Ez az a film, aminek már az első öt percében bekönnyezek, mert számtalanszor láttam már, és ismerem a végét.
Hogy tud két gyerekkarakter (és színész) ennyire emberi lenni, ilyen szoros pajtás-köteléket irigylésre méltóvá tenni a fásult felnőttnek, aki még játszik a képzelettel, de néha már belepirul? Mert hát szálljunk le a fellegekből, Jess apukája is megmondta… de nem!
A képzeletünk igazi kincs, egy csoda, ami túlmutat a realitáson, a közönyön, a hideg hétköznapokon; ez egy menedék neked és nekem, hogy teljes életet éljünk. Mondják, hogy járj nyitott szemnel… jó tanács, de kevés. A nyitott elme is kell hozza, szeretet és barátság, ezek nèlkül nem élet az élet. Valami ilyesmiről szól ez a film: ne pironkodj, láss túl a világon, ne félj, nem vagy egyedül, és nézd a fát óriásnak egy hajnali reggelen a munkába menet. :) Egyből jobb lesz a kedved a határtalan képzeletedben.