregszik annyira csúnyán, mint az efféle mozik, ráadásul az Európa-rejtély hagyományos eszközökkel is filmre vihető produkció lett volna. Díszletei alapvetően nem csúnyák, bár nem is túl életszerűek. A kevéske „kültéri” képanyag sem vállalhatatlan, és ez a bizonyos régimódi „sokáig rejtegetjük a szörnyet” iskola sem követeli meg, hogy a fedélzeti kamerák látószögébe zárják be a nézőt. Szóval a found footage szemlélet ez esetben egyértelműen elvesz a moziból, és biztos vagyok benne, hogy komolyabb változtatás nélkül simán le lehetett volna forgatni ugyanezt rendes kivitelben is.
Azonban mint sci-fi… Hát, ez a vetület nagyon csúnyán felsül. Az alapötlet az Európa hold esetleges jégmező alatti óceánjairól teljesen életszerű felvetés, az Európa pillanatnyilag is a csillagászok figyelmének egyik fókuszpontja. Hogy oda az itt láthatóhoz hasonló expedíció induljon a film elején elmondott indokokkal… Hogy az az expedíció efféle akadályokkal nézzen szembe… Nem még hogy az erre az expedícióra kijelölt űrhajón minden is tönkremenjen, ami tönkremehet, ráadásul a legrosszabbkor! Ezen a téren a forgatókönyv öntörvényűsége és az egymás után elsütött közhelyek megölik a nagy téteket és a feszültséget. A végkicsengés sokesélyes: az utolsó másodpercek fordulata, a felismerés, miszerint ez egy spoiler, mélyen kiábrándító, bár végiggondolva az egészen addig felvezetett cselekményt, mintha nem is lehetett volna más a végcsattanó, egyszerűen minden és bármi is hülyén állt volna egy így végigvitt történetnek. Akármit is tartogattak volna nekünk a tarsolyban, minden elfáradt volna erre a bizonyos utolsó snittre.

Nem nagy csalódás, mert a bukás kódolt. Úgy képzelem, hosszú éveken át fejlesztgetett, dédelgetett szerelemprojekt lehetett anno az Európa-rejtély, ami túlságosan is előrehaladott állapotban volt már, mire egyértelművé vált, hogy nem tűzijáték, csupán petárda. Manapság az efféle cuccok teszik ki a streamen közzétett töltelék-tartalmak javát – úgyhogy öröm az ürömben, talán mostanra megtalálta a reális helyét.

3 hozzászólás
Márta_Péterffy 

Nemrég olvastam ezt a könyvet: https://moly.hu/konyvek/arthur-c-clarke-2061-harmadik-urodisszeia-azt hittem, ezen alapszik a film, de csak elemeket, részeket vettek a könyvből.
Azért érdekes és ugyanakkor szomorú film volt.
Sharlto Copleyt nagyon kedvelem.

Marla_Singer

Ez a film kitűnő példa arra, hogyan lehet minimális költségvetésből egy szuper mozit összehozni. Ajánlom minden sci-fi őrültnek!

eNNBeus

Nem volt rossz, de sajnos végig hiány érzetem volt. Túl sok volt a riport szerű narráció, a túl közeli kép, és a közeli képek alatt elmesélt történések, amikből végül nagyon keveset kaptunk, a lényegből. Mert az űrhajó, a bolygó, az utazás mind ok volt és tetszetős, de a többit, kb. fel is olvashatták volna. De mondom nem volt rossz, csak ez elvitte a fókuszt és többször törpöltem azon hogy na ezt most látnom kéne nem hallanom, mint az ellenkezőjén. Ettől függetlenül megéri megnézni, mert így is azt gondolom hogy kevés sajnos a a hasonló sci-fi, így ezt is becsülni kell.

Negative_Singularity

Szeretem az alacsony költségvetésű filmeket, és ez egész jó volt a műfajában, sőt! Ellenben se füle se farka nem volt, hiányzott belőle a mélység, végig csak a felszínen úszott a történet, és a vége sem győzött meg igazán. Értettem, mit akarnak megmutatni, átadni, de kevés volt; és ennek nincs köze az alacsony költségvetéshez.

1 hozzászólás
Saori 

Nem volt ez rossz film. Kicsit furcsa volt, hogy ilyen dokumentum filmesen csinálták meg, de alapjaiban véve nem nézhetetlen. Sokkal vontatottabbra és szenvedősebbre számítottam, kellemes csalódást okozott. Volt pár rész benne, aminél elvesztett a film, spoiler .

Az ötlet nem rossz, a kivitelezés lehetett volna kicsit összeszedettebb is, de még az is egy idő után megszokható. Jó kis film volt ez, egyszer nézhetős, kellemes kis sci-fi.

Corvus_CoRex 

Basszus, kit érdekel a fejük!? Kit?! D:
Hát engem rohadtul nem! Mi a frászért nem mutatták azt, hogy XY mit lát? Tojok az arckifejezésükre… XD
Még jó, hogy legalább a legvégén mutattak 1-2 kockát az „űrlényről”… :s
Elég gagyi film, pedig lehetett volna jó is. :s

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

csibu

So little space in here and so much space out there!

csibu

Oly kicsi idebenn a hely, odakinn meg végtelen.

Corvus_CoRex 

Rosa Dasque: Compared to the breadth of knowledge yet to be known… what does your life actually matter?


Hasonló filmek címkék alapján