A bűnös (2018) 79% 165★

Még mindig könnyezek a zenétől….
Egy helyszínen játszódik a film, de nem akárhogyan…
Gyönyörűen bemutatja a film azt, hogyan lehet élni bűntudattal. Vajon el tudnád képzelni az életedet úgy, hogy folyamatosan hangokkal kell beszélgetned? Lehet, hogy ezek a hangok segítenek valójában neked és nem te a hangoknak? Vagy mindkettő?
A főszereplő kifejező, igazán jól sikerült alakítania a szerepét.
Izgalmas, fordulatos alkotás, sokkal jobban esett valahogyan most ez, mint egy egyszerű amerikai film. És sokkal többet is adott. A kevesebb néha több.
Ajánlom…

Ez igen! Ìgy kell minimalista, de hatásos filmet késziteni!
Mennyire hiányzott egy emberekről szóló emberi történet! Szeretem a fantázia filmeket, de már mérgezésem volt. Untam a sok piros gatyás, köpenyes, rúgdalódzós stb. autókat dobáló, bolygókat pusztító filmes (képregényes) figurákat.
Ajánlom mindenkinek!

Jót aludtam rajta. Vagyis csak majdnem. spoiler
Most vagy érzéketlen vagyok, vagy már láttam mindent, de nekem ez nem volt se nyomasztó, se feszült, se semmi. De az is lehet, hogy rossz hangulatomban néztem, mert a többség el van ájulva tőle.

Nem igazan talalok benne hibat. Egy szemelyes kamaradrama es ugy elviszi a masfel oras jatekidot, hogy ihaj. Nem kellett hozza nagy ktgvetes, sztarok, csilivili, korites.
Bravo.

Ez egy kétségkívül nagyszerű film, ami nagyszerűségét rendkívül eredeti és kreatív alapötletének köszönheti. Pontosan ebből kifolyólag egyúttal egy egyetlen egyszer elsüthető tűzijáték: bármit csinál ezután a rendezője, ha nem szakad el száz százalékban az itt látottaktól, ugyanúgy bukásra lesz ítélve, mint Nemes Jeles László, aki technikai szempontból kétszer is leforgatta a Saul fiát. Ezt csak azért írtam most le, mert Gustav Möller filmográfiája mintha megállt volna A bűnös (és az ő hollywoodi remake-je) után, de olyannyira, hogy a nevére az angol Wikin rá se érdemes keresni: lesz ott tudós, sportoló, sorozatgyilkos, politikus, de filmrendező egy darab sem…

A bűnös egyhelyszínes dráma, egyetlen főszereplővel a fedélzeten, aki telefonon követ végig egy borzongató családi drámát. Tulajdonképpen ez önmagában van már akkora ötlet, hogy elhasaljon előtte a néző, de az igazi kulcs a kivitelezés. A skandináv filmek hideg-rideg világában járunk, egy baltával faragott arcú színészt nézünk csillapíthatatlan kíváncsisággal, aki lehetne maga Harry Hole is, de itt egy irodai székbe szegezve, headsettel a fején kényszerül végigtétlenkedni egy igazi skandináv krimit. Cedergren nagyon jól mutat a címszerepben, a magyar változatlan Dolmány Attilánál kiválóbb és hozzá jobban illő szinkronhangot elképzelni sem tudtam volna – mondanám, hogy spoiler.
No és hát mint jó skandináv krimi effektív, vizuálisan megmutatott gyilkosságok, bűncselekmények, szépen fényképezett tájak és lezüllött zsaruk híján is veszettül hatásos, ami legfőképp abban nyilvánul meg, hogy a megnézése után mély és elhúzódó apátiába zuhan tőle az ember, engem legalábbis rendkívül mód taccsra rakott, pedig nem szoktak a szükségesnél jobban megérinteni a direkt hatásvadász filmek. Márpedig A bűnös, amellett, hogy szellemes és okos, remekül kidolgozott mozi, bizony veszettül hatásvadász is, mert a nézőnek esélye sincs kimozdulni Asger bizonytalansággal, különböző forrásokból származó feszültségekkel terhelt, rendkívül ideges nézőpontjából.
Eltekintve azonban a film talán már kicsit túl is tolt történetszövésétől, allegorikus purgatóriumi bűnhődés metaforájától, azért leszűrhetjük a tényszerű tanulságokat is, például hogy a különböző bürokratikus rendszerek és a rendfenntartó szervek belső kommunikációs hálózata nem ok nélkül épül fel úgy, ahogy.

Jó film, mindenképpen ajánlom, de készüljünk úgy, hogy utána pár órán át alkalmatlanok leszünk a mindennapi életre.

Na így kell egy egy helyszínes, izgalmas, nyomasztó és zseniális thrillert megcsinálni! Imádtam!

A moziban a film végén egy nézőnek az volt az összes kommentje a filmhez, hogy a dán filmek nem lesznek a kedvencei. Igazából csak nem értettem őt. Mármint értem, hogy valakinek a dán (vagyis inkább skandináv) filmek nem annyira jönnek be, nem is kell, hogy mindenkinek bejöjjön, csak azt nem értem, hogy akkor minek ül be rá?

Ez a film szerintem iskolapélda arra, miért szeretjük ezt a műfajt (már akik szeretjük). Megnézed az előzetest, aztán remélsz valamit, majd pontosan azt meg is kapod, de mégis úgy, ahogy nem is vártad. Habár vannak benne lassabb részek is, de folyamatosan fenntartja a feszültséget, bármikor tud egy újabbat csavarni a történeten.
Már önmagában a főszereplőről készült közeli képek is figyelemfelkeltőek, de sokkal érdekesebb a hangkeverés. Az profi munka volt. Nem tudom, hogy másoknak mennyire tűnt fel, de szerintem annyira ösztönösen jól használják a zajokat ebben a filmben, hogy az már fáj.
Maga a sztori egyébként nagyon sok kérdést felvetett bennem. Szerintem ez most az a fajta durvaság volt, ami nem akkor és ott ráz meg, amikor nézed a filmet, hanem amikor már megnézted, de még agyalsz magadban, még cincálod az élményeidet.
Ügyfélszolgálatos szemmel nézve amúgy egy katasztrófa az egész, legalább tíz alkalmat össze tudtam számolni, amikor kirúgom az ipsét. :) Közben meg ha az emberi oldaláról közelítem meg, akkor megértem majdnem az összes cselekedetét, és amit mégsem, annak is értem a motivációját. Nehéz film. Nehéz róla gondolkodni is. És nem csak a főszereplőnek nehéz feldolgozni a történteket, hanem a nézőnek is. De mindenképp érdemes megnézni.

    Kifejezetten örülök, hogy ezt kis képernyőn, egyedül néztem végig. Moziban nem lett volna olyan élmény. Nagyon szoros, feszült dráma arról, ahogy a diszpécser a sötétben tapogatózik, és végül a történtekből ő is tanul valamit, önkritikát gyakorolni kényszerül. Rá kell döbbennie, hogy nem lehet rutinból, unalomig ismert sémák alapján dolgozni, mert minden eset egyedi, nem fekete-fehér, és tragikus következményei lehetnek a döntéseinknek (ítéleteinknek, prekoncepcióinknak?).

Az elején izgultam, a végére pedig már borzasztóan idegesített ez a film.
A főszereplő egy borzasztóan önfejű figura. Meggondolatlanul cselekszik, beszél és ígérget.
A körülötte lévőkre csak addig figyel, amíg érdekében áll, utána lerázza őket.
Borzasztóan zavart ebben a filmben a munkahelyi környezet. Ugyan nem a 112-nél, de riasztásokat fogadó diszpécseri pozícióban dolgoztam én is. Bár mindenki a saját ügyéért felelt, de mégis csapatmunka volt. Ha valakinek olyan ügye volt, ami valós bűncselekmény, akkor nem hagytuk magára, össze dolgoztunk és olyan még csak fel sem merült, hogy rátegyük a telefont az ügyfélre. (Olyan meg pláne nem, hogy valaki mentőt kér, mi meg közöljük vele, hogy menjen haza taxival?!)
Főhősünk pedig véletlenül sem kér segítséget kollégáitól, hogy esetleg gyorsabban átadhassa az információt a rendőrségnek.
Azt meg végképp nem értettem, hogy munkaidőben a saját terminálját elhagyja és beülhet egy külön irodába, a kollégái ezt szó nélkül nézik, majd bent őrjöngeni kezd és ez senkinek nem tűnik fel? Konkrétan szétveri a berendezést és kárt tesz a cég tulajdonában és egyik munkatársa se szól, hogy mi van veled ember?! Lehet, hogy a dánoknak ilyen a mentalitásuk, ezt nem tudhatom.
Ugyan csak a saját korábbi munkámból kiindulva, ezeket a hívásokat nálunk rögzítették és visszahallgatható volt, sőt éles eseménynél kötelező kivizsgálás is történt. Főhősünk a saját titkát pedig elmondja egy (elvileg) rögzített vonalon? Egyrészt szerintem ezzel is csak a saját lelkén akart könnyíteni és nem kifejezetten a nővel foglalkozott. Másrészt a volt kollégája, aki ebben az ügyben is kérdés nélkül segít neki, korábban hamisan tanúzott miatta, most majd megszívhatja, mert a főszereplőre épp rájött a mártíromság és bevallotta a tetteiket.
Szóval maga a film nem lenne rossz amúgy, de a saját tapasztalatok miatt borzasztóan idegesített és sajnos nem tudtam elvonatkoztatni.

A kamaradráma műfaj egyik csúcsa.
A csöndnek különféle arcát mutatták be, hol a pattanásig feszült idegek, hol a rádöbbenés, hol a viszolygás, hol a megkönnyebbülés némaságát hallhattuk.
Ajánlós.