Az eternauta (2025–) 70% 48★

Argentín sci-fi, képregényes alapokon – kellemes meglepetés lett! Napkitörés következtében lekapcsolódó árammal, összeomló mágneses mezővel, halálos havazással indít, aztán sokkal több kerekedik ki belőle. A szemszögszereplők végig egyszerű buenos airesi polgárok, akik igyekeznek egymásra, a találékonyságukra és kezdetleges eszközeikre támaszkodva túlélni az ismeretlen eredetű, világvégére utaló változások közepette. A zene, a hangulat erőteljes gerincet ad a történetnek, amely burkoltan a diktatúrára utal vissza (a képregény szerzőjét családostul el is tüntették annak idején).

A poszt-apokaliptikus túlélő horrorok hosszú évek óta állnak a szórakoztatóipar fókuszában: a témába vágó sorozatok és videójátékok szinte már több generációt kondicionáltak rá a lehetetlenebbnél lehetetlenebb kataklizmák utáni túlélés optimális(nak vélt) módszereire. A magam részéről csodálkoztam is, hogy a közelmúltbéli spanyol áramszünet alatt nem szabadult el a pokol – hisz Az eternautában például nem órák, hanem percek kérdése, hogy az emberek bizalmatlanul kezdjék egymást méregetni, és talán egy teljes napra sincs szükség, hogy eldördüljenek azok a bizonyos fegyverek is…
Bizarr dolog, de ez az „ember embernek farkasa még a legnehezebb helyzetekben is” koncepció érdekes és veszélyesen vonzó, egyúttal mára teljesen szétcincált történetmesélési koncepció is egyben. Eltérő minőségben, eltérően abszurd vagy groteszk katasztrófák közepette, de újra és újra igényünk van végignézni a társadalom különböző szöveteinek lassú szétfoszlását, majd hol idilli és őszinte, hol torz formákban történő összecsomózását – de a téma mostanra olyan szinten elementáris, mindennapi, már-már komfort-tévézéshez fogható élményanyaggá vált, hogy az némileg riasztó is. Nemcsak a felvetés, hogy a könnyed délutáni tévézéstől a popcornos filmes estén át a hétköznapokban háttérzötyörgő képernyőkig bárminek az apropóján képesek vagyunk efféle történetekkel körbebástyázni magunkat, hanem a félsz, hogy egy spanyol áramszünethez hasonló helyzetben vajon felbukkan-e a közelben egy önfejű, szorongó egyén, aki akár néhány óra elteltével is kedvenc túlélő horrorjában véli magát érezni. Mire lehet képes egy ilyen ember, sőt, mire lehet képes egy közösség, amiben több ilyen egyén is van? Mi történhet, ha a társadalom, egy korosztály vagy jellemző élettér lakóinak nagy része ilyen? Aki emlékszik a rémtörténetekre azokról a magyar honfitársainkról, akik a társadalom széthullására készülve saját szomszédjaikat nyomasztják a „ha átadod az élelmedet, megvédelek, ha nem, elveszem” szövegekkel, tudhatja, hogy sokaknak már a csapból is folyó túlélő horrorok előtt is megvolt a hajlama az ilyesmire.

Messziről érkeztem meg Az eternautához, de ő is nehezen érkezett meg hozzám. Az első évad hat epizódja által bejárt út hosszú volt és kacskaringós, összetevőiben sokszor nagyon változatos megítélésű. Hogy a film argentin, abból a szempontból szinte lényegtelen, hogy a közhelyességig ismert zsánersablonjait érdemben nem változtatja meg Argentína. Dacára a terhelt XX. századi történelemnek és a jelen kor eseményeinek, az argentin emberek sem élnek máshogy, mint mi – ez egyébként egy kellemes felismerés, de a sztori szempontjából semmi több. A prezentált kataklizma hasonlít az általam pár hónapja szidott Túlélők című 2024-es förmedvényre, ami azt illeti, talán túlságosan is. A beindult lélektani folyamatok és konfliktushelyzetek könyékig matattak a közhelyességben, sőt, irreálisan gyors tempót vettek: jó ha 40 perc eltelt a havazás kezdete óta, és a hátsó ajtón bekéredzkedő Ingára már fegyvert fogtak a főhősök! Azok a főhősök (és ez már érdekesebb vonulat), akikről elég korán megsejthető, hogy korunk átlagemberei, így nincs bennük álnaivitás és levetkőzetlenül hagyott jóemberség – ezek a fickók, a szomszédjaik és általában véve mindenki a cselekmény során pontosan úgy viselkedik, ahogyan egy évek óta túlélő horrorokkal lazító Netflix-függő viselkedne. Rémisztő, de maga az áthallás mégis izgalmas.
Számomra a spoiler megjelenése afféle mélypont volt a cselekményben, különösen mivel az addig egész ügyesen épített vizuális világ belefulladt a gyenge minőségű CGI képalkotás által kiváltott undorba. Ezt követően az ötödik és a hatodik rész sokat mentett az összképen: a karakterek egymáshoz fűződő viszonyának változása, építése nagyon szép ívet vett fel, kicsit úgy is tűnt, szándékosan viselkedett mindenki olyan visszásan eleinte, hogy az évad vége felé operálhassanak az összecsiszolódó jellemekkel. Ez bejött. A megváltozott szituáció, a túlélőkből verbuvált kommandós hadsereg megint csak emelte a téteket, noha fejben végiggondolva nevetségesen gyorsan jutottunk is el a végkifejletig. Ami, ugye, olyan amilyen… Érzésem szerint vagy túl sokat, vagy túl keveset kaptunk a fináléban, vagy le kellett volna lőni az évadot korábban, vagy össze kellett volna hozni egy nagyobb katarzist. Sőt, valamiféle katarzist.

Így frissen az első évad végén, szügyig az elvarratlan szálakban, több új, mint bármilyen szinten is megválaszolt kérdéssel, nehéz nyilatkoznom Az eternautáról. Erősségei és gyengeségei nagyjából kioltják egymást a szememben, de egy jó irányba tovább vitt, belátható időn belül láthatóvá váló második évad javíthat ezen a helyzeten. Megelőlegezem neki a hetest, de erre bizony vissza kell még térni.

Zárójelben és mellékesen egy kicsit másról: a sorozathoz egy véletlenül elcsípett, témába vágó nem is annyira kritika, mint inkább puffogó acsarkodás kapcsán jutottam el, ami annyira feltűnően túltolt és ostoba volt, mintha az egyébként több mint tíz éve nagy nyilvánosság előtt médiatartalmakat bemutató véleményvezér főzés vagy edzés közben, lázasan, dupla sebességgel nézte volna a szériát. Én egyébként sem hittem, hogy a „hivatásos” kritikus munkakörét megölő internetes szabad véleménynyilvánítás jobb lesz, mint a régi vágású recenzió, de a kattintásainkra pavlovi reflexszel nyálat csorgató influencerek korában a kritikusi tevékenység gyakorlatilag teljesen megszűnt: túlságosan jövedelmező a kiakadt dühöngés ahhoz, hogy bármiről is árnyalt véleményt alkosson valaki, aki papíron azért fontos sokaknak, azért áll a tömeg előtt, hogy segítsen neki árnyaltan eligazodni a ráömlő információk zajtengerében. Bámulatos, hogy ebben a helyzetben nincs győztes résztvevő – az influencer szoronghat a megtekintési adatain, a valóban művelt, kellőképpen tapasztalt kritikus éhen hal, a néző pedig csak bolyong és nem gondol semmiről semmit.

1. Évad
Elsőre egy gyilkos havas világ vége filmnek gondoltam, de hamar kiderült, hogy ez jóval több. Kicsit túlzónak is éreztem, de olyan jól és rejtélyesen csavarták a szálakat, hogy meggyőzött. Nem tudom, hogy mennyire képregényhű, mert azt egyáltalán nem ismerem, mindenesetre várom a folytatást!

Izgalmas sztori, jó humor, emberi, nem túlzó viselkedések, piszok jó sori!

1. évad (2025. május 10-12.): Nem ismerem a képregényes eredetit, az előzetes érdekesnek tűnt a sorozatról. Először csak egy sima túlélő-sorozatnak tűnik, aztán kezd a sztori átfordulni a sci-fi irányba, és a végére jön a meglepetés. Egy-két dolgot nem bontanak ki, vagy elég felületesen kezelnek, de a lényeg így is megvan. Könnyen darálható sorozat, ha rákap a néző, alig akad üresjárat az epizódokban. A szereplőket nagyon minimálisan ismerjük meg, néha kissé eltúlzottak a reakcióik egy-egy dolog miatt, de még bőven elviselhetőek. Örülök, hogy kapott második évadot, bőven a legizgalmasabb pillanatban hagyták abba a sztorit.

Imádtam.
Emberközelibb mint amerikai gyártású társai, ezáltal befogadhatóbb, jobban átélhető. Nincsenek üresjáratok, mindig történik valami. Nincsenek eltúlozva, giccsesítve, túlakciózva; jó volt kicsit más léptékű dolgot látni, mint amihez az amcsi dömpingben hozzá vagyunk szokva. A fő karaktereket nagyon bírtam, a sztori marhajó, látvány hibátlan.
Egy baja van: ha holnap jönne ki a 2. évad, már az is késő lenne.

Az eternauta végeredményben egy kellemesen és tisztességesen kivitelezett túlélősztori. Egyszerre tud érzelmesebb, intimebb terepeken, és a nagy egészet tekintve, globális tétekkel működni. Bár lassabb sodrású, és inkább karaktervezérelt, semmint akciódús, az elején ügyesen tudja elhelyezi a figyelem megtartásáért felelős fordulatokat. A második felére viszont az akció is megérkezik, bár a sorozat nem ezekben a jelenetekben mutatja a legerősebb formáját. A képregényes eredetiben lefektetett, nagyhatású posztapokaliptikus sablonoktól azonban kevésbé tud elszakadni. Így az alapjául szolgáló mű hiába vállalt oroszlánrészt ezeknek a megteremtésében, a sorozatban már kicsit kopottasnak érződnek.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2025/05/12/az-eternauta-netfl…

A 6 részes 1. évad nincs befejezve, ezért érdemes kivárni a másodikat.
Szerintem ez egy jól kitalált, szépen megvalósított sorozat. Nincs túlnyújtva és alapvetően megérti a néző, hogy mi történik. Sok dologgra nem derül fény, de ettől lesz fordulatos és változatos a sztori. A karakterek is jók, mert nem feltétlenül szerethetők. Bőven érdemes egy megnézésre.
A látványvilág is szuper. A behavazott városkép, a magány, a feszült csend mind jól van ábrázolva. Az emberi vadságot nem tolja túl a történet, nem szerveződnek 2 napon belül gyilkos bandák és nem gonoszak az emberek benne.

Érdekes volt az eleje, na nem egetrengető módon, de azért ez a bogaras téma izgi volt, aztán elvesztettem az érdeklődésem és már csak háttérzajnak ment…a filmzene miatt csapnék az akárki kezére, az akciódúsabb jeleneteknél fülsértő volt az effekt és zene, nem hogy drámaibb lett volna, inkább gagyi lett. Nem hiszem, hogy folytatni fogom.

Bírom a posztapokaliptikus cuccokat. Ez is bejött talán a karakterekkel volt csak bajom. Várom a folytatást.