Rettentően szomorú film az emberi lélek magányáról; nem magáról az emberről, vagy a sorsáról, hanem a lelkéről. A legfájóbb társtalanság és elhagyatottság érzelme ez a fajta üresség, ami ha meg is telik, az csupán csak szolgálattal van csurig.
Egyrészt gyönyörű film, fájdalmas ívet ad minden mozzanata, sorsszálak futnak össze, szakadnak el, és gyűrődnek csomóba a végén – semmi sem lehet tökéletes, semmi sem lehet egyszerű, sem az élet, sem a szerelem, sem az a dobogó húsdarab a mellkasban. Másfelől viszont egy hihetetlen nagy erőt adó alkotás ez, ami kitartásra, alázatra, a másik ember tiszteletére tanít, de úgy, hogy közben ne adjuk fel magunkat, sem azt, amikben hiszünk. Nincs olyan álom, amit ne lehetne beteljesíteni, csak hinni kell benne. Erős vagy; hidd el.
Megrendítő film, de jó értelemben. Kicsit művészi, kicsit történelmi, kicsit lélekromboló, de egyben azt felemelő is.