Brodie Torrance kockázatos kényszerleszállást hajt végre egy háború sújtotta szigeten, hogy megmentse utasait, miután villám csapott a repülőgépbe. Azonban hamarosan rájönnek, hogy a leszállás túlélése csak a kezdet volt. Amikor az utasok többségét veszélyes lázadók túszul ejtik, Torrance… [tovább]
Várólistára tette 68
Kiemelt értékelések
A gép (2023) 67%
Csalódott vagyok. :( Nagy elvárással ültem le megnézni, hogy jól megkritizáljam a legújabb GB agymenést, és… Most mondjam azt, hogy a maga módján talán tetszett is egy kicsit? Botrányos! :D
Pedig nem volt ez jó, félreértés ne essék, viszont nem volt rossz sem. Lehet, hogy öregszem és már minden jobb, amiben alapból repülőgépek vannak :D , de valahogy ennek a filmnek jót tett ez az alaptéma, és az, hogy GB nem játszotta meg, hogy egyszerű polgári pilótaként át tud váltani Rambo üzemmódba. :) Ebből adódik, hogy szimpatikus volt ebben a szerepben, sokkal inkább, mint amikor egyedül megindul a világ ellen, és folyamatosan beégeti magát. Persze azért nem volt teljesen elveszett, de azzal, hogy adtak teret a másik főszereplőnek is, egy picit hihetőbb lett a felállás. Egy picit, mert a klisétenger persze nem hiányozhatott a történet szigete mellől, hogy témánál maradjak.
Ami gáz volt:
– spoiler
– spoiler
– spoiler
+ az agyhalál kategória:
– a rosszfiúk, így kompletten :DDD Az az értelmes ábrázat!
– a légitársaság titkárnője :DDD bár simán kinézem, hogy vannak ilyenek: spoiler
Ami viszont pozitívum volt, hogy az utasok spoiler, mint a hasonló filmekben. Meg az is, hogy spoiler
Nézhető film, teljesen B kategória, délutáni nyugifilmezésnek megfelelő.
A gép (2023) 67%
Nem volt ez olyan rossz, mint a híre! Vannak panelek, de elég izgalmas lett a rendezés, nem fulladt le a közepén, Butlernek most ez jól ment.
Láttam rosszabb filmeket bőven, egyszer nézhető.
A gép (2023) 67%
Lelkesedéssel csaptam bele az újabb Butler remekműbe, de a végén hallottam, ahogy az agysejtjeim sikítva menekülnek a koponyámból. Hiába éheztettem magam filmnézés terén, (Butler ide vagy oda) azért nálam is van egy szint, amit meg kell ütni. Szinte az első perctől azt mondogattam, hogy demiért? mostezkomoly? ezhülye? jesszus… abnormálisan életszerűtlen idióta volt mindenki. Kivéve tán a fő stewardess csajt, ő tényleg úgy viselkedett, hogy el is hittem, hogy profi a szakmájában. spoiler
Rögtön kaptunk spoiler Lapozzunk. Az utasok is gondosan ki lettek válogatva, topmodell turistacsajok (amikor a ránézésre is ázsiai azt mondta hogy svéd, akkor felröhögtem. Én kérek elnézést), undok üzletember, mégundokabb izomagy, rinya páros spoiler, cukisrác spoiler, tán volt még egy afroamerikai fickó, de nem emlékszem, hogy egyáltalán megszólalt-e… na mindegy is. A lényeg, hogy nem volt gyerek! Se asztmás, se egészséges. Ezért plusz egy csillag jár. Sőt, kettő!
A terroristák rém unszimpatikusak voltak, ezért is jár a pluszpont. Ugyanakkor eléggé életképtelenek voltak, mert ha a létszámarányokat nézzük, spoiler
Ugyan este indult a történet (hogy véletlen se láthassuk, hogy mi történik és a vihar is csak sötétben látványos), aztán szerencsére ripszropsz kivilágosodott ahogy lepottyantak. Ennyit arról, hogy a felhők felett mindig kék az ég.
Az egész filmben az volt a legfájóbb, amikor spoiler
Kár, hogy nem a vízbe estek és akkor a cápák elől kellett volna menekülni. Tényleg! Nem igaz, hogy ilyen filmet még nem csináltak! Mekkora ötlet… 2 legyet egy csapásra. Repülős is, cápás is, lehet hősködni, meg mártírkodni, egye fene, jöhetnek a csúnya gonosz kalózok is. Vagy orvhalászok/drogcsempészek, mindegy. Csak Butlert ki ne hagyjátok. spoiler
A gép (2023) 67%
Gerard Butler alapvetően egy jó színész, viszont egyre inkább kezd arra a generikus vonalra felszállni, mint tette azt Bruce Willis és Liam Nesson karrierje hajnalán: mikor már tudja, hogy a nagy szerepek nem fogják megtalálni, akkor B-típusú akciószínésznek áll, hogy teljesen sablonos narratívájú filmekben, közepes látvány és noname színészgárda mellett bemutassa, hogy ő a helyi akcióhős, aki egy teljesen átlagos munkakörben is képes rossz fiúk tömeges módon történő legyőzésére, s ezzel pedig megmenti a napot. Ez a film is egy ilyen alkotás, annyi különbséggel, hogy most a társa talán lopja a showt – és a folytatást is.
Értékelés: 5/10
A gép (2023) 67%
Mindig belefutok a kérdésbe, hogy mit is akarok egy akciófilmtől. Lényegében mi van akkor, ha éppen egy tisztességesen ledarált semmiségre vágyom. A csillagozásban ez nem feltétlenül tükröződik. Ott olyasmi látszik, hogy ez sem meg nem újította a műfajt, sem be nem teljesítette annak jelenlegi lehetőségeit. De éppen erre való a szöveges értékelés, hogy kifejtsem, itt összeerőltettek pár alapsémát (kényszerleszállás, gengszterszállítás, túszejtő gerillák), de nem vitték egyiket sem túlzásba, nem kellett egy percig sem azt hinni, hogy ez nem csak egy film, a valóság egy jelzése, vagyis minden felvágás nélkül végignyomták, amit kellett, és ez így oké, mondhatnám, tisztességes. Nem bosszant, hogy van egy minimális válságstáb b helyszínnek, és nem tupírozzák sajtószobával meg folyosói rohangálással. Tényleg, minek is tennék? Nekem ez így oké, talán több is, mint oké, és talán jobban értékelem ezt, mintha nagyobbat akartak volna markolni, de keveset fogtak, vagy akár szándékukon kívül nagyobb ambíciók sejlettek volna fel megvalósítás nélkül.
A gép (2023) 67%
Szóval amondó vagyok: legyen ez inkább a hivatalos Far Cry mozi.
Ha pedig videójátékoknál tartunk: népszerű műfaj manapság a „boomer-shooter”. Azok az FPS akciójátékok, amelyek látványban és játékmenetben direkt a 30 évvel ezelőtti Doom (és hasonszőrű) játékokat idézik meg. Azok élményét akarja feltámasztani. Ebből kiindulva A gép egy „boomer akciófilm”. Ugyan nincsennek benne konkrét/vizuális utalások a 80/90-es évek akciófilmjeire,de akár akkor is készülhetett volna. Butler helyett Michael Dudikoff-fal a főszerepben, mozi helyett pedig a tékák közép-alsó polcaira. Ott is lenne igazán a helyén. Mert ez nem az a fajta film, amit a nagyvásznon nézzünk, hanem amit a vasárnapi ebéd okozta kajakómában a Film+-on. De ez nem is baj. Hiszen a film sem ígért többet. A gép annyira őszinte és egyszerű, mint a címe. Ezért nagyon haragudni sem lehet rá. Főleg, mert annak aminek készült nem rossz.
Filmkritika: https://www.roboraptor.hu/2023/01/30/a-gep-film-kritika/
A gép (2023) 67%
Leginkább a tavalyi Beasthez tudnám hasonlítani amivel kapcsolatban kicsit szőrösebb volt a szívem a kelleténél. Ugyanúgy langyos az akciók mennyiségét tekintve, azt reméltem hogy a zuhanás után többet csapkodnak a lecsóba, de ami volt az végül is egész jól össze lett rakva. Meg kellően izgisen tálalták a helyzetet, inkább azzal akartak itt operálni szerintem mint eszeveszett lövöldözésekkel.
Instagram: mozinaplo
Mafab és Letterboxd: erahurka
A gép (2023) 67%
A végére már úgy voltam, ha még egyszer meghallom, hogy „$@!#% meg”, vagy „francba”, felállok, és kimegyek a moziból.
Népszerű idézetek
– And you, sir? English, I'm guessing?
– Hell, no. I wouldn't lower myself. Nope. I'm Scottish.
A gép (2023) 67%
– What are you doing, man?
– You know what they say. No video, didn't happen.