Bergman nem tartotta kimondottan jól sikerült filmnek, a korabeli kritika sem esett hanyatt tőle (ennek megfelelően pl. Györffy Miklós is némiképp lehúzza a Bergman-könyvében), pedig szerintem van olyan zseniális a depresszió elemzésében és anatómiájának kutatásában, mint az Őszi szonáta. Sőt szerintem döbbenetesen jó és erős film.

Gyakorlatilag identikus a Színről színre című (a Jelenetek egy házasságbólhoz hasonlóan) tévére szánt sorozattal, annak négy részét ollózták össze (s némiképp vágták meg), ez kapta játékfilmként a Szemben önmagunkkal címet. Bergman szerint nem feltétlenül tett neki jót a vágás, de egyelőre nem sikerült megtalálnom, hogy összevethessem őket.