Nolan egy olyan háborús filmet készített, ami teljesen felforgatja az elképzeléseid arról, amit eddig erről a műfajról gondoltál. Meglepő, de működik a film úgy, hogy alig beszélnek benne a szereplők. A fényképezés és a folyamatosan kattogó zene olyan feszültséget kelt, ami engem a zárójelenetig nem eresztett. Csak a stáblista megpillantásakor lélegeztem fel, mert annyira magával ránt az atmoszféra.

A klausztrofóbiától kezdve a félelmen át az örömig rengeteg érzés járja át a nézőt. Érdekesség, hogy Zimmer zenéje csak pár pontnál tűnik ki, mivel a már említett kattogás szinte teljesen átveszi a helyét. A 3 idősík rendberakása követel egy jó adag figyelmet, mivel könnyen össze lehet gabalyodni. Nem mondom, hogy az év legjobbja, mert még mindenképp meg kell néznem párszor, de biztosan ott lesz a TOP listámban.