A férfi fán terem (2006–2008) 86% 50★

Van egy régi mondás: amiről nem tudsz, az nem fáj. De igaz ez? Vagy amit ma nem mondunk ki, az kísért holnap? Mindenki tudja, hogy az igazság fáj. De szabaddá is tehet. Mindig kockázatos, amikor őszinte vagy valakihez. Ami engem illet, szerintem az őszinteség megéri. És ki tudja. Lehet, hogy kellemes meglepetés ér.

Fura dolog az agy. Erről a helyről ered minden, de senki nem képes behatolni a másikéba. Ezért van az, hogy kommunikálni kell. Az állatokkal nagyon egyszerű nyelvet használunk. Ilyeneket, hogy: „ül”, „marad”, „nem”. De egymás közt bonyolultabb a helyzet. Nem mindig azt mondjuk, amit akarunk, és van, amikor zavaros üzeneteket kell megértenünk. Vagy elölről kezdeni. De bármennyire nehéz, és bármilyen sok a félreértés, az a kötelességünk, hogy tisztázzuk a dolgot. Mert hiszen mi tanítjuk az embereket, hogy bánjanak velünk. Ami azt jelenti, hogy a kommunikáció felelőssége nem a többiek vállán nyugszik. Hanem a miénken.

Gyerekkorunkban megtanultuk kifejezni magunkat. Azt mondták, használjuk a szavakat és mondjunk el mindent, és ne törődjünk vele, hogy mások megtudják, mit érzünk. Mert az az igazság, hogy ki kell mondanunk hangosan azt, amire szükségünk van, ahogy érezzük magunkat. Felnőttként a szavak olykor cserbenhagynak bennünket. Ilyenkor félretesszük a szavakat. Csak kimondjuk, amit érzünk. Mert a tettek magukért beszélnek, és mindennél többet mondanak.

Úgy mondják, hogy az állatok ösztönösen tudják a hazautat, talán érzékelik a szagot, a helyet. Vagy emlékeznek. Mi gyengébbek vagyunk. Az emlékeink pillanatok alatt köddé válhatnak. A távolság köztünk és a szeretett lény között áthidalhatatlannak tűnhet. Mindössze annyit tehetünk, hogy otthon maradunk, és reménykedünk, hogy nem felednek el minket. De végső soron, hogy úgy lesz-e, az nem rajtunk múlik. És a hazatérés sem.

Jó férjet találni pont olyan könnyű, mint egy taxit fogni hóviharban szilveszterkor!

Az emberekben él a vágy, hogy bejárják a földet. Mászunk, járunk, aztán futunk, mindezt azért, hogy egyre messzebb kerüljünk attól a helytől, ahonnan jöttünk: otthonról. Tapasztalatból tudom, milyen csodálatos érzés, amikor megváltozik a környezetünk, és most azt is tudom, hogy otthon maradni, hagyni másokat elmenni, maga is egy fantasztikus utazás. Mert amikor elengedünk valamit, helyet teremtünk valami egészen másnak (…), valaminek, amit nem vártunk (…), valaminek, amitől az otthonunk váratlan kalandnak tűnik, utazásnak, ahol minden sarkon új kincsek várnak, ahol a világ a teljes bonyolultságában eljön a lakásunkba, mert a végén az erő nem csak azokkal van, akik elmennek, de benne van abban is, amit maguk után hagynak.

A megbánás furcsa dolog. Mindent megpróbálsz, hogy kitérj előle, de néha a legkeményebb dolgokból tanulunk a legtöbbet. És elgondolkodsz, hogy ha lenne rá esély, hányan élnék másként az életüket. Egyeseket csak a megbánás vezet rá, hogy sutba dobják a múlt félelmeit, és továbblépjenek a jövőbe. Mások ezáltal fedezik fel újra a múltjukat. A megbánás, legalábbis az első, lépés lehet egy új kezdethez, ahol akármi, sőt, minden lehetséges.

A kémiában az a jó és a rossz hír, hogy sosem fogod igazán megérteni, hogy működik. Minden kapcsolat új kísérlet, és nem tudod, mi lesz az eredmény. Egyesek olyasmit is kihoznak belőled, amiről addig fogalmad sem volt. Egyesek arra emlékeztetnek, hogy a történetük még nem ért véget. Egyesek meglepnek, és olykor-olykor önmagadat is megleped. És bár a kapcsolatokhoz kompromisszum kell, néha többet kapsz, mint várnál, és van, hogy nem kapsz többet, mert ami volt, az örökre elmúlt, és fájdalmas ugyan, de erőt kell nyerned, hogy tovább lépj, hogy tovább keresd a szerelmet, az egyetlen tökéletes hozzád valót, bármilyen messze vagy bármilyen mélyre kell jutnod, hogy megleld.

A meghasadt szív kutya rossz, de ha az sincs, az még rohadtabb.

A múltunk lehet zavaros és fájdalmas, de az nem a pusztulásunk. Ha szerencsénk van, akkor a jövőnk alapja. A zűrzavaron keresztül kell utat találni a lényegeshez.