Egy gésa emlékiratai (2005) 87% 463★

Kezdem azzal, hogy tudom, nem minden ponton hiteles a film, de ennek ellenére nekem nagyon tetszett. Már, amennyire erre a témára, erre a világra lehet azt mondani, hogy „tetszett” a róla készült film… mert mint a japán kultúrával általában, ezzel a történettel kapcsolatban is iszonyúan vegyes érzéseim vannak.
Ahogy már sokan leírták, szép film. Szép látvány, tájak, ruhák, zenék… szuper színészi játék, zömében abszolút megérthető karakterek, és a történet maga érdekesnek érdekes. A japán kultúrkörben játszódó történetekben mindig imádtam a politikai intrikákat (és mellette azoknak a személyes drámáját, akik ebben eszközzé válnak, ezt szeretem például az Edo kori történetek nagy részében is), itt pedig megtaláltam ugyanazt a végletekig irányított, intrikus világot, kisebben, a gésák rendszerében is, így a film elejétől a végéig lekötött.
Ugyanakkor több szinten fájt is: egyrészt, mint nőnek. Számomra az az élet, amit itt bemutatnak, konkrétan élhetetlennek hatott, mindenki áldozat és mindenki megalázott volt benne. Mameha volt a gésák között messze a kedvenc karakterem, ő volt az, aki tényleg teljesen kiismerte a világot, és minden helyzetben kisajtolta belőle a legtöbbet. Ha az kellett, csábító partner volt, ha az kellett, kedves mentor és nővér, ha az kellett, manipulált, és ha az kellett, hátrahagyott mindent, hogy egy békés, nyugodt életet kapjon. Végig látszott, hogy törődik Sayurival, de a főszereplő ezt sokszor nem is érzékelte, mert Mamehának már máshogy járt az agya, máshogy döntött, mert csak úgy tudott megélni ebben a helyzetben. De ugyanígy sajnálni lehetett Hatsumomót, akinek az önállóságát is elvették, megalázták és tárgyként kezelték – igen, szörnyen viselkedett, de az ő helyzetében kedvesnek és normálisnak maradni eleve nem egyszerű. Nem hangzik jól, de bár Sayurit követjük, és ő is nagyon sok nehézséget és csapást kap a nyakába, veszteségeket él meg, meg kell tagadnia önmagát, ő talán az a karakterek között aki a legjobban járt.
Másrészt dühös vagyok a szerelmi szálakra: igen, én sosem fogom nem apakomplexusnak látni Sayuri szerelmét az elnök iránt. Tizenkét évesen kapott egy fagyit egy házas, gyerekes férfitől, és onnantól ő egész életében utána rohant, és benne látta a nagy szerelmet. Lehet mondani, hogy „tőle kapott először kedvességet”, de ez nem igaz. Úritök mindig kedves volt vele, a barátnője volt. Az okiyában a néni mindig rendes volt vele. Mikortól Mameha megjelenik, ő is, mindig rendes vele, Nobu a lelkét kitette érte. Sayuri rengeteg embertől rengeteg kedvességet kap, az a fagyi egyáltalán nem volt annyira ritka és különleges ajándék, mint amilyennek ő leírta. Nobu esetén a korkülönbség ugyan közel ugyanakkora, és a film még próbálta jelentősen tompítani a történetszálát (sok jelenete kimarad Sayurival, nem látjuk, hogy a főhősnő hányszor megvezeti, és hányszor fordul el tőle, spoiler), de még így is, annyira egyértelmű döntés lenne. Nyilvánvaló jeleket küld, kedves vele, ahol éri segíti és támogatja, Sayuri pedig rá se néz, sőt, páros lábbal trappol át az életén, mert annyira beszűkülten csak az elnököt látja. Igen, sajnálom a főhősnőt, igen, nehéz az élete, de kihozhatott volna belőle még többet, ha nem úgy viselkedik az emberekkel, ahogy.
Bátran merem ajánlani ezt a filmet: kisebb-nagyobb pontatlanságok ide vagy oda, szép film, jó színészekkel, érdekes kérdésekkel.

Már nagyon érett ennek a filmnek a megtekintése, és ezen a szép esős délutánon bele is vágtam. Nem voltak különösebb elvárásaim, teháát csalódást nem okozott, se pozitív se negatív oldalról. A látványvilág is szép volt, ahogyan a zene is. Különösen a japán kertek és a sakura-virágzás bemutatása tetszett, de az agyon :) amit kicsit furcsának találtam, hogy egy kínai színésznő játszotta a japán gésát. Pedig annyi tehetséges és szép japán színésznő is van. Ezzel persze nem azt akarom mondani, félreértés ne essék, hogy bajom volt Zhang Ziyi-vel, hisz remekül alakított, teljs átéléssel. Meg is kedveltem :) A szinkronban is találtam érdekességeket, az onee-san, arigato gozaimasu, konnichiwa kifejezéseket hol japánul mondták, hol magyarul.
Sajnos a könyvet még nem olvastam, pedig a polcomon pihen már jó ideje, több más társával együtt.
Ez a kor sem volt mentes az emberi aljasságtól, a féltékenység és áskálódás magas fokon működött. Láthattuk, egy gésának mennyire nem könnyű az élete, és hogy az élete valójában nem az övé. Ha Hatsumomo feleannyit törődött volna saját magával, mint amennyit azzal, hogy Sayurinak keresztbe tegyen, akkor sokkal többre vitte volna. De a büszkeség nagy úr, és ennek megtartása érdekében sokan váltak árulóvá. Láthattuk a japán szokásokat, mennyi mindennek meg kellett felelnie annak, aki gésává szeretett volna válni. És mikor azzá vált, kezdődött az igazi színjáték. És a háború mindent összezavart. Most is.
Szóval nem bántam meg, mert egy élmény volt, és lehet, hogy újra is fogom nézni.

Gyönyörű és különleges film egy olyan világról, ami számunkra egyrészt csodált, másrészt nőként elég keserédes. A látvány, a ruhák, a feeling, a zenék csodálatosak, a színészi játék nagyon tetszett.
Kifejezetten gyönyörű nőket castingoltak a gésák szerepeire; Gong Li tökéletes volt Hatsumomónak, Michelle Yeoh elképesztően elegáns volt, Zhang Ziyinek pedig még a hangja is olyan ártatlan és kedves volt, mint ahogy az ember elképzelte Sayurit a könyv alapján.
A szépség, ami körülveszi a filmet gyönyörködteti a szemet; a látvány minden alkalommal lenyűgöz. Szépen bemutatja a rivalizálást és az gésaházak életét, és betekintést ad egy olyan világba, amit nagyon sokan félreértenek, amiről rengeteg tévképzet kering. És bár szeretem nézni, igazság szerint ez nem egy vidám történet. Sőt, sok ponton elég fájdalmas. Viszont jó szívvel ajánlom azoknak is, akik egyébként nem érdeklődnek a japán kultúra iránt.

Rettentően szomorú film az emberi lélek magányáról; nem magáról az emberről, vagy a sorsáról, hanem a lelkéről. A legfájóbb társtalanság és elhagyatottság érzelme ez a fajta üresség, ami ha meg is telik, az csupán csak szolgálattal van csurig.
Egyrészt gyönyörű film, fájdalmas ívet ad minden mozzanata, sorsszálak futnak össze, szakadnak el, és gyűrődnek csomóba a végén – semmi sem lehet tökéletes, semmi sem lehet egyszerű, sem az élet, sem a szerelem, sem az a dobogó húsdarab a mellkasban. Másfelől viszont egy hihetetlen nagy erőt adó alkotás ez, ami kitartásra, alázatra, a másik ember tiszteletére tanít, de úgy, hogy közben ne adjuk fel magunkat, sem azt, amikben hiszünk. Nincs olyan álom, amit ne lehetne beteljesíteni, csak hinni kell benne. Erős vagy; hidd el.
Megrendítő film, de jó értelemben. Kicsit művészi, kicsit történelmi, kicsit lélekromboló, de egyben azt felemelő is.

Szép film. Úgy értem, szépek a nők és az a két kert valami csodás. Azonban én nem tudok attól eltekinteni, hogy nem történik más, mint egy olyan világ romantizálása ahol a nők eszközök és a szórakoztatás tárgyai. Mögötte ott van a mérhetetlen szomorúság, a kiszolgáltatottság és a magány. Gyerekként eladnak a szüleid majd a vevőid arra készítenek fel, hogy mások szórakozása légy spoiler. Hiába táncolsz, jársz szép ruhában és vagy művelt, gyakorlatilag a gésaház úrnőjének a tulajdona vagy. Tudom, hogy sok dolog változott az évek alatt, később már többen önként választották a gésa életet. Hiszen nyilván minden relatív. Lehet ettől sokkal rosszabul is élni. De ez a film még nem erről szól, és ez a konkrét történet számomra sok minden, de nem romantikus.

Szèp film , igen . De rám különösebb hatást nem tudott tenni . Kicsit mintha tùlságosan rendkivülinek akarnák beállitani ezt a Gèsa-dolgot … Az idönkènti narráciò is számomra ezt erősitette.
Ès hogy hol volt kèk ennek a nőnek a szeme azt nem tudom! Èn nem láttam hogy az lett volna! Ez is idegesìtett …szerintem nem jò pròbálkozás arra hogy èrdekesebbè tegyünk egy karaktert …eröltetett… Nem tudom ezen a tèren mennyi a valòság tartalma a filmnek…

Lassú,vontatott gyönyörű film. Szép a történet. Mindennképen el fogom olvasni a könyvet.

Azt mondjátok meg nekem, hogy miért akcentusos angollal beszél a gésa? Miért?

Nagyon régóta kerülgettem már a filmet, de valahogy sosem találtam meg a megfelelő hangulatot hozzá. Aztán mire végre eljutottam a megnézéséig, már óriási elvárásaim voltak, amit nem tudott teljesen betartani. Érdekes és szívszorító történet, elgondolkodtat, és egyszerűen fáj egy kicsit, főleg nőként. Szépen építette fel, a látvány, a ruhák, de 140 percben már túl sok volt, és a felénél eluntam. Nem lehetett megtölteni ezzel a történettel ennyi játékidőt. A másik problémám az volt, hogy valahogy nem adta át azt a fájdalmat, a gésa élet minden rosszát, mint ahogy vártam. Nem ütött akkorát. Nem olvastam a könyvet, és nem is tudok túl sokat a Japán kultúráról úgy általánosságban, de nekem ez jött le. Plusz a szerelmi szálat sem tudtam megérteni és elfogadni, nem tudtam szurkolni nekik.
Viszont a színészi játék sok mindenben kárpótolt, de sajnos még mindig nem adta az az élményt, amit vártam.

A kultúrát és az országot nagyon szépen bemutatja a film, de a történet érzélmi mélységét sajnos nem adta át jól a film. Az eleje még rendben van, ahogy bemutatja hogyan lesz valakiből gésa. De aztán a vége szerintem el lett kapkodva, olyan súlytalan az egész. Néhol pedig azt is éreztem hogy túl van dramatizálva, Hollywood-iasítva a film.