Az „Ahsoka” az egykori jedi lovag története, aki a galaxist fenyegető veszély mélyére ás.
Ahsoka (2023–) 149★
Képek 84
Szereposztás
Kedvencelte 16
Várólistára tette 72
Kiemelt értékelések
Ahsoka (2023–) 73%
Eddig ez a Star Wars sorozat tetszett a legjobban. Örülök, hogy élőszereplős formát öltött a Lázadók animációs sorozat. A casting zsiniális lett. Rosario Dawsont már A mandalóriban is megszerettem Ahsoka Tano-ként, így örült a szívem, hogy egy saját sorozatot is kap. Remélem, ez a sors vár Hera Syndullára is, ugyanis ő is egy remek karakter, aki megérdemelne egy saját spin-offot. Kicsit keveselltem a jelenlétét ebben a sorozatban. Feltűnt aztán eltűnt, inkább csak a háttérből támogatott. A fia Jason is egy tünemény :) A Rebels-ben Hera volt a kedvencem, de mindenkit sikerült megszeretnem végül. A legnehezebben Ezrával tudtam azonosulni, mert kezdetben igen bosszantó volt a személyisége. Ám ez is a jellemfejlődésének része volt. Belőle sem kapunk túl sokat, épp ezért muszáj folytatni a történetet. Remélem, így is lesz. Thrawn admirális félelmetesen jó gonosz lett. Sabine és Ahsoka kapcsolata is épülget, de még nem forrotta ki magát teljesen. Szorítok, hogy a Disney rendelje be a következő évadot. Amúgy a sorozattal minden rendben volt, látvány, zene, színészek, történet. Színvonalas, izgalmas. Kár lenne elengedni…
Ahsoka (2023–) 73%
1. évad:
Nem volt rossz. Tényleg a Rebels 5. évadjaként is tekinthetünk rá (plusz rengeteg utalás történt benne a korábbi Filoni-verse projektekre is, mint a TCW, vagy a Mandalóri), de jelenlegi formában mégis komoly hiányérzetet hagyott maga után, hisz ez megint csupán egy fölvezetés, egy nagyobb egész aprócska darabkája, amihez mindenképp látnunk kell minden mást a témában, hisz egymagában semmiképp sem állja meg a helyét.
Persze szigorúan fanként nézve nincs vele bajom, viszont egy durva hasonlattal élve: Néhány erősebb pillanattól eltekintve, ez a 8 rész olyan, akár egy nosztalgikus, de hetekig húzott előjáték egy exünkkel, a ki tudja, hogy mikor érkező tényleges aktus előtt, ami akár még akkora csalódás is lehet, mint a rajongótábort teljesen szétziláló Sequel Trilogy, mivel továbbra is egy Disney produkcióról beszélünk. Most akkor lesz még 2. évad is, vagy legközelebb már belevágunk az újragondolt „Birodalom Örökösei” sztoriba? Remélhetőleg azért hamarosan kiderül.
ui.: Részletesebben (spoilerekre is kitérve) az erősebb elemeiről, illetve problémáiról az epizódértékelőimben olvashattok.
Ahsoka (2023–) 73%
Szóval erősen vártam a sorozatot, jobban, mint a többi élőszereplőset, és többé-kevésbé beváltotta a hozzáfűzött főbb reményeimet, de abszolút nem mindenben. A legerősebb pontja persze a főszereplő, Ahsoka Tano, akire épül az egész és aki méltóképp a középpontja ennek a sorozatnak. Egy kiválóan megalkotott, erős karakter, aki már nem az a kis kezdő, akinek a Klónok háborújában megszerettük, és már nem is az a tapasztalt, de még nem legendás jedi, aki a Lázadók egy-két részében szerepelt. De még mindig vannak kételyei, nehézségei. És ez jó, mert van egy szuper harcos, aki épp csak annyira küzd magával, amennyire szükséges. Kiemelendő még Rosario Dawson alakítása is, nagyon eltalálta a játékot.
Egyebekben a sorozat szintén jó. A történet nem olyan nagy szám, de nem is feltétlenül ilyesmit várunk, amit ad, az elég. A látvány szerintem jó, inkább az új sorozatok (Mandalorian) világára áll rá, nem valami színes, de látványos, és ugyanez mondható el a harcokról is.
Karakterek szempontjából kicsit rosszabb a helyzet, mert valahogy Ahsokán kívül senkit sem éreztem olyan értékesnek. Se a jókat, se a rosszakat. Igazából visszahozza a Rebels szereplőit, de nem igazán értem, minek, egyiket sem tudtam ezekről visszaidézni. És persze ott van Sabine, akire ráfókuszál a sztori, és aki viszont a mélypont volt. A rajzfilmsorozatban is elég nehézkés volt egy ilyen figurát jól vezetni, megoldani, hogy valamennyire szimpatikus legyen, de az egy rajzfilm volt, és a médium szabályai ezt lehetővé tették. Mivel a filmnek komolyabbnak kell lennie a stúdió szerint, itt viszont nem működött. Sem a casting, sem a motivációk, sem a történetvezetése… az alakítás mondjuk igen, ami sokat dob rajta, de nem eleget. De hogy valami jót is mondja, Hayden Christensen visszatér Anakin szellemeként, és ezek a részek viszont merem állítani, az alkotás csúcspontjai.
A történet rendben van, de a vezetése lassú, szinte az egész egy nagy felvezetés, lassú, nehézkés, az akciójelenetek rövidek. Az utolsó két rész aztán felpörög, de végül nem ad kielégítő lezárást. Márpedig nem érzem úgy, hogy ebben maradt annyi szufla, hogy érdemes lenne folytatni.
Ahsoka (2023–) 73%
Nem akarom elhinni.. nem akarom elfogadni hogy ez a sorozat Dave Filoni neve alatt született meg. Nem segítette a sorozatvégi csalódottságomat a vele támasztott nagy elvárásom sem, ugyanis mertem feltételezni, hogy az alkotó elég kompetens a saját térfelén, hogy azért ennél jobbat hozzon össze.
Már előre leszögezem, hogy ajánlásról itt szó sem lesz. Mezei nézőként biztosan jobbat találsz, Star Wars rajongóként vagy Filoni univerzumának ismeretében sem érdemes próbát tenni. Egyrészt ez egy közepesen rossz sorozat és ilyen körülmények között nem akarod a kedvelt karaktereidet látni, nem beszélve arról hogy milyen minőségben folytatja azok történetét.
Kezdjük azzal, hogy az írói sztrájk az Ahsoka esetében jóval korábban kezdődhetett, mivel emberi párbeszédeket és pláne a történetet, annak koncepcionális ábrázolásán kívül, nem nagyon lehetne mérlegre tenni. Oké, akkor legyen botegyszerű az egész és műfajilag azokat az elemeket célozza meg, amik ezen felállásban működnek.. de még erre sem volt képes. Nevetni nem fogsz rajta, akciókat elégségesen tartalmaz, de azok rövidek, monotonak, a fantáziát mellőzik; a látvány pedig megfelelhet a kor követelményeinek, de hangulatot nem sokat találsz benne, érzelmileg pedig nem fogsz kapcsolódni ehhez a világhoz..
Beszéltem a rossz párbeszédekről, főleg írói fronton, de lehet ezt még fokozni. A színészi játék annyira ótvar lett, hogy nehéz azt hinnem hogy ez nem egy szakkör projekt volt. Semmi valódi emberi érzelem. Az újra találkozások a karakterek között vagy akár a néző és karakter között minden eufória nélkül történik. Nem tudom milyen rossz volt a forgatás a színészeknek, de ennyi fanyar mosolyt egytucaton még nem láttam mozgóképen, lehet hogy ezzel kvázi a negyedik falat törik át és nekünk akartak jelezni valamit ezzel?
Mindenesetre ezt még jó ideig nem fogom elfelejteni.. főleg hogy úgy néz ki a záró képsorokból, hogy számíthatunk a következő évadra.
Ahsoka (2023–) 73%
Rengeteg potenciál lett volna benne, de sajnos ismét kihasználatlan lett a sorozattartalom, többnyire felszínes jellemábrázolással, remek látványvilággal. Sokszor a játékidőt üresjáratokkal töltötték ki, a vörös fénykardos mester jobbára csak álldogál és figyel, a tanítványa meg olyan akár egy kiskutya, akit parancsra ráuszít az ellenfélre, Hera is csak statisztál, odaállítják a főszereplők mellé, így pusztán árnyéka az animációs karakterének.
Zeb hiánya is zavart, egyszer említették, hogy újoncokat képez ki, de ennyi. Lehet, hogy drága lett volna a CGI… Sabine viszont szerencsére jó lett, ő rajta látszik, hogy eleven, van mélysége, van jelenléte a jelenetekben. Ahsoka szálán a történet jó lenne, de valahogy nem áll össze, sejtem, hogy mit akartak képernyőre vinni, de nem jött át számomra. spoiler Továbbá 7 rész alatt alig tudtam meg valamit a szereplőkről (mi történt velük a Lázadók utolsó része óta).
Az utolsó két részben belehúztak (ahogy más Disney sorozatoknál is ezt szokták), ehhez hasonló cselekményvezetést kellett volna többször is alkalmazni. De emiatt azt éreztem, hogy egy-másfél órába akartak mindent besűríteni. Thrawnt is túl keveset szerepeltették, de amikor megjelent, uralta a jeleneteket, ahogy azt kell.
Kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz nyitott a vége, mert rengeteg szál elvarratlan még.
Több évaddal számoltak, vagy majd a Mandoverzum többi sorozatában folytatják vajon? Szomorú, hogy Ray Stevensont már nem láthatjuk benne – de talán egy másik színész átveszi tőle a szerepet, mert az utolsó jelenetben igencsak új fejezetet nyitottak az ő szálán.
Ami viszont gáz szerintem:
– miért kezelik második világháborús repülőgép-csatákként az űrben zajló csatákat? (a lézernyalábok füstölgő becsapódással járnak az elhárítópajzson)
– mi az, hogy fénykarddal kivédi az űrhajóból kilőtt nyalábokat? (már a Rebelsben sem tetszett, hogy a lépegetőkét hárították – az nem kézi sugárvető méret, hanem jóval szélesebb energianyaláb)
– mi van ezekkel a Disney-érás fénykardokkal??? (korábban masszív ajtókat olvasztottak át, és ha átszúrtak valakit, az rögtön belehalt)
Ahsoka (2023–) 73%
Nem az én műfajom ez a világ, sem az űrbeli dolgokat, sem a Csillagok háborúja bármely alműfaját nem szeretem.
Megnéztem még eddig majdnem minden ehhez hasonló művet, mert a barátokkal össze szoktunk ülni megnézni, de nekem valahogy az évek során egyszer sem tetszettek.
Bár a világfelépítés előtt le a kalappal!
Ahsoka (2023–) 73%
Sajnos nem voltam annyira megelégedve vele, mint szerettem volna. Mivel nem láttam csak a Rebels első felét nem is tudtam mi történik az elején. Arra nem is emlékszem, hogy Sabine bármi erőérzékenységet produkált volna az első két évad alatt. A legjobban Baylan Skoll karaktere és Huyang tetszett.
Ray Stevensonról tegnap tudtam meg, hogy elhunyt, sajnálom őt, bár csak ebben a szerepében láttam eddig, de nagyon szimpatikus volt. Egyébként Baylan is inkább egy szürke-jedire hajaz, mint egy sithre. A tanonca viszont nem tetszett.
Ahsoka. Nem is tudom, egy kicsit többet vártam volna a karaktertől, ha már róla szól a sorozat, de színésznőt azért továbbra is jó választásnak tartom.
A sok japán szamurájokra utalást nem értettem, hogy miért kellett. A végén Morgan Elsbeth is azzal a karddal… a ruhája is teljesen úgy nézett ki mint egy aikidoban használt hakama. Thrawn meg közben úgy nézett ki mint egy náci tiszt abban a buggyos nadrágban, nem tudom neki milyennek kellett volna lennie, de sokan panaszkodtak, hogy egyáltalán nem ilyenre számítottak. Lehet, hogy már én is inkább elfogultságból nem szeretem. Ki tudja, de elég gyenge gonosz karakter lett.
Anakin jelenléte csak picit dobott a sorozaton, de azért örültem, hogy láthattam. A visszatekintésben örültem volna egy kicsit több Rex századosnak.
Ahsoka (2023–) 73%
Úgy igazából nem is tudom, hol kezdjem a mondandómat.
Talán ott, hogy ebben a sorozatban nagyon sok kiaknázatlan lehetőséget hagytak „elúszni” a készítők és sokkal de sokkal több potenciál volt ebben a sorozatban, mint ami megvalósult.
Nem akarom részletezni a dolgokat, nem is tudnám. Nem vagyok kritikus. Nem is igazán tudok értékelést írni úgy, hogy közben ne menjek bele érzelmi szinten. Szóval nem tudok tárgyilagos maradni.
Az biztos, hogy hiányzott a sorozatból egyfajta löket. Mert ami hype a kezdetektől fogva nyomta előre a sorozatot és csak vártuk és vártuk, hogy végre megjelenjen az első rész, olyan szintű zuhanásba kezdett, hogy csak na. Az első rész inkább volt nosztalgia, de betudtuk annak, hogy valahogy mégis el kell kezdeni a sorozatot. Aztán pötyögött a sztori.
Jött az 5. rész, ami tényleg egy nagyon jó rész volt. Aztán megint csak pötyögött a sztori.
Kaptunk is meg nem is.
Baylan és Shin Hati szála is szépen fonódott be a fő sztori-szál mellé, mégsem volt elég. Keveset szerepeltek. Jó, nem Ő rajtuk volt a hangsúly, de ettől függetlenül több időt is kaphattak volna.
A megvalósítással nem volt baj. A képi világ gyönyörű, a zenék, hangok nagyon jól illettek a sorozathoz és minden hangulatához.
A színészek jól odatették magukat és szerintem nem volt benne hiba. Rosario Dawson remeke Ahsoka !
Thrawn karaktere pedig igazi kuriózum! Az egyik legjobb „rossz” karakter.
Molnár Ilona ; Moser Károly külön dicséretet érdemel, mert hozták a nosztalgia faktort és a profizmust. A többiekre se volt igazán panasz.
Igazából én nagyon befejezettlennek érzem az egészet. Remélem, hogy lesz valamilyen úton-módon folytatás…
spoiler
Ahsoka (2023–) 73%
Egyelőre csak annyit jegyeznék meg, hogy a szereposztás nagyon nem nyerte el a tetszésemet.
Senkire, főleg nem Dawsonra nem tudom azt mondani, hogy „igen, ez tényleg ő”.
Ahsoka (2023–) 73%
Jó sorozat volt, de én nem ismertem a Lázadókat és nem tudtam semmit az előzményekről. Miközben vártam a heti részt az Ashokából elkezdtem nézni, de nekem az animációs filmek nem jönnek be, de valamennyire legalább képbe kerültem.
Ami nem tetszett az Ashoka maga. Hogy a karakter vagy a színésznő a probléma azt nem tudom, de nekem nagyon fura volt az ő megjelenítése.
Voltak jobb és rosszabb részek, az utolsó viszont nem tetszett, viszont így legalább jó nagy lehetőségeket hagyott a folytatásra minden szálon.
Ray Stevenson nagyon nagy kedvencem volt, lehet, hogy elfogult vagyok, de az ő karaktere volt a legérdekesebb az egész sorozatban, óriási fájdalom, hogy nem viheti tovább. :(
Népszerű idézetek
Morgan Elsbeth: Ugye nem a félelem beszél belőled?
Baylan Skoll: A tapasztalat.
Ahsoka (2023–) 73%
Baylan Skoll: Aki sietteti a győzelmet, az vereséget szenved.
Ahsoka (2023–) 73%
Ezra: Az ki?
Sabine: Olyan, mint te, csak nincs humorérzéke.
Ahsoka (2023–) 73%
Ahsoka: Van olyan a volt alkalmazottai között, aki még itt dolgozik?
Myn Weaver: Persze, csak úgy maradhattak üzemben a gyárak. Egy birodalomból nem lesz egyik napról a másikra köztársaság. Az Új Köztársaság kormányának minden szintjén találni volt birodalmiakat.
Ahsoka (2023–) 73%
Ahsoka: Nem volt elég idő, hogy felkészítsem a helyes döntésre.
Huyang: Az Erő éleslátást biztosít, de nem ad választ minden kérdésre.
Ahsoka: Hogy érted?
Huyang: Talán Sabine számára nem létezett más választás.
Ahsoka (2023–) 73%
Ahsoka: Habár a düh hamar segítségedre siet, kibillent az egyensúlyodból.
Ahsoka (2023–) 73%
Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is
5 | 5 szavazat · Összehasonlítás | |
1 | 1 szavazat · Összehasonlítás | |
1 | 1 szavazat · Összehasonlítás | |
1 | 1 szavazat · Összehasonlítás | |
1 | 1 szavazat · Összehasonlítás |