Kedvencelte 7

Várólistára tette 31


Kiemelt értékelések

Valentine_Wiggin 

Először, mikor belekezdtem a sorozatba, azt hittem, sosem fogom végignézni. Egyszerűen sok volt, elborult, sötét, és elképesztően nehezen feldolgozható. Aztán barátnőimmel tartottunk egy maratont, és nem volt lehetőségem menekülni előle. Minden történet egészen más hatást váltott ki.
A „Többé nem ember” viselt meg legjobban, azzal is kezdtünk. A skizofrénia, az öngyilkosság, az alkoholizmus, és az ezekhez vezető érzelmi terhek annyira intenzíven jelennek meg a színekkel az animációval és a vérprofi szinkronmunkával, hogy nem lehetett eltávolodni tőle. Néha utáltam és megvetettem a főszereplőt, néha pedig végtelenül sajnáltam. Még rémisztőbb belegondolni, hogy valószínűleg Dazai önéletrajzi ihletésű művéről van szó.
A „Virágzó cseresznyefák erdeje” úgy indul, mint egy rémesen beteg, morbid módon humoros japán mese. A csábító, gyilkosságra kényszerítő démon, az a rémesen abszurd vadkanfigura… aztán viszont elsül jönnek benne a csavarok, fokozottan beteg és morbid lesz, és még nem is értettem meg teljesen.
A „Szív” tűnt számomra a leggyengébb történetnek, egyszerűen túl romantikus volt. De K karaktere a maga majdnem megszállott szerelmével, az, hogy ugyanazokat az eseményeket két szemszögből gyökeresen különbözően láttuk, ezt is elképesztően egyedivé tették.
A „Fuss, Melosz!” a leírása szerint „életvidám és gyengéd történet”, ez alapján Dazai-val valaki igazán átbeszélhette volna az „életvidám” szó jelentését, de az is tény, hogy a másik művénél jelentősen kevésbé nyomasztó, szép, de szomorkás történetről van szó. Felüdülést jelentett, még úgy is, hogy nagyon komoly témákkal foglalkozik.
A „Pókfonál” c. részt a sorozat elejétől vártam, mert a Death Parade-ban Decim is megemlítette, így nagyon érdekelt, miről szól. Elgondolkoztató, szürreális és sötét „mese”, a főszereplőjét nem lehetett gyűlölni kezdetektől, de valóban fejlődésképtelen karakter volt, én, ha néha sajnáltam is, azonosulni abszolút nem tudtam a szemléletével. (Bár a király véleményem szerint még nála is rosszabb volt.)
És végül a „Pokol látképe” tényleg megkoronázta az egészet, visszakerültünk a Pókfonál világába, és ezúttal az udvari festő történetét kísérhettük végig. Hátborzongató, legtöbbször ugyancsak elég beteg volt, de mégis olyan gondolatokat ébresztett, amiért nekem egyértelmű kedvencem volt a történetek közül.
Összességében ajánlom a sorozatot. Kell hozzá türelem, idegzet és gyomor, mert a különböző pszichés betegségektől, a gyilkosságon és öngyilkosságon, az erkölcsi kérdéseken át a művészet szerepéig minden van benne, de megéri megnézni. Bennem maradandó nyomot hagyott.

chibizso

Néha hullámzónak éreztem az anime-t, amin nem kell csodálkozni, hisz egy „antológia” esetében előfordul ez (azaz nem minden történet hasonló színvonalú). Ennek ellenére és még néhány apróságtól eltekintve, hihetetlen élményt jelentett a Blue Literature, pontosabban 9/10-est, továbbá a célját is elérte: kedvem támadt Murakami Harukin túl is megismerni a japán irodalmat.

Bővebben: http://anti-gane.blogspot.hu/2017/03/blue-literature.html

Asteraoth

Brutális, nyomasztó, ilyet nem kedvencelek. De nagyon erős japános megvalósítás. Csak a japán tud ilyen lenni.

Cendrillon0002 

Most fejeztem be. Még emésztenem kell, mert ugyan a második és a harmadik történet valamivel könnyedebb volt, alapvetően egy nagyon komoly szépirodalmi múvekből való válogatás ez a sorozat.
A „ Többé nem ember” egyszerűen csak sokkolt. Ahogy szemléltette az egész a fiú elidegenedését, vívódását nagyon-nagyon erősre sikerült. Szuper a szinkronmunka (ez mindegyik részre elmondható ) és a kevésbé durva részeknél a rajzolás és az animáció is nagyon szép.
A második történet kicsit olyan volt, mint egy morbid népmese átdolgozás, az egész abszurd volt és nem is egészen értettem-
A harmadik történet erősen középszerű volt, nekem túl romantikus és nyálas, de K egy nagyon eredeti szereplő, akit a végén nagyon megsajnáltam.
A „ Fuss, Melosz” lett a kedvencem. A görög mitológiai párhuzamot imádtam benne, a vége pedig egészen meghatott.
A másik kedvenc az utolsó két rész lett. Egy kicsit emlékeztetett, hol a Death Note-ra, hol a Death Parade-ra, hol a Kőmíves Kelemenre, hol Dante Poklára. Mindenesetre nagyon erős a hangulata, elgondolkodtató és nagyon erős a szimbolikája.
Összességében kedvenc lett, bár az életkedvemet néhány jelenet elvette. Kíváncsi lettem az eredeti művekre is.


Népszerű idézetek

Valentine_Wiggin 

Mégis mi értelme élni? Mi a jó abban, ha egy ilyen világban kell élnem? Minden egyes átkozott napon ugyanazt az értéktelen életet éled… és te azt mondod, könyörögnöm kéne valami ilyesmiért?

Valentine_Wiggin 

Mikor lépi át az ember a határt? Amikor másoktól vesz el éhségében. Mert akkor már nem ember.

Valentine_Wiggin 

Tudod, ha újjászületnék, szeretnék úgy élni, ahogy emberhez méltó.
(1. epizód)

Valentine_Wiggin 

Eljátszottam a bohócot. Így kerültem kapcsolatba a társadalommal.

Valentine_Wiggin 

Aprócska vagy, de akkor is van életed. Nem számít, milyen aprócska, csak úgy elvenni túlságosan szomorú lenne.

Valentine_Wiggin 

Nem vagyok ember. Ez így igaz. És aki nem ember, az értelemszerűen csak szörny lehet.

Valentine_Wiggin 

Azt reméltem, hogyha írok, és írok tovább… akkor egy nap majd újra találkozunk.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján