A félelem galaxisa (1981) 37% 18★

Nagyjából az Alien és a Halálhajó elcseszett szerelemgyermekeként tudnám jellemezni eme ’80-as évekbeli „gyöngyszemet”. Olykor pofátlanul majmolja Scott klasszikusát, máskor viszont kellően friss és ötletes, viszont a kis költségvetés rányomja az egészre a bélyegét. Színvonala egyébként valahol a nézhetetlenül pocsék és a szórakoztató trash között mozog. Sajnos a film második felére előbbi felé billen a mérleg nyelve, ám Bruce D. Clark mozija így is kivívott magának egyfajta kultikus státuszt.
Koncepciója nagyjából a Halálhajóéhoz hasonlít ezzel a „saját legnagyobb félelmed fog kinyírni, szóval húzzál innen, de rohadt gyorsan” felütéssel. Aztán ezen belül nagyjából mindenki valami elcseszett gumiszörnytől szarja össze magát, kivétel a Twin Peaksből ismerős Mrs. Palmert, aki nemes egyszerűséggel lángra kap, Robert Englundot, aki saját magától csokizik meg. Ja, Freddy Krueger magától parázik. Logikus, nem? A legjobb viszont a szőke cicababa, akinek halála annyira perverzül beteg, hogy az ember akarva-akaratlanul is bámulja a képernyőt. Az biztos, ilyen halált ritkán lát az ember.
A tempó egyébként pocsék. Durr bele a közepébe, miközben a karakterek felépítése ott csúszik el, ahol csak lehet. A közöttük levő kémia vagy ellenszenv kimerül a bárgyú monológokban. Ebből a szempontból Zalman King lopja a showt, aki Baelon szerepében olyan észveszejtően rossz, hogy az undok pofáját 5 perc után addig ütnéd, míg valami lekvárszerű trutyi nem marad a helyén.
Lehetne itt még írni kb. minden jelenetről, hogy milyen átgondolatlan, mennyire túl- vagy épp aluljátszott, de fölösleges. Annyi bókot még hadd kapjon azért a film, hogy egy-két trükk kifejezetten pofás, illetve a piramis megtalálásának van egy masszívan hátborzongató atmoszférája.
Megtekintése előtt javasolt valamiféle alkoholos ital fogyasztása, vagy a baráti társaság áthívása. Ne józanul, vagy legalább ne egyedül kínozd magad. Hidd el!

Az a végtelenül primitív és a maga szűkös kis eszköztárával bukdácsolva operáló olcsó horror stílus, ami az ötvenes-hatvanas években még bűnös élvezetnek, bájos bénázásnak tűnt (vagy tűnik ennyi idő elteltével visszanézve), a nyolcvanas évekre átváltozott valami ízléstelenséggel kacérkodó filmes mocsokká, modern értelemben vett trash művészetté, amit kizárólag a véletlen tényezők összejátszása tudott kiemelni a posványból. A félelem galaxisával legnagyobb megdöbbenésemre ez történt, hisz az IMDB-n például jobb pontszámmal fut, mint néhány többre érdemes öregebb darabja a műfajnak – őszintén szólva, nem értem…

Na jó, addig értem, hogy van itt egy James Cameron valahol a stáblista utolsó harmadába préselve, meg az ő alvállalkozójaként egy színészettel még nem kacérkodó Bill Paxton, az egész hátterében pedig a nagy öreg, vérprofi Roger Corman, aki egy ponton még a rendezést is átvette egy fölöttébb zavarba ejtő horror-szexjelenete erejéig, de körülbelül ennyi a mozi filmtörténeti „jelentősége”. Még azt is javára tudom írni, hogy feltűnő átmenetként megtestesül itt egy végtelenül pofátlan Alien koppintás, illetve a Halálhajó nagyon világos konceptuális előképe, bár nem tudom, ez mit ad hozzá a film értékéhez.
Ami miatt A félelem galaxisa egy végtelenül irritáló induló bármilyen mozis megmérettetésben, az a kézzel fogható ízléstelensége. Ez a film tényleg a lehető legprimitívebb horror, amiben egy viszonylag atmoszférikus zenei alapon kívül nem támogatja semmi a gyomorforgatás nem nyilvánvaló eszközökkel történő kivitelezését. A színészi játék az értékelhetetlenséggel határos, a színészek által hallatott sikolyok és túltolt, hisztérikus reakciók már nekem voltak kellemetlenek, inkább lehalkítottam az egészet. A rendező és a díszlet-/jelmeztervező fejében megfogant szörnykoncepciók egészen ócskák, eltelt néhány esztendő az első Star Wars és az Alien óta, mégis mintha a hatvanas évekből visszamaradt technikákat, eszközöket és jelmezeket kotorták volna elő – a díszletbe mindent beleadtak, de pontosan annyira nem tudták megugrani az ingerküszöböt, mint A Hold sötét oldala készítői – a köztük lévő tíz évet most annyira nem tartom érdekes tényezőnek, az ócskaság kortalan.
Azt el kell ismerni, hogy valamiféle baljós hangulatot, feszültséget elültet a nézőben A félelem galaxisa, de csak mint a legalapvetőbb horror, ami szándékoltan nem tűz ki maga elé semmilyen egyéb célt – az ilyenekkel az a baj, hogy hiába múlik az idő, nem patinásak lesznek, csak egyre befogadhatatlanabbak azok számára, akik nem a megfelelő időben, korban, helyen, társasággal látták első alkalommal…

Kedvelem Roger Corman életművének sokszínűségét, de ez eddig a mélypont, itt végképp nem találok fogódzót magamnak.

A film sztorija olyan, mintha három oldalanként a forgatókönyvből két lap összeragadt volna, de ezt egyik stábtag sem vette volna észre. Vígan lenyomták így is a forgatást. Szóval elég zavaros katyvasz az egész. Ez azért is kár, mert a látvány és a hangulat egészen ígéretes. A díszleteket egy bizonyos James Cameron tervezte és ez látszik is: az űrhajók belsejének dizájnja visszaköszön a Bolygó Neve Halál-ban megismert Hadley's Hope komplexum enteriőrjében. Ezen kívül a maszkok, miniatűrök és gore-effektek is igazán pofásra sikerültek, magyarul a külcsín megfog. A belbecs viszont nem igazán tart meg.

Ugyan az efféle trash-filmektől nem várok sem bölcselkedő sem túl következetes történetet, de ami itt van, az nagyon gáz. És mivel a cselekmény egy merő hülyeség, ráadásul megírva sincs, ezért szegény színészek is csak egydimenziós karaktereket vetítenek. Nincs megalapozva a motivációjuk, ennélfogva nincs súlya az elhalálozásoknak. Ezt a szerencsétlenkedést hivatott némileg ellensúlyozni a már említett gore és a mindenféle csúszómászó élien megjelenése spoiler, a Corman-mozikból kimaradhatatlan cicikről nem is beszélve. Jobb hangulatomban a hasonlóan agyatlan trash-flickeket díjazni szoktam, de ez most nekem is túl blőd volt. Egyszeri szórakozásnak megteszi, ráadásul ha bealszol rajta, akkor tökmindegy mikor ébredsz fel és mennyit hagytál ki, mert bárhonnan folytatható.

#Gyerekkori adósság 2.
Miért vagyok én ennyire mazochista?!
Most látom igazán KennyTheOne (RetroShock) miket élhet át… Haveros-sörös-szerintem… nagyon retro, nagyon gagyi, bár az alap koncepció jó! :)

Elég fura volt ez a film,valahogy se füle se farka.Szinte minden homályba maradt,mi miért volt,az egésznek mi volt a célja.Sorra halnak meg emberek rejtélyes módon erre mindenki egyedül császkál számukra ismeretlen bolygón,ez elég logikátlan.Pár ember furán viselkedik,persze nem derül ki miért.