A holtak napja (1985) 72% 45★

Bár számítottam rá, hogy a Holtak hajnala után az „eredeti” A holtak napja is érdekes, jól kivitelezett, patinás horror mozi lesz, mégis tudott meglepetést okozni ez a bizonyos harmadik rész. Évtizedes előzményéhez viszonyítva az tűnt talán a legnagyobb különbségnek, hogy ez a film immáron mai, modern értelemben vett zombi-horrorként is megállja a helyét. Kellőképpen undorító, kellőképpen okosan citerázik az ember idegrendszerén, és újfent konkrét előképének bizonyul egy rakás ma közismert (és elhasznált) zombis közhelynek – ami engem egyenesen szíven ütött, az a 28 nappal később néhány egészen konkrét motívumának felismerése. Hiába, tényleg nincs új a nap alatt.

A film gyakorlatilag tud mindent, amit a Holtak hajnala már felmutatott, mi pedig szerettük. Gondolattal, koncepcióval, a világról alkotott aktuális, valid gondolatokkal teli mozi, aminek a véres és sokszor gyomorforgató felszíne alatt még valamiféle groteszk humanizmus is felsejlik. Megint érezzük, hogy a zombik még emberinek aligha nevezhető létükben sem képesek felülmúlni az ember kegyetlenségét és aljasságát, hogy az apokalipszist túlélőkre leselkedő megannyi veszély közül éppen a többi ember lesz talán a legnagyobb, vagy hogy egy kilátások nélküli világban is lehet magasztosságtól és nagy igényektől mentes egyéni célokat hajszolni. Ez utóbbi terén a film egy kicsit talán túlzottan is optimista, de erről majd később.
A modernség két dologban nyilvánul meg. Egyrészt a látvány elképesztő, undorító, de mégiscsak elér egy olyan sztenderdet, ahonnan mintha nem lenne már hova továbblépni: végül is mindehhez az elmúlt harminc évben nem is raktak hozzá talán semmit már, maximum csak az emberi érzékelést más módokon izgató adalékokat. Másrészt a film megint csak jó húrokat penget ezzel a föld alá szorult, patkányként gubbasztó, belülről önmagát felzabáló közösséggel, amiben érezhetően ketyeg a bomba, tombol a téboly, és még a legvégső, idealista cél, a világvége visszafordításáért tett erőfeszítés is groteszk hentesmunka formájában tud csak megjelenni. Ha nem volna a sok vér és zsiger, A holtak napja akkor is veszettül nyugtalanító lenne!
A szereplők kapcsán: ha más nem is, Lori Cardille partiban van a második epizód színészeivel, őt nem lehet nem süvegelni. Két „partnere” ugyancsak, bár hozzáállásuk a szituációhoz, kiállások a főhősnő mellett és viselkedésük a cselekmény során finoman szólva is hiper-optimista – meglepett, hogy Romero általuk az emberiségről alkotott lemondó állásfoglalását mégiscsak egy kicsit világosabb színben tünteti fel*. Van is ebben valami konceptuálisan nem kerek érzés, ami a Holtak hajnala esetében nem merült fel, és ez magyarázhatja is, miért csúszott picit lejjebb az idők során a harmadik rész megítélése. A katonákat illetően nehéz bármit is megfogalmazni, tökéletesen megfelelnek a rendező azon szándékának, hogy az erőszakkal megszervezett rend felbomlását szükségszerűen erőszakosnak és ostobának mutassa be. Talán Joseph Pilato az egyetlen kérdéses pont, komolyan mintha ő lenne a szegény ember Sonny Landhamje, pedig hát… hagyjuk is.
Ha valamiről legvégső esetben is megismerszik a film kora, akkor az a zene: jellegzetes korabeli szintetizátormuzsika szól szinte végig a játékidő alatt, néha váratlanul derűs a szituációhoz képest. Ez azonban kortünet, nem rágódok rajta.

Tetszett! Az in medias res felütés megértette velem, miért kezdődik a Holtak hajnala úgy, ahogy, így most már az első részt is kimondottan várom!

*A túlzott optimizmust alátámasztandó, itt van egy most már nagyon-nagyon feltűnő bizonyítéka annak, hogy Romero még a hektoliterszám locsolt ketchup mellett is meg akarta őrizni a filmje fogyaszthatóságát: az, hogy a bemutatott állapotok között Sarah esetleges megerőszakolásával mindössze csak odavetett félmondatok erejéig foglalkozik a film, nagy kihagyott ziccer. Nem azt mondom, hogy ezt szerettem volna látni a vásznon, hanem hogy akárcsak a második Texasi láncfűrészes… film esetében, a rendező itt is óvatosan húzott egy határvonalat, amit már ő maga sem mert vagy akart átlépni – vagy azért, mert ezzel filmje piaci értéke csökkent volna, vagy azért, mert az amerikai erkölcs szórakoztatóipari megnyilvánulásokon keresztül történő feszegetésével és provokációjával már képmutató módon nem fér össze egy központba helyezett, azonosulásra felkínált, potens női karakter ilyetén való megalázása. Tartom ezt annak fényében képmutatónak, hogy a filmben hullagyalázástól kezdve élő emberek széttépésén keresztül látunk egy csomó, lássuk be, kevésbé reális szörnyűséget, míg egy tragikus módon viszonylag gyakori és rendkívül traumatikus eleven horrorhoz egyszerűen nem mernek hozzányúlni az alkotók. Ilyen ez a popszakma: ők is félnek – mi meg mégiscsak meg akarjuk inni azt a literes kólát, hiába most eszik épp meg az egyik színészt a vásznon…

A Holtak hajnala egy hangyányival optimistább volt, mint az első rész. Romero a trilógia záró darabjával ismét visszatért a sötétebb hangulathoz, és a ’80-as évekhez illően egy jó adag sötét humorral fűszerezte meg filmjét.
A holtak napját sokan a leggyengébb résznek tartják a szériában, melynek okát a javarészt elnagyolt, ellenben piszkosul karikaturisztikus, vagy épp szimplán idegesítő karakterekben látom. Rhodes két fő katonájának állandó pofázása és röhögése 1 perc után már engem is irritált, végzetük így még inkább örömteli volt. Ámbár egyikük ekkor is röhögött, mint egy idióta…
Összegészében viszont a közösség teljes megbomlása, az emberség elvesztése, vagy szükségszerű levedlése a rövid játékidő ellenére kellően érdekessé tette a filmet. Sarah kifejezetten szimpatikus hősnő volt – a szériában abszolút a legkompetensebb –, de a hozzá társuló két fickó is felfelé húzta az összhatást.
A három film hiába tér el lényegesen egymástól, Romero ügyesen szövi a szálakat, és kellően koherensnek érezzük az általa megteremtett világot: a zombik emlékfoszlányinak hatását tovább viszi, Bub karaktere pedig – egyesek számára igaz zavaró lehet – zseniálisan teszi fel a pontot az i-re, és bélyegzi meg egyúttal az emberiség sorsát is.
Romero filmjeiről észrevehetően süt az alacsonyabb költségvetés, az igazán jó színészek hiánya, viszont Carpenterhez hasonlóan kisujjból rázza ki a borzongató atmoszférát, hatásosan és nem öncélúan bánik a gusztustalansággal, és némi plusz tartalmat is képes csöpögtetni filmjeibe. E három filmnek mindenképp ott a helye a legnagyobb trilógiák panteonjában.

Iszonyat nagy lelkesedéssel vágtam neki ennek a filmnek, első körben a bortó (tudom, csúnya dolog erről ítélni), majd a leírás fogott meg, de aztán hatalmasat csalódtam; köszönőviszonyban sem voltak egymással, mintha egészen más filmet néztem volna meg, mint ami az adatlapon szerepelt. Mélységet vártam, filozófiát és erkölcsi önvitát a leírás alapján, de semmi mást nem kaptam, mint unalmas, idegesítő felszínességet, ostoba karaktereket és indokolatlan eseménysorozatot. Az egyedüli értékelhető dolog benne Csöpp volt, az idomított / kísérletezésre tartott zombi és a professzor ritka megjelenése, ami némileg színt hozott a filmben.

Egy vérbeli klasszikus zombifilm és George A. Romero legjobb alkotása. A rendezésben itt vált igazi mesterré (bár a korábbi művei sem utolsók.)
Ami kiemelkedően mutatós a filmben, az a maszkok minősége. Ritkán látni ilyen kidolgozottságot.
Azoknak, akik szeretik a régebbi horrorfilmeket, amik még nem CGI-jal készültek, kötelező darab, Halloweenre meg bárkinek ajánlom :)

Csalódás. És túl sok elpazarolt ketchup.
Jobbra számítotam, fele unalmas volt,sok volt a felesleges jelenet. A szöveg csak szinkronosan szörnyű vagy tényleg ilyen rosszul van megírva?
Emelett nem volt súlya a sztorinak, hiteltelen volt és elviccelt.

Újabb kedvenc lett a számomra, bár az elején nem éreztem rá az ízére. A szereplőkkel nem voltam maradéktalanul elégedett, de a tanítható zombi sokat dobott rajta.

Egyértelműen Romero zombi trilógiájának legjobb darabja legalábbis számomra. Jók voltak a karakterek és a zombik megjelenítése is el lett találva. Csöp karakterét pedig külön dícséret illeti. Többször nézős, jó kis zombis film a ’80-as évekből.

Mindenszentek napján… A film csalódás: roppant eltúlzott, hiteltelen, idióta szereplők (különösen a katonák), illogikus történések (sok karakter hirtelen az egyéniségével addig teljesen ellentétes viselkedésmódot produkál), rengeteg felesleges üresjárat… A katonafőnök a nőt le akarja lőni, csak mert nem ül le a székre, mikor ő azt mondta – az senkinek meg sem fordul a fejében, hogy valószínűleg ez az utolsó nőnemű példány az egész földön, á, nem számít! (Pedig fiatal és csinos is mellesleg.) Kevés a lőszer, mégis teljes sorozatokat lőnek a zombikra spoiler, egy-egy jól irányzott fejlövés helyett… Eleve nagyon hosszú a film eleje, kevés történéssel, a végén kezd beindulni, de addigra már kellően felbosszantott mindenki hülyesége, hogy azt kívánjam, senki ne élje túl… spoiler A Holtak hajnala MESSZE JOBB ennél a vacaknál.