2010: A kapcsolat éve (1984) 67% 38★

Ez egyszerre volt jobb, ugyanolyan és rosszabb, mint az elődje. Jobb, mert itt a szereplők végre nem egysoros kijelentésekkel kommunikálnak, nem csak bámulunk bele zenére a messzeségbe, hanem hús-vér embereknek érződnek, akik visznek valamennyi érzelmet is a történetbe, így jobban át lehet élni az eseményeket. Maga a cselekmény is összetettebb, izgalmasabb, kapunk némi választ arra, hogy mi, miért történt az előző részben. Mégis ugyanolyan, mert itt is maradnak nyitott kérdések, még mindig nem tudjuk meg spoiler Ilyen szempontból pont olyan, mint az elődje: kiváló ötlet, nulla valódi értelem. Annyiból viszont rosszabb is volt, hogy eltűnt belőle az a misztikus hangulat, ami az elsőt különlegessé tette, itt már csak egy sima, mezei sci-fi érzését kelti, és épp ezért nem is nyújtott számomra igazán maradandó élményt, mint film.
Viszont már várom, hogy valaki elkészítse a 2100: Ezt is elcsesztük című folytatást spoiler Világbéke. :D (Tudom, hogy könyvben van folytatás, csak poénnak szántam… :D)

Kezdem ezzel: Hatalmas szégyenem, hogy még nem láttam az előzményét. Ugyanakkor, talán, szerencsém is ezúttal. Mert így nem a folytatásoknak kijáró alapvető szigorral és kritikával szemléltem, hanem mint egy új világ első filmjét.
Engem le tudott nyűgözni, bár néha megdöbbent, mennyivel kedvelhetőbbek néha ezekben a filmekben a mesterséges intelligenciák, mint az emberi karakterek… Hal helyzetét kimondottan szánnivalónak találtam, meg lehetett érteni, mitől zavarodott meg. Nekünk, embereknek milyen természetes a hazugság, és mennyire nem tudunk belegondolni, hogy egy gép számára nem az… Szurkoltam a hazaútnál is, hogy Chandra végre mondja el neki az igazat, sejtettem, hogy az lesz a legjobb megoldás, szerencsére meg is tette. Érdekes volt a végső beszélgetése Dave-vel is, a film zseniálisan foglalkozott az MI témával.
Nagyon tetszett a filozófiája, az előzmények ismerete nélkül is fel tudtam állítani jónéhány teóriát a monolit mibenlétével kapcsolatban. Örültem annak is, hogy az Európával foglalkozott komolyabban a Jupiter holdjai közül… tudományos szempontból is itt a legvalószínűbb az élet, úgyhogy jó, hogy ezt a témát boncolgatták tovább.
Kiemelném még, hogy a legénység nagyon sokszínű, és egyedi. Vannak karakterek, akik csak percekre tűnnek fel, és mégis kapunk egy képet a személyiségükről, megszeretjük és megsajnáljuk őket, ha arra kerül a sor. Személyes kedvenc karakterem egyértelműen Chandra volt, bár a szinkronja szerintem nem igazán passzolt a karakterhez. Érdemes megemlíteni, hogy a nemek között is teljes az egyenlőség, amit mindig jó pontnak tartok egy sci-finél.
Összességében, biztos, hogy megnézem az első részt, és el fogom olvasni a könyveket. Megragadott ez a kissé hátborzongató hangulat, a filozófia, a rengeteg felvetett kérdés… egyszerűen maradni akarok a világban.

Ha nem ismertem volna az előzményeket, a korábbi filmet és főleg azt a regényt, amiből ez a film készült, akkor nehéz lett volna érteni, és unalmas lett volna az egész.
A könyvhöz képest voltak változtatások, szerintem egy téma feleslegesen.
Egy üzenet a végén-nem a regénybeli üzenet-azonban 1984-ben és ma is aktuális: béke! Éljünk a világokban békében.

Tetszett, hogy végre nem zenére repkedtek az űrhajók. Az űr jelenetek, akkori technológiához képest vállalhatóra sikerültek, a belső űrhajó díszletek kifejezetten tetszettek.

Az is jó volt, hogy az általam borzasztónak titulált előzmény film után itt sikerült úgy ráépíteni, hogy valami érdekes legyen belőle és visszamenőlegesen meg is magyaráztuk, hogy spoiler.

Kicsit lassú vízfolyású volt, de egy ’80-as filmnél ez nem bűn, de kifejezetten jól keltette a feszültséget ahol kellett és a színészek is teljesen korrektek voltak.

Nekem elment a film, aztán majd jöhet a folytatás a 2100 :D

Ez már tetszett. Az 1. rész filmen nekem nagyon nem jött be, ez viszont nagyon ott van. Jól kisdologozott, a lényegi részekben szinte teljesen könyvhű film, Roy Scheider pedig kifejezetten hiteles volt Dr. Heywood szerepében. Szerintem ilyennek kell lennie egy jó sci-fi filmnek (persze a film korához képest írom ezt, hiszen az idő minden felett eljár, és pont a sci-fi az a műfaj, amin ez nagyon meglátszik).
Nekem azért hiányozott a könyvben leírt kínai szál, és jobban bejött, hogy a könyvben a Leonovon inkább tudósnak tartották magukat, mint katonának. Persze annak fényében megértem azt, hogy a rendező a filmben kihegyezi a helyzetet a hidegháborús ellentétekre, hogy valahol azt olvastam, hogy a történet végén a Bowmantól jövő üzenet plusz 2 sora (ami már nem Clarketól származik) a rendező üzenete a hidegháborús világ politikusaihoz.

Hogyan ronts el, és alázz meg egy filmklasszikust című „folytatást” láttam, és köszönöm, hajam sem maradt, úgy széttéptem magam. Órákig tudnám szidni, de nem teszem, csak pár percig, míg elül a mérgem:

– 2001 sokkalta jövőbelibb volt, mint 2010, legalábbis a látvány erősen ezt mutatja
– az űrhajó enteriőrje ebben a filmben maga az igénytelen vicc
– permutálódó monolitok (mi?!)
– giccses világbéke és hidegháborús klisé
– apropó: egy idegen civilizáció abszolúte nem érdekes, ellenben a hidegháborúval

De a legfájóbb: míg az előző film maga a filozófiai extázis, ebben szemernyi sem volt, ha akadt is, azt is pofátlanul (és bénán) igyekeztek lenyomni a néző torkán, teljesen feleslegesen, mert annyi köze volt csak a mélygondolatokhoz, mint a Mónika shownak az atomfizikához.

Köszi, de ez nem – undorító, hogy ezt folytatásnak nevezik.
Ui.: egyetlen egy pozitívum volt, ami kicsit azért megmozgatta bennem a gondolatokat, az pedig az első 3 másodperc volt… „My God, it's full of stars”

Minden idők legjobb science-fiction filmjét folytatni erős eufemizmussal élve merészség, mondhatni, önhittség. És Peter Hyamsnek mégis sikerült. Szerencsére ebben segítségére volt Arthur C. Clarke, aki a 2001: Űrodüsszeia társforgatókönyvírója, illetve a regényváltozat írója volt, aki a folytatást már egyedül alkotta meg, úgyhogy az alapanyag garantáltan az eredeti szerző fantáziájából származott.
A 2010 egy új, mondhatni poszt-Star Wars éra gyorsabb tempójához szokott közönsége számára készült, bár ahhoz képest ez is visszafogottabb pergésű, de a 2001-hez képest akciófilmnek tűnik.
Nagyon szépen, méltón szövi tovább a klasszikus előd által lefektetett történetet, és gazdagítja új elemekkel. Van benne egy adag hidegháború, ami ma ismét aktuális, ám Clarke pacifista, talán kissé naiv, ám mégis követendő világképe szerint a tudománynak és az emberiségnek felül kell és felül is emelkedik a népek közötti háborús konfliktusokon. Bárcsak így lenne a valóságban is.
A 2010-nek nagyon nehéz dolga volt, mert egy tökéletes film nyomdokaiba kellett lépnie, de mivel Clarke kiváló folytatást alkotott meg, Peter Hyamsnak csak hűen kellett követnie a cselekményt, és tiszteletet mutatnia – amit meg is tett – Stanley Kubrick filmje iránt, és nem vallhatott kudarcot. Ezért mára a 2010 is megközelíti, ha el nem is éri a 2001 kultstátuszát. Talán nem annyira filozofikus és operajellegű mű, de nagyon is mély mondanivalóval bír, és egyáltalán nem kell szégyenkeznie az összehasonlítás miatt. Ez egy nagyszerű sci-fi.