A Millennium folyóirat tényfeltáró riportjai már számos piszkos ügyet lelepleztek. Amikor az európai lánykereskedelem svédországi szálai után nyomoznak, meggyilkolják a lap munkatársát. A furcsa, öntörvényű lány, Lisbeth az újságíró barátja, Mikael számítógépéből szerez tudomást az országot… [tovább]
A lány, aki a tűzzel játszik (Millenium 2.) (2009) 126★
129' · német, svéd, dán · akció, dráma, thriller, krimi, rejtély 18 !
Képek 7
Szereposztás
Kedvencelte 15
Várólistára tette 60
Kiemelt értékelések
Sajnos nem tudtam úgy szeretni, mint az első részt. Hiába nem olvastam a könyvet és nem ismertem a sztorit, még így is untam. Azt is sajnálom, hogy Mikaelnek és Lisbethnek alig volt közös jelenete.
A harmadik részt egyszer majd megnézem, remélem a befejező film jobbra sikeredett.
A film első fele nekem eléggé lassú volt, a végére viszont felpörögtek az események. Kicsit jobban megismerhetjük a már első részben felbukkanó szereplőket, illetve Lisbeth több titkára is fény derül. Noomi Rapace és Michael Nyqvist itt szinte alig szerepelt közös jelentben, mégis jobban érezni köztük az összhangot, mint az első részben. A legnagyobb meglepetés számomra Paolo Roberto volt, akit nagyon nem ilyennek képzeltem el olvasás közben :)
Ez a rész már nem kötött le annyira, mint az első, és mostanra már kezdem túlzásnak érezni azokat az attrocitásokat, amiken Lis keresztülment egész eddigi életében. spoiler. A történet még mindig izgalmas, annak ellenére, hogy kezd bonyolódni, nekem talán egy kicsit már túlzás is. Emiatt egyáltalán nem bánom, hogy már csak egy rész van vissza, mert annál tovább göngyölni a szálakat már a történet megerőszakolása lenne. A színészek hozták, amit az előző részben, sőt Noomi Rapace új arcát is megmutatta, ami kicsit fel is dobta a filmet.
Ha lehet még fokozni az első részt, akkor sikerült. Volt pár erősen álleesős fordulat, mélyebbre merültünk a karakterek lelkületében és a messzi északon folyó sunnyogásban. Nem tudom nem imádni.
Messze sem olyan fordulatos mint az első rész. Jó lett volna ismét Mikael és Lisbeth közös nyomozását látni ami miatt az előző részt annyira megkedveltem. De egész végig külön szálon futott az esemény.
Jóval gyengébb az első résznél. Hiányzik belőle az előző film hangulata, a történet zavaros és túl van bonyolítva, a főgenya segédjét mintha egy rosszabb Bond-filmből szalajtották volna és minél többet tudunk meg Lisbeth családjáról (tiszta Addams Family), annál röhejesebbé válik az egész.
Népszerű idézetek
– Mikael, van valakid? Biztos, hogy jársz valakivel!
– Persze, járok valakivel.
– Helyes, helyes.
– Akkor őt kell feleségül venned.
– Az tényleg jó lenne, csakhogy már van férje.
Folytatása
Összehasonlítás |