Többedszerre láttam tegnap – tévékapcsolgatás közben ragadtam ott. Számomra Shakespeare attól volt zseni, hogy ugyan már rengeteg feldolgozását láttam a Rómeó és Júliának, mégis újra és újra képes lekötni, minden alkalommal érzelmeket kelt bennem, képes vagyok sírni (!) még mindig a végkifejleten. Magam sem értem. Ez nem lehet pusztán érzékenység, ehhez nyilván tényleg az kell, hogy egy mű betűről betűre tökéletes legyen. (De ilyen a Sok hűhó … is, bárahányszor képes vagyok újranézni.)