132 szoba. 157 gyanúsított. 1 holttest. 1 rendkívül különc nyomozó. 1 katasztrofális elnöki díszvacsora. A rezidencia a Shondaland új, csavaros és szórakoztató bűnügyi sorozata, amely a Fehér Ház különböző szobáiban és zegzugaiban játszódik, és felvonultatja a világ leghíresebb… [tovább]
A rezidencia (2025–) 56★
Szereplők
Kedvencelte 5
Várólistára tette 68
Kiemelt értékelések
Összességében egy zseniális, humoros, fordulatos nyomozós sztori, a színészek nagyon jók, viszont nekem kicsit elnyújtott volt. A 8 epizód helyett elég lett volna 6 is, mert a végére nehezen tudtam követni, hogy most akkor mi is az álláspont, mert már annyira összekuszálták a szálakat. Értem, hogy az volt a cél, hogy elbizonytalanítsák a nézőt, de inkább csak káoszt teremtettek és vontatottá vált a sorozat.
Gyakorlatilag kitaláltam a megoldást a végére, de a levezetés baromi jó volt így is. Megnéznék belőle még egy évadot, nem tudom vajon folytatják-e majd.
Hobbi madarászként muszáj támogatnom ezt a filmet, de szerencsére nincs rá szüksége. Minden szempontból az én ízlésemre szabták, imádtam a hangulatát, a szereplőket, a karaktereket, a krimi részét, a rejtélyt és persze a madarakat. A Tőrbe ejtve és a Cluedo társasjáték szerelemgyereke, a felülnézetes képek kicsit még adták is a játéktábla asztalképét. Egyetlen okból vontam le pontot, szerintem a végét egy kicsit túlhúzták, 2 résszel lehetett volna rövidebb.
Vegyes érzéseim vannak. Az eleje mondhatni jól indult, majd nyilván, mivel sorozatról beszélünk, elnyújtották nagyon. Agatha Christie és Daniel Craig féle filmekhez tudnám hasonlítani, amiket meg is említenek benne. Azt tudnám mondani,hogy jobban működött volna ez is,ha egy filmet csinálnak ebből.
A karakterek jók voltak, idő kellett mire mindegyiket megismertük. Szándékosan úgy csinálták,hogy mindig gyanakodjunk valakire,de várható volt,hogy nem ő lesz a gyilkos. A nyomozónő madárlesei már kezdtek idegesíteni és a csűrt-csavart mindent körbejáró beszélgetések, amiknek tudni lehetett,hogy kb semmi értelme és a végkifejlethez semmi köze nem lesz. Pozitív volt,hogy voltak olyan részek, ahol még mondhatni sokat is nevettem, volt mikor kb semmit. A legvége.. huhhh igen, az utolsó rész, ami kb másfél órásra sikeredett, na akkor már, mikor a nyomozónő előadta az elméletét és derült ki,hogy KI A FŐGYILKOS… Na az is felért egy rétes tésztával. Már a végén vártam, hogy derüljön már ki és menjen mindenki a dolgára :)
Lényegében nem volt ez rossz, kitaláltak egy csomó mindent, hogy kacifántos legyen. Ha nincs más, meg lehet nézni, mondhatni leköti az embert egyszer, de a nyomozónő nem egy Daniel Craig, azt meg kell hagyni :))
Nagyon jópofa szórakoztató krimi volt, nyomokban Poker Face-t és Columbo-t idézett. Szuper színészek, kidolgozott és találó karakterek, jelenetek, folyamatos tisztelgés a nagyok előtt (ld. az epizódok címei). Utolsó rész talán lehetett volna rövidebb de még azt se bántam, hogy Hugh Jackman úgy „szerepelt” benne ahogy :) Összességében: elégedett voltam.
Hááát… :-/ A második rész feléig néztük, és asszem én itt abba is hagyom. Borzasztóan irritál, a jellemek, meg a viselkedésük egy nagy „mi a franc ez?” kategória. Ja, és vígjátéknak titulálni erős túlzás, eddig nem sok vicces dolog volt benne.
Az első 1-2 rész érdekesnek tűnt, aztán ellaposodott, az utolsó 2 meg már totál felesleges volt…
Ez egy abszurd vígjátéksorozat. Egy fura mesterdetektív nyomoz egy haláleset ügyében a Fehér házban, ahol minden szereplő szintén fura figura. Vicces, könnyed, jópofa. A túljátszott szerepek, a lehetetlen helyzetek, a kusza karakterek, a színpadias játék mind a szórakoztatásra van, és hogy ne vegyük komolyan a sztorit. (Ha a Fehér házban találnának egy halottat egy fogadás alatt, akkor lezárnák a teljes házat, kimenekítenék az elnököt, és a fél USA rendfenntartás ott nyomozna…)
Előnye, hogy a sorozat intelligens, feszült a sok gyanús dolog miatt, a nézőt is agymunkára ösztönzi és próbál visszafogott humorral szórakoztatni.
Népszerű idézetek
– Mi a vendéglátás fő szabálya?
– Dugd el a jó bort!
Filkins: You want to buy Greenland or Hungary or frack directly under San Francisco? Fine. I don't care.